A Dream Theater professzionális előadásával elvarázsolta a Budapest Aréna közönségét

A Dream Theater professzionális előadásával elvarázsolta a Budapest Aréna közönségét

Dream Theater koncert – koncertbeszámoló

(Dream Theater: Distance Over Time + 20 years of Metropolis Pt. 2  2020.02.08. Papp László Budapest Sportaréna)

 

Nincsenek rossz napjai a metal és rockzene rajongóknak. Pár nappal a Slipknot utána most egy újabb nagyágyút láthattak az Arénában. Ráadásul akárcsak a Slipknot esetében, a Dream Theater utolsó magyarországi koncertje óta sem telt sokkal több, mint fél év, hiszen nyáron a Fezenen léptek fel. Csakhogy most sokkal hosszabb és izgalmasabb programmal érkeztek. A turné hivatalosan még mindig a Distance over Time nevet viseli, de időközben a belekezdtek az évfordulós Metropolis Pt. 2 Scenes From A Memory album ünneplésébe is. A progresszív rock/metal zene egyik alapműve tavaly lett 20 éves, és a rajongók nagy százaléka szerint ez az album a három legjobb Dream album közé tartozik (az Awake és az Images and Words mellett), ha nem egyenesen ezt tartják a legjobbnak. 

 

 

Az 1999-es album volt a zenekar első konceptalbuma. Az album dalai egy gyilkossági nyomozás történetét mesélték el.

Előzetesen 8 órás kezdést ígértek a szervezők, mi kicsivel 8 óra előtt érkeztünk és nem kellett sorban állni egy percet sem és kivételesen még a motozás is elmaradt. De jó lenne mindig ennyi idő alatt bejutni egy koncertre. A színpad, annak megfelelően, hogy kb. 6000 jegy kelt el a koncertre, el lett forgatva. Ezt az elhelyezést sokkal jobban szeretem, valamiért így sokkal jobb szokott lenni a hangosítás, mint az eredeti elrendezés esetén.  Pontban 8 órakor el is aludtak a fények és a zenekar egy rövid intrót követően színpadra lépett az új album első dalával, az Untethered Angellel.

Ahogy írtam korábban, az elforgatott színpad esetében a hangosítás általában sokkal jobb szokott, ezért reménykedtem, hogy most is ez lesz a helyzet. Sajnos a koncert csak félig igazolta a várakozásokat. Nem beszélhettünk akkora káoszról, mint a Slipknot esetében, ahol mindenki kiemelte a pocsék hangosítást, de a tökéletestől ez is nagyon messze volt, pedig igyekeztem a “könyv szerinti” legjobb helyre, a keverőpult mellé állni. A pergő és a gitár hangja indokolatlanul hangosra volt keverve, ami az AC/DC esetében például nagyon jó megoldás, de itt gyakorlatilag a többi hangszer hangjának felét elvesztettük emiatt.

 

 

A másik nagy negatívum, ami sajnos az egész este értékéből erősen visszavett az James LaBrie teljesítménye. Régen láttam a Dream Theater utoljára, nem tudom, hogy ez rendszeres probléma-e mostanában, de ezen az estén az volt az érzésem, hogy James egyszerűen már nem tud énekelni. Lehet, hogy ebben a hangosításnak is volt szerepe, de a magasabb, erősebb énektémáknál annyira kínos pillanatokat kaptunk , hogy néha az jutott eszembe, hogy valamilyen paródiát hallok. 

 

 

Ezen kívül viszont csak pozitívumokat tudok írni. Először is a zenekar összes hangszerese fantasztikus zenész. Gyakorlatilag tévesztett hang nélkül játszanak le majdnem két albumnyi dalt, aminek a témái között jócskán van nagyon-nagyon bonyolult darab is. Nagyon kíváncsi voltam Mike Manginire, akit még nem láttam élőben dobolni. Nagyon látványos volt felszerelésének kialakítása, sok cintányér és tam egy felső állványra került, ezért Mike-ot nem takarta ki annyira a szemünk elől a dob, mint egy normál felszerelés esetében, neki viszont nagyokat kellett nyújtózkodni, hogy a felső dobtesteket elérje. Az biztos, hogy egy tisztességesebb edzéssel is felért, amit ő ezen az estén művelt. A dobolása közben pedig egy pillanatra sem éreztem azt, hogy ne tudná betölteni Mike Portnoy helyét.

 

 

John Myung a tőle megszokott hibáktól és sallangoktól mentes játékot hozta, Jorden Rudess pedig egy forgó szintetizátorállvánnyal gyakorlatilag folyamatos mozgásban volt, néha pedig egy nyakba akasztható kisebb hangszerrel a színpad elejére jött, hogy ő is kivegye a részét a frontemberkedésből. De a csúcsteljesítmény szerintem a fantasztikus John Petrucci-é volt, aki a lelkét is kigitározta ezen az estén. 

 

 

A másik hatalmas pozitívum a műsoridő, ami egy kisebb szünettel megszakítva, de majdnem 3 órát tett ki. Utoljára a Guns ‘n Rosest hallottam ilyen hosszan játszani és be kell vallani, hogy nagyon szeretem, amikor egy koncert nem a szokásos 2 órás időintervallumba van belesűrítve. Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy tényleg valami ritkát és különlegeset él át. Ehhez azonban megfelelő repertoárra is szükség van, ami ezen az esetén adott volt. A show első (rövidebb felét) főleg az új album dalai tették ki, de ez a szakasz gyakorlatilag csak a bemelegítésre szolgált, hiszen a második félidőben jött a lényeg: az ünnepelt Scenes from a Memory album egészét eljátszották tokkal-vonóval, az intró első hangjától az album utolsó hangjáig, ahogy azt tették ezt az album megjelenése után a Petőfi Csarnokban 2000-ben. Csak húsz évet kellett erre várnunk, de a jó dolgokhoz időre van szükség. 

 

 

Még arra is maradt idejük, hogy a turné-menedzserüket, Frank-et felköszöntsék születésnapja alkalmából a színpadon. Itt egy perce hallhattuk, hogyan jammel a Dream Theater a Happy Birthday dallamaival. Kedves gesztus volt.

Szóval a Dream Theater itt járt és lejátszotta a rock-történelem egyik legfontosabb albumát olyan formában, ahogy az album ezt megérdemli. Számos olyan pillanatot okozva a nagyon hálás közönségnek, amikor lehetett érezni, hogy még a levegőt is mindenki visszatartja annyira a zene hatása alá kerül. Felejthetetlen este volt.

 

 

B. T.

További fotók itt.

Credit: Hetessy-Németh Tünde

http://dreamtheater.net/

https://www.livesound.hu/

https://www.facebook.com/koncert.lap.hu/

https://www.facebook.com/akikszeretikarockzenet/