Amikor egy zongora több, mint egy teljes zenekar – Péter Bence zongora koncertjén jártunk – koncertbeszámoló
(Péter Bence koncert 2024.12.07. MVM Dome)
Már évek óta szerettem volna Péter Bencét élőben látni, de ilyen vagy olyan indokkal az eddigi lehetőségekről mindig lemaradtam. De most végre sikerült eljutnom egy koncertjére. És milyen koncert volt ez!
Évekkel ezelőtt, amikor az első netre feltöltött videóival találkoztam nyilvánvaló volt, hogy egy kivételesen tehetséges srácról van szó. De amit Péter Bence az elmúlt egy-két év alatt véghez vitt az minden várakozást felülmúlt. Bence már egyértelműen a 21. század „terméke”. Magyarországon mindenképp az elsők között van, akik az internet felhasználásával tudtak karriert építeni, a megszokottól eltérő utakat járva. Először azzal került a köztudatba, hogy felállított egy Guiness rekordot. Ő lett a leggyorsabb kezű zongorista. A mai napig szinte minden vele készített interjúban rákérdeznek, hogy milyen érzés is egy ilyen rekordot tartani. Bár Bence nem győzi minden alkalommal hangsúlyozni, hogy ez a rekord semmilyen zenei értékkel nem bír (hiszen csak egy hangot kellett perceken keresztül minél többször leütnie), de annál hasznosabb a publicitás szempontjából, hiszen szinte minden témával foglalkozó médium megírta a hírt. Az is különlegese az ő esetében, hogy hamarabb építette ki nemzetközi karrierjét, mint az itthonit. A világ neves hangverseny termeiben, koncert helyszínein volt már számos koncertje, mire tavaly végre itthon is megmutathatta magát. Zenéjében nagyon modern technikai elemeket és igazi klasszikus értékeket vegyít. Azt hiszem, hogy az ő esetében nyugodtan használhatjuk a manapság olyan divatos crossover kifejezést: hiszen egyrészt itt van valaki aki az egész estét egy versenyzongorán muzsikálja végig, egy olyan hangszeren, ami lényegében már száz vagy inkább kétszáz éve elnyerte végső formáját. Ráadásul elképesztő technikai tudással, klasszikus zenei igényességgel. De olyan modern progresszív dolgokat kever a képletbe, mint a looper pedálok használata és természetesen a mai modern népszerű pop és rock zenei témák átértelmezése, átdolgozása. Bence zsenialitása abban áll, hogy ezekből a nagyon különböző elemekből mégis könnyedén gyúr össze egy 2 órás egységes koncert élményt, amiben tökéletesen megfér egymás mellett Beethoven és az AC/DC. De a 4 akkordos Dance Monkey című nem épp örökbecsű klasszikus sem tűnik bántóan egyszerűnek John Wiliams elképesztően virtuózan előadott Harry Potter témája mellett. Bence annyi fantasztikus anyaggal bővíti, alakítja át a keze ügyébe kerülő témákat, hogy egy másodpercre sem érdemes nem odafigyelni, hiszen varázslatosabbnál varázslatosabb pillanatokat hagyhatunk ki.
A helyszín a tavalyi koncerthez hasonlóan most is az MVM Dome volt, ahol közel 8000 rajongó várta Bencét. A koncert a 2023-as PianoSphere című albumról kapta a nevét. Ennek az albumnak és a 2024-es kislemeznek, a Pianoscape-nek a dalai (művei) jelentették a különbséget a tavalyi MVM Dome-os koncerthez képest.
A hangzás, a látvány és a koncert felépítése mind kiválóra sikerült. Ez már a második olyan magyar produkció volt (egy tavalyi Quimby koncerttel) ahol a fényeket, dizájnt, háttérvetítéseket minimum nemzetközi szintűnek éreztem, de inkább azt mondanám, hogy ez még a nemzetközi szintet is felülről karcolja. A PianSphere album dizájnja koncert díszletként is nagyon jól funkciónál. A hangzás (MVM Dome-tól teljesen szokatlanul) kifejezetten jó volt. Mondjuk biztos hálásabb és könnyebb feladat kihangosítani egy zongorát mint teszem azt a Motley Crue-t. De a hangzásra is így is jár a csillagos ötös. Észrevehető technikai malőr is talán csak egyszer történt. A The Loop című számban pont a loop-olás nem volt tökéletes. Sokáig nem lehetett hallani a dal alapját adó témákat. De a későbbiekben már minden tökéletesen működött. Apropó loopolás. Gondolom sokan tudják, hogy ez a dolog mi fán terem, de azért azok kedvéért akik esetleg nem, de érdekli őket gyorsan körbeírom. Arról van szó, hogy a hangszer hangja bekerül a looper egységbe, ami az eljátszott részeket újra és újra elismétli. így a zenésznek lehetősége van, hogy „saját magával zenéljen együtt”. Mivel több szólamot lehet így egymásra játszani gyakorlatilag egy ember hirtelen egy teljes zenekarrá tud „alakulni”. Ennek a technikának Ed Sheeran talán az egyik legismertebb képviselője a mai könnyű zenében. Ő az aki ezt a dolgot meghonosította a nagy arénás vagy stadionos koncertek esetében is. Sőt a dalai nagy része is így íródott. Bence pedig abban újított, hogy ezt az egész dolgot érdekessé tette egy szál zongora esetében. Gyakorlatilag több zongoraszólamot pakol egymásra ennek segítségével. Olyan mintha négy vagy hat vagy nyolckezes darabokat játszana kiegészítve azzal, hogy dobot, ütőhangszereket is tud helyettesíteni; néha ököllel vagy tenyérrel üti a zongora testét vagy csak csipkedi, pengeti a húrokat. Elképesztő fantáziával tud élni a technika adta lehetőségekkel.
Bence az elhangzott művek között többször ragadott mikrofont, hogy valamilyen érdekességet meséljen. A beszéde alapján halhatóan kicsit megilletődött volt attól, hogy ennyi ember előtt otthon játszhatott, de ezzel csak még inkább maga mellé állította a borzasztóan hálás közönséget. Megtudhattunk jó pár érdekes dolgot, például, hogy amikor a színpadon található zongorát bérbe vették és a bérbe adó cég megtudta, hogy ki fogja használni azonnal felárat szerettek volna számolni a bérleti díjra, hiszen tudták, hogy majd Bence „üti, rúgja” a hangszert. De ahogy ígérte nekik egész este nagyon vigyázott a zongorára. Lábbal például nem is csikart ki belőle hangokat; egy elektromos lábdobot használt erre a feladatra.
A két órás koncert közel 20 műből állt össze. Nehéz lenne kiemelni, hogy melyik volt a legjobban sikerült pillanat, hiszen szinte egytől-egyik minden előadott mű igazi élményt jelentett. Azt hiszem, hogy az első helyre én John Williams (aki Bence kedvenc zeneszerzője és nem mellesleg az enyém is:) Harry Potter témája kívánkozik nálam. Az elképesztő technikai szint, amin Bence képes zongorázni azt hiszem, hogy ebben a műben érződik legjobban. De Hans Zimmer Csillagok között című filmhez szerzett zenéje is lélegzetelállítóan sikerült. Volt szerencsém ezt Hans Zimmertől is hallani élőben. Mind kettő csodálatos volt, de Bence verziója szerintem egy szinttel még az eredetinél is jobb.
De fantasztikus volt az előadott két Queen dal átdolgozása is. Főleg az Under Pressure sikerült nagyon jól. A koncert végén pedig a már említett Beethoven és AC/DC művekből összegyűrt mashup és Michael Jackson Thrillerje jelentett két utolsó adrenalin löketet.
Egészen káprázatos koncertélménnyel lehetett gazdagabb aki ott volt ezen az estén az MVM Dome-ban. A jövőről pedig Bence szólta el magát. Debrecenben számíthatunk egy szimfonikus zenekarral megtámogatott előadásra. Biztos vagyok benne, hogy is a kihagyhatatlan események közé tartozik majd.
Írta: B.T.
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Koncertpromo
Kapcsolódó tartalom: