13 évet kellett rá várni a Simply Redre, de megérte

13 évet kellett rá várni a Simply Redre, de megérte

13 évet kellett rá várni a Simply Redre, de megérte

(Simply Red – Europen Tour 2022.12.06. Papp László Budapest Sportaréna koncertbeszámoló)

 

Az elmúlt években nem voltak elkényeztetve a Simply Red magyar rajongói. 2009-ben a banda még lejátszott egy hatalmas bulit sok tízezer ember előtt az Ötvenhatosok terén. Ez volt a „Kapcsolat” koncertek közül az egyik utolsó. De ezt követően csak nem sikerült újabb koncertet összehozni nálunk. Aztán végre 2020-ban úgy nézett ki, hogy a várakozás meghozza az eredményét, de a világjárvány keresztülhúzott minden számítást és a rajongók továbbra is Simply Red koncert nélkül maradtak. De idén a Mikulás végre igazán szép ajándékot hozott a soul-pop banda magyar kedvelőinek.

 

 

Mivel a jegyeket már több, mint két éve meg lehetett vásárolni, ezért az nyilvánvaló volt, hogy a nézőszámmal nem lesz probléma a Sportarénában. Az állóhelyek – ha kicsit szellősen is – de teljesen megteltek. Az ülőhelyek sem volt foghíjasok, bár a felső szektort nem nyitották meg.

 

 

A Mick Hucknall énekes által vezetett banda a 80-as évek végén és a 90-es évek elején élte a legnagyobb sikerkorszakát. A 89-es New Flame és a 91-es Star album kirobbanthatatlan volt a slágerlistákról. Az utóbbi minden idők egyik legsikeresebb albuma lett Angliában. A szigetországban 10 daluk is bekerült a legjobb 10 közé, Amerikában pedig a Holding Back the Years és a If You don’t Know Me by Now is elérte a Billboard Hot 100 legelső helyét. A kislemezekhez tartozó videóklipeket megállás nélkül adta az akkor szintén csúcson lévő MTV Europe. Koncert előtti ráhangolódásként rá is kerestem egy-két klipre, kíváncsi voltam, hogy mennyire tűnnek ismerősnek. Hiába telt el több, mint 30 év, egy-két másodperc után minden emlék visszatért a videókból. Akkoriban még tudtak klipeket készíteni. Nagy kár, hogy már ez a műfaj is sokat veszített a jelentőségéből.

 

 

Bár a turné a 2019-es Blue Eyed Soul című albumról lett elnevezve, de azért a zenekar is tisztában volt vele, hogy a nézők a slágerek miatt jönnek el a koncertekre. A Look  at You Know remekül megadta az este alaphangulatát és ezután szinte már csak nagyobbnál nagyobb slágerek következtek. Nem meglepően a koncert gerincét a Star album adta 6 dallal. Ami kicsit meglepő volt, hogy a New Flame albumról mindössze a címadó dal hangzott el. A Blue Eyed Soulról pedig egyetlen dalt sem játszottak el, hiába ez adta turné apropóját. De egy ekkora életműből nehéz úgy összeválogatni a dalokat, hogy a lista minden igényt kielégítsen.

 

 

De még mielőtt bárki azt gondolná, hogy fanyalogni lenne kedvem a koncert miatt, gyorsan leszögezem, hogy pont az ellenkezőjéről van szó. A fentebb említetteken kívül szinte csak dicsérni tudom az előadást. Először is a legfontosabb, hogy a hangzás hibátlan volt. A hangosítás az Arénában legendásan nehéz dió, de a Sting koncert után a mostani technikai gárdának is sikerült ezt az akadályt hibátlanul venni. A megoldást valahol ott kell keresni, hogy nem szabad a hangerőt egy bizonyos szint fölé tekerni, mert akkor így a falakról visszaverődő hang nem teszi teljesen tönkre az élményt. Szóval a hangzás egyszerűen tökéletes volt. A zenekar pedig elképesztően jó formában volt.

 

 

Mick hangja pont olyan, mint az albumokon és láthatóan nagyon jól érezte magát (a többiekkel együtt) a színpadon. A videókból ismert nagyon jellegzetes mozdulatokkal táncolta végig az estét. A dalok végén egész remek kiejtéssel magyarul köszönte meg a tapsokat és sztorizott egy kicsit arról, hogy imádja a paprikást és a lángost is. Mick mellett a többiek is kiváló teljesítményt nyújtottak. A basszusgitáros Steve Lewinsonról azt is megtudhattuk, hogy ő volt az egyetlen, aki a banda tagjai közül nem kapta el a Covid-ot. El is nevezeték őt Supermennek.

 

 

Mick mellett a jelenlegi felállás legrégebbi tajga Ian Kirkham. Ő a szintetizátork mellett szaxofonon is játszott. A Something got me Started szaxi szólója élmény számba ment. De ki lehet emelni a gitáros Kenji Suzukit is, aki remek forma és mellesleg remek gitáros. A dalok végig hiba nélkül szólaltak meg a közönség pedig lelkesen vette a lapot, gyakorlatilag az első daltól kezdve végig táncolták az estét.

 

 

Tényleg minden tökéletes volt azt leszámítva, hogy a koncert alig 90 perc után véget ért. Ennyi év várakozás után joggal számítottunk ennél egy kicsit hosszabb koncertre, átfogóbb dallistára, de Mick is már túl van a 60-on és a turnén pedig roppant sűrű (egymás utáni napokon játszanak különböző városokban) ezért hát érthető, hogy nem akarja túlterhelni magát. Nagyon jó lenne, hogy a Simply Red következő koncertjére nem kell egy újabb évtizedet várni.

 

Írta: B.T.

Credit: Hetessy- Németh Tünde

Szervező: Live Nation

Kapcsolódó tartalom:

Simply Red – Europen Tour koncertfotók 2022.12.06. Papp László Budapest Sportaréna