Boys on film – Duran Duran a Papp László Sportarénában – koncertbeszámoló
(Duran Duran koncert 2026.06.28. Budapest Aréna)
Ezt meg csak úgy itt hagyjuk bevezetésképp.
„Túl szép, hogy igaz legyen” – gondolta Nick Rhodes, mikor kedvenc törzshelyükön, a Rum Runner szórakozóhelyen, lehetséges énekesjelöltként bemutatták neki Simon Le Bont. No, nem a jóképűségre értette (persze arra is), de a fiatalember azon túl, hogy kiválóan énekelt, dalokat is írt és még jófej is volt. Hát kell ennél több, hogy egy addig próbálkozgató bandácska betörje a popvilág kapuját? Neki is láttak a befutásnak, és 1981-ben, a Barbarella című Jane Fonda-film egyik szereplőjéről elnevezve magukat felvették első lemezüket, a banda nevét viselő Duran Durant. Az album első kislemeze, a Planet Earth a tizenkettedik helyig, míg a harmadik kislemez, a Girls on Film már az ötödik helyig jutott a UK Top 20 slágerlistán. Így hát semmi sem mentette meg attól a bandát, hogy világsztárrá váljon. Túl tehetségesek és túl jóképűek voltak, hogy a lemezkiadó kubai szivaros menedzserei elengedjék a kezüket.
A második albumuk el is hozta a nemzetközi sikert, a Rio 4 Top20-as slágert is hozott és később a New Musical Express minden idők 65. legjobb lemezének választotta. A zenekar népszerűsége a Beatles-őrület idejét idézte, sikítozó és elájuló tinik követték őket, bármerre jártak. A zenekarra még egy James Bond-film bevezető zenéjét is rábízták, míg a Live Aid-en brit zenekar mivoltuk ellenére az amerikai, philadelphiai színpadon adták elő művészetüket. Ezután kettéváltak, John és Andy Taylor Rober Palmerre bízta a mikrofont, és létrehozták a Power Station formációt, míg Nick Rhodes, Simon és a dobos Rogert Taylor (nem összekeverendő a Queen-es Roger Taylorral), Arcadia néven jelentetett meg – szintén csak egyetlen – albumot. ’86-ban két fontos tag, a gitáros Andy és a dobos Roger úgy tűnt, végleg elhagyta a bandát, így bevették a Frank Zappát is megjárt Warren Cuccurullót és így is sikeresek tudtak lenni: a Notorius hetekig szerepelt a slágerlistákon.
A zenekar tini rajongótábora időközben huszonéves lett, így a Duran megpróbálkozott kicsit más irányokkal, pl. még inkább az elektronikusabb zenék felé fordultak. Persze a 90-es években sem tétlenkedtek: a megkomolyodott image mellé komoly dalok is illettek. A Come Undone tropicariumos klipjével és az Ordinary World esküvős miliőjével szintén világslágereket ünnepelhettek. John punkrock hajlamait élte ki a csodálatos Neurotic Outsiders-ben (Guns ’N Roses és Sex Pistols tagokkal – tessék utánanézni), majd 2000-ben újra összeállt a többiekkel és a zenekar 25 éves fennállását világturnéval ünnepelték 2003-ban. Felléptek a Super Bowl szünetében, 2004-ben öt teltházat produkáltak a Wembley Arénában, és a (Reach Up For the) Sunrise-zal újabb tophitet sikerült összehozniuk. Andy Taylor megint lelépett, de az újabb lemezek és turnék mellett továbbra sem unatkoztak az úriemberek. Felléptek a 2012-es londoni olimpiai megnyitón, dolgoztak a Red Hot Chilis John Frusciante-val, és beiktatták őket a Rock and Roll Hall of Fame-be. 2023-ban új albumon kezdtek el dolgozni, ami a Danse Macabre nevet kapta. 2026. áprilisában jelent meg legutóbbi kislemezük, a Free to Love. Na ennek apropóján újra ellátogattak hozzánk is.
A Duran Duran évtizedes rutinja egy koncert minden másodpercében érezhető és élvezhető. Míg nagy konkurensük az A-ha tagjai mindig is gyűlölték a popsztárságot és a Bravo-posztereken való mosolyokat, a Duran tagjai kifejezetten élvezték a lányok sikítását és az öltöztetőbaba-szerepet. Nem volt divatmagazin, amiben ne szerepeltek volna, és videoklipjeik is stílusteremtők voltak minden szempontból. A koncertjeik – a kiváló muzsikáláson kívül – így igazi vizuális orgiák, ízlésesen vegyítve a 80-as évek stílusjegyeit a legmodernebb Ai-os vetítésekkel. A zenészek nagyszerűek, Roger atompontosan hozza a groove-okat, John Taylor (a Level 42-s Mark King megjelenéséig) a 80-as évek elsőszámú basszusgitárosának számított, nos, ő sem felejtett el játszani és Simon hangja egy jottányit sem fakult az elmúlt négy évtizedben.
Igazi slágerparádéval érkeztek Budapestre, az intro (a Free to Love instrumentális változata) után rögtön bele is csaptak a lecsóba: Is There Something I Should Know?, The Wild Boys, A View to a Kill, és Hungry Like the Wolf követte egymást koncertkezdésként, akár finálénak is elment volna ez a válogatás. Jött az INVISIBLE és egy Electric Light Orchestra feldolgozás, az Evil Woman. A Lonely in Your Nightmare-be belekeverték a diszkóklasszikus Super Freak-et. Újabb gigasláger jött: The Reflex. A felfokozott hangulatot az Ordinary World és a Come Undone vette vissza kicsit. A Seven and the Ragged Tiger lemezről jött a New Moon on Monday (benne a Jean Michel-Jarre és a Geszti60 koncertről megismert magyar AI-művész, Szauder Dávid bizarr vetítéseivel), majd egy rajongói csemege, a The Chauffeur (benne Simon matróznak öltözve énekelt, a csíkos pólót magán is tartotta a végéig, biztos kényelmesebb volt, mint a Komár Lacis aranyzakó).
A dinamikus Notorious-t az új Free to Love szivárványos világa váltotta fel, majd egy Grandmaster Melle Mel cover következett, a White Lines (Don’t Don’t Do It). Az ősrégi Careless Memories után a Planet Earth-ben megismerkedhettünk a zenekarral, majd a 2004-es pesti buli kezdődala, a (Reach Up for the) Sunrise vezette fel az utolsó dalt, a klasszikus Girls on Film / Psycho Killer-mixet. Rádásként az egykoron legtöbb tinillányájulást okozó Save a Prayerrel és az egzotikus Rióval zárták a parádét.
A Duran Duran hatása a mai könnyűzenére elvitathatatlan. Számos (nagyon befutott) zenekar említi őket, mint inspirációt, mind zeneileg, mind vizuálisan. Nem véletlen nevezték őket Fab Five-nak (a The Beatles volt ugye a Fab Four), a Duran-jelenséget követő tiniőrülethez hasonlót utoljára a hatvanas években látott a világ, lezárt utcákat eredményező dedikálások, lelkisegély-vonalak és sikítozásba torkolló koncertjeik emlékei a mai napig ülnek az immáron családanyákká vált egykori rajongóik tudatalattiában. Bár a hetvenes évek extrém megjelenésű zenekarai felemelték a megjelenés fontosságát a zene mellé, az MTV megjelenésével egy ennyire jó megjelenésű (és fülbemászó zenéket futószalagon szállító banda) minden lemezkiadó álmaiban szerepelt. A zenekar stílust teremtett, minden értelmében.
Még mindig jóképűek, még mindig tudnak zenélni, a dalírás is megy nekik, az emberek kíváncsiak rájuk (bár ma már a nemek aránya nem dől a csajok felé koncertjeiken), így hát miért ne turnézzanak. Tök jó nekik, tök jó nekünk. Csak tessék szépen folytatni, uraim.
Setlist:
Free to Love (symphonic instrumental version)
Is There Something I Should Know?
The Wild Boys
The James Bond Theme (John Barry song)
A View to a Kill
Hungry Like the Wolf
INVISIBLE
Evil Woman (Electric Light Orchestra cover)
Lonely in Your Nightmare / Super Freak
The Reflex
Ordinary World
Come Undone
New Moon on Monday
The Chauffeur
Notorious
Free to Love
White Lines (Don’t Don’t Do It) (Grandmaster Melle Mel cover)
Careless Memories
Planet Earth (preceded by band introductions)
(Reach Up for the) Sunrise
Girls on Film / Psycho Killer
Encore:
Save a Prayer
Rio
Írta: Farkas Péter
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Greenstage Produkció
Kapcsolódó tartalom:
