40 év Rock – Összetartozunk – Mobilmánia Karácsonyi Nagykoncert 23-án az Arénában

40 év Rock – Összetartozunk – Mobilmánia Karácsonyi Nagykoncert 23-án az Arénában

40 év rock, 40 dal, közel 40 előadó december 23-án a Mobilmánia Karácsonyi Nagykoncertjén a Budapest Sportarénában többek között olyan neves közreműködőkkel, mint Charlie, Pataky Attila, Varga Miklós, Takáts Tamás, Keresztes Ildikó és Frenreisz Károly.

 

Kékesi ‘Bajnok’ László és Zeffer András-Zefi nevét nem kell bemutatni a hazai rockrajongóknak. BAJNOK & ZEFI 40 címmel jelent meg 2020-ban egy jubileumi válogatáslemezük, parádés sztárvendégekkel, amit most egy látványos KARÁCSONYI NAGYKONCERT követ a Budapest Sportarénában.

„A pandémia különösen rámutatott arra, hogy milyen törékeny a világunk, és hogy milyen fontos az összefogás. Sehol máshol nem érezhető ilyen szinten a tolerancia, az elfogadás, az összetartozás élménye, mint egy rockkoncerten. Itt valóban nem számítanak a különbözőségek. Azzal, hogy a magyar rockszakma nagyjai összefogtak, és együtt lépnek színpadra, még inkább példát mutatva erősítik az összetartozás fontosságát. Szenteste előestéje még meghittebbé teszi az ünnepi koncertünket, ami reményeink szerint, egy életre szóló élményt nyújt majd mindannyiunknak” -mondja Zeffer András.

 

Kékesi ‘Bajnok’ László és Zeffer András-Zefi az elmúlt 40 év közös zenekarai (P.Mobil, TRB, RockBand és Mobilmánia) dalaiból választott ki 20 – 20 szerzeményüket, amiket a Mobilmánia zenészei (Gamsz Árpád, Zeffer András, Kékesi László, Donászy Tibor, Nusser Ernő) mellett neves közreműködőkkel hallhattuk a szenteste előestjén.

Többek között énekel majd: Charlie, Keresztes Ildikó, Szandi, Pataky Attila, Nagy Feró, Varga Miki, Takáts Tomi, Kalapács Józsi, Nyerges Attila, Roy, Sipos Peti, Sipos Tomi, Szirota Jennifer, Kálmán Gyuri, Rudán Joe, Kiss Zoli, illetve hangszeresek közül pl. Závodi Janó, Alapi István, Lukács Peta, Fischer László, Frenreisz Károly, Csillag Endre, Bogdán Csaba, Szijártó Zsolti, Cserfalvi „Töfi” Zoltán, Jankai Béla, Horváth Misi….

A koncert alkalmat ad arra, hogy megemlékezzenek két elhunyt kollégájukról, Balázs Fecoról és Tunyogi Péterről, de ünneplésre is jut idő bőven, hogy csak pár születésnapot említsünk: Bajnok 70, Horváth Attila 70, és Pataky Attila tortájára is idén került fel a 70-es szám, míg Frenreisz Károly 75, Závodi Janó pedig éppen a koncert befejezése napján – szenteste – ünnepli velünk a születésnapját.

Az érvényes kormányrendelet szerint a koncert csak  védettségi igazolvánnyal látogatható.

Esemény: https://fb.me/e/2RwJL8yjr

www.budapestarena.hu/program/mobilmania

www.mobilmania.rockband.hu



 

 

Kapcsolódó tartalom:

40 év rock, 40 előadó – Mobilmánia Karácsonyi Nagykoncert 2021. december 23. Papp László Budapest Sportaréna