A svéd supergroup első magyar headline koncertje The Halo Effect – koncertbeszámoló
(The Halo Effect, Pain, Bloodred Hourglass 2025.02.07. Budapest, Barba Negra)
Február 7-én, péntek este a H-Music Hungary jóvoltából lehetőségem volt részt venni a The Halo Effect koncertjén. Az eseményre a Barba Negrában került sor, ráadásul át is költözött a Red Stage-be, ugyanis eredetileg a kisebb színpadot szánták neki. Az biztos, hogy a csere határozottan indokolt volt.
A Halos Over Europe 2025-ös turnét minden este a Bloodred Hourglass nyitotta. A finn melodic death metal műfajában utazó zenekar abszolút hozta a papírformát és egy fantasztikus nyitást biztosított a korán érkezők számára. Az is biztos, hogy a nagyszínpad bizonyult igazán megfelelőnek számukra, hiszen hat fővel abszolút ki tudták használni az egész teret. Fantasztikus volt látni azt is, hogy milyen összhangban mozognak a srácok. Nem tudom, mennyire begyakorolt náluk a setlist, viszont az biztos, hogy az összhang megvolt a zenészek között. Hatalmas pozitívumként könyveltem el azt is, ahogyan a tagok a színpadon viselkedtek. Ennyi hosszú hajú ,,kemény rockert” egyszerre teli vigyorral az arcán nem sokszor láttam még. Előfordulhat, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy igazán élvezni tudtam a koncertet, hiszen az előzenekar esetében is sokkal jobb érzés egy-egy mosolyt kapni a színpadról, mint az unott arcokat vizslatni.
Egyértelmű volt, hogy az est sikeréhez nagyban hozzájárult a heavy metalt elektronikus és techno zenével vegyítő svéd Pain zenekar fergeteges show-ja, amit most a szó szoros értelmében is kell venni.
Először akkor esett le az állam, amikor az abszolút nem hétköznapi, átlátszó dobról kiderült, hogy még beprogramozott ledekkel meg is van világítva. Utána szabály szerűen a hideg is kirázott, amikor megkezdődött a koncert az It’s Only Them című számmal és a közönség belefogott az éneklésbe. Brutális hangerővel kísérték végig az összes dalt, melyet folyamatosan fejrázásokkal, ugrálással, néha táncolással egészítettek ki.
Olyan klasszikusok hangzottak el a koncert során, mint a Zombie Slam, a Suicide Machine, az I’m Going In vagy a koncertet lezáró Shut Your Mouth.
A Go With The Flow előtt sor került egy átöltözésre, halászsapka, nyári ing és egy kék vegyvédelmi ruha is előkerült, valamint a billentyűs hangszerek is megszólalhattak. Valamivel később, a Party in My Head során strandröplabdák, szőrmekabát, hozzá illő szőrmével bevont gitár, villogó fejdísz és a világ legcsicsásabb napszemüvege is fontos szerepet kapott. Mindez tovább fokozta a hangulatot és szépen lendítette tovább a műsort.
Az esemény végén a szemfülesek még a frontembert, Peter Tägtgren-t is kiszúrhatták a sátoron kívül, többen fotózkodtak is vele.
Egy abszolút felfokozott hangulatú tömeg előtt vehette át a színpadot a szintén svéd The Halo Effect. A melodikus death metal zenekart supergroup-ként is szokták emlegetni, hiszen az In Flames korábbi tagjai alapították. A rajongók már több alkalommal is láthatták őket, olyan nevek társaságában, mint az Avatar, a Meshuggah, a Machine Head vagy az Amon Amarth, headline bulit viszont most először tartottak nálunk, de a lelkesedést látva egészen biztosan nem utoljára.
2025 január 10-én jelent meg a zenekar második nagylemeze March Of The Unheard címmel, melyről 5, a 2022-es Days of the Lost-ról pedig 9 dal hangzott el. Az aránnyal nem feltétlen voltam megelégedve, jobban vártam az újabb dalokat, de panaszra így sem volt okom, hiszen a legerősebb nóták, mint a lemez címadó dala, a Detonate vagy a Cruel Perception így is elhangzottak.
A koncert kicsit több, mint egy óráig tartott és abszolút hozta azt, amiért az ember ellátogat egy ilyen eseményre, azaz a kikapcsolódás örömét. Itt is muszáj megemlítenem a zenekar kisugárzását, mely sokszor csalt mosolyt az arcomra. A frontember, Mikael Stanne minden egyes szavából a hála és a boldogság áradt a közönség felé, annak ellenére, hogy a küzdőtér messze nem volt tele. De nem csak belőle, gyakorlatilag az egész zenekarból sugárzott az öröm, ha nem a rajongókra, akkor egymásra mosolyogtak két dal között. Az énekeltetősebb részeknél pedig szabály szerűen olyan érzésem volt, hogy ők is meglepődtek a hangerőnktől. A visszataps után még sor került a Shadowminds-ra, végül pedig egy hosszas elköszönéssel, meghajlások sorozatával ért véget az est, miközben a Coda kellemes dallama szólt már a hangfalakból.
Bevallom őszintén, nem úgy mentem el erre a koncertre, hogy minden zenekar minden dalát, kívülről fújtam. Sőt… Igyekszem nyitott lenni minden hasonló lehetőségre, hogy újabb zenekarokkal színesíthessem a palettámat és azt kell mondjam, ezúttal határozottan sikeresen zárult a küldetésem. Olyan három, a maga nemében különleges, de egymást mégis abszolút kiegészítő zenekart láthattunk, akik hazai koncertjeit ezentúl biztosan nem fogom kihagyni.
A koncerten elhangzott dalok:
- March of the Unheard
- Feel What I Believe
- In Broken Trust
- The Needless End
- Detonate!!!
- Conditional
- Cruel Perception
- A Truth Worth Lying For
- Become Surrender
- What We Become
- Gateways
- Last of Our Kind
- Days of the Lost
Ráadás:
- Shadowminds
Írta: Matyi-Szabó Nóri
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: H Music Hungary
Kapcsolódó tartalom:
The Halo Effect koncertfotók 2025.02.07. Budapest, Barba Negra