Álmodtam egy világot magamnak – Ma 67 éves Slamovits István, Slamó

Álmodtam egy világot magamnak – Ma 67 éves Slamovits István, Slamó

Isten éltesse sokáig Slamovits Istvánt, Slamót!

 

Ma ünnepli 67. születésnapját Slamovits István, becenevén Slamó, szólógitáros, énekes, zeneszerző, dalszövegíró. Slamó 1953. júmius 12-én született Miskolcon. Már fiatal korától kezdve nagy érdeklődést mutatott a zene iránt. Első ismertebb együttese a LUW együttes volt, a zenekart a Sajószentpéteri Kultúrház támogatta. A zenekar tagjai, Slamo basszusgitár, bátyja  Slamovits Tibor szólógitár. Tibor 1971-es katonai behívója után kezdett el Slamó szólógitáron játszani. Későbbi sikeres együttese a Kőtörő volt, melyet hamarosan felváltott a heavy metal stílust játszó Wanderers, mellyel azonban nem értek el kiugró sikereket. 1977-ben találkozott Pataky Attilával aki meghívta az akkor alakuló miskolci zenekarába az Edda Művekbe. Slamó 1977-1983-ig a “Bakancsos” EDDA tagja volt. Slamovits által írt dalok jelentősen meghatározták az EDDA hangzásvilágát.

 

Fotó: Fémforgács

 

 

Slamovits által írt a dalok a mai napig nagy slágereknek számítanak a fiatalok és az idősebb korosztály körében is. 1883-ban Pataky Attila és Slamovits István között komoly nézetkülönbség alakult ki, amely az akkori EDDA Művek feloszlásához vezetett. A feloszlást búcsúkoncerttel zárta le a zenekar. A csapat feloszlásról, 1983-ban egy dokumentum film is készült, EDDA Művek – Kölyköd voltam címmel, Almási Tamás rendezésében.
1982-1983 között Riskó Géza interjúival készült egy riportkönyv is az akkori felállással, de a könyv már csak 1984-ben, a bakancsos EDDA feloszlása után látott napvilágot: EDDA Művek Miskolc címmel. A könyvben található interjúk,  Pataky Attila (Attis), Slamovits István (Slamó), Zselencz László (Zsöci), Barta Alfonz (Talfi), Csapó György (Buksi), Fortuna László (Tüsi) tagokkal készült.

 

 

Klasszikusok, híres slágerek abból az időből: Álmodtam egy világot magamnak (1980), Elhagyom a várost (1980), Hűtlen (1981), Kölyköd voltam (1981), Minden sarkon álltam már (1980), Keselyű (1981), Ítélet (1981), Egek felé kiáltottam (1980), Érzés (1983)..

 

 

A feloszlás után Slamovits visszavonult a nyilvánosság elől. 1985-ben mutatta meg magát újra a közönségnek, az akkor alakult Slamó Banddel. A zenekar egy lemezt is megjelentetett, de nem arattak vele nagyobb sikert. 1987-ben megalapította a No zenekarát. 1988-ban az EDDA együttessel elkészítette a Pataky-Slamovits lemezt. 10 év után feloszlott a No zenekara is, és akkor Slamó Izraelbe költözött. 2005-ben újra felélesztette a No zenekarát, amely 2007-ben újra feloszlott. Ezután újból visszatért Izraelbe. Majd 2009-ben hazatért Magyarországra és 2011-ben Som Lajossal (a Piramis legendás gitárosával) sajtótájékoztatón bejelentették a STORM zenekar megalapítását, de az együttes a sok próba ellenére sosem kezdte el igazi működését.

 

 

Fotó: Tóth Géza

 

 

 

Fotó: Darázs István

H.N.T.