“Valahol ez így volt szép”, szól a Margaret Island zenekar új dala – az emlékekről, elengedésről és továbblépésről is szóló dal fontos emlékké avanzsált a pár hete a Balatonhoz visszavonult alkotócsapat számára. A Miki357, Mazzag Izabella, Takács Márk Ádám és Vincze Patrik által készített klipet még épp sikerült a járvány kirobbanása előtt, január folyamán leforgatniuk, ráadásul egyik kedvenc angol tengerparti városukban, Brightonban, ami többek között nyitott szellemiségéről, toleráns és kedves lakóiról, sokszínűségéről, pezsgő éjszakai életéről híres.
Klip:
“Brighton az egyik kedvenc városunkká vált az utóbbi időben” – mesél Lábas Viki a kinti élményekről, “vannak már kedvenc kávézóink, éttermeink, szórakozóhelyeink, sőt, még egy gyilkos cukrászdát is felfedeztünk magunknak, amit csak haladóknak mernénk ajánlani! Igazán inspiráló a kinti közeg, ráadásul ott is víz közelben tudunk lenni/alkotni, Fonyódhoz hasonlóan. Sok zenésszel ismerkedtünk meg, barátságok köttettek, így pláne alig várjuk, hogy vége legyen az önkéntes karanténnak és újra visszatérhessünk Brighton-ba!”
A klipforgatást rendhagyó módon mindössze pár nap felkészülés előzte meg: “Már Brightonban voltunk, amikor kitaláltuk, hogy jó lenne még kint leforgatni egy klipet az új dalhoz. Felhívtuk Miki357-et, akinek szerencsére tetszett az ötlet, úgyhogy pár nap múlva már át is repült is hozzánk” – árulja el Füstös Bálint. “A külföldi forgatásoknál mindig több teret kap a spontaneitás, és mi magunk is nagyobb szerepet vállalunk ilyenkor mindenből: együtt intéztük az eszközbeszerzést a virágboltokban, rövidáruboltokban, próbáltunk a szállásunkból egy rögtönzött fotóstúdiót kreálni, Viki színes vizes jeleneteit is a fürdőszobánk kádjában vettük fel, valamikor éjjel 2 körül, és még a bevilágításhoz szükséges lámpákat is mi magunk tartottuk a forgatás alatt. A mozgalmas három nap során a kedvenc pillanatom a madárrajzás volt. Korábban megfigyeltük a parti sétáink során, hogy minden nap ugyanakkor ,ugyanabban az időpontban több ezernyi madár gyűlik össze a Palace Pier móló felett, nagyon izgalmas alakzatokat kirajzolva repülés közben. Ezt mi is órákig el tudtuk nézni, így örülök, hogy végül sikerült meg is örökíteni.”
Maga a dal is kint született, a szöveg Törőcsik Kristóftól jött: “Viszonylag ritkán tudok szöveget írni, de ebben az esetben Viki dallama annyira elementáris és “beszédes” volt számomra, hogy nagyon hamar kigördült, szinte saját magát írta meg a szöveg. A társas kapcsolataink szövevényessége, bonyolultsága, a másik igazán mély megértése, a döntéseink súlya és az időnkénti tanácstalanság is visszaköszön a dalban.”
“Számomra a dal az elengedésről és arról a megnyugtató érzésről szól, amikor egyedül maradsz hirtelen egy kapcsolat után, mégis úgy érzed, hogy minden rendben van, és elég erős vagy ahhoz, hogy újra teljességet és boldogságot érezz magad körül” – egészíti ki Lábas Viki.
https://www.facebook.com/margaretisland/