Egyedülálló élmény pedagógusoknak – jótékonysági akció diákoknak!

Egyedülálló élmény pedagógusoknak – jótékonysági akció diákoknak!

Nem csak az iskolapadban ülőknek, a tanároknak is jár a nyári kikapcsolódás! A nemeztközi sikerű Így tedd rá! Program megalkotója Balatoni Kata idén negyedik alkalommal szervezi meg a pedagógus tábort. Az esemény népszerűségét jelzi, hogy már áprilisban megtelt, és egy eredményes jótékonysági tanszergyűjtő akció is kapcsolódik hozzá.

„Megérdemeljük, hogy együtt töltődjünk testileg-lelkileg, valamint felkészülten és kisimultan álljunk a szeptemberben kezdődő újabb tanév előtt. A szakmai fejtágítás mellett a tábornak ez az elsődleges célja.” – foglalja össze Balatoni Kata világhírű néptáncpedagógus, neveléstudományi kutató, aki elhivatott nagykövete a legújabb pedagógiai módszereknek, valamint a játék, a kultúra és a pedagógia szintetizálásának.

Az augusztus 12-14-ig meghirdetett tábor másik vezérmondata, hogy Jótett helyébe jót várj! Az Így tedd rá! Program szervezésében ugyanis országos tanszergyűjtést szerveztek. Az adományokat augusztus 15-ig várják, melyeket az Így tedd rá! pedagógus tábor zárónapján összesítenek. A tanszereket a Magyarországon és a Kárpát-medencében élő gyermekek fogják megkapni. (https://www.facebook.com/events/357395288516811/?active_tab=about)

Idén negyedik alkalommal Ráckevén, a Kis-Duna partján, a környék legszebb wellness szállodájába fogadják az érdeklődőket az Így tedd rá! pedagógus táborba. A 16 kreditet érő program idősávonként választható népi játék, néptáncmódszertani, kézműves és ismeretterjesztő előadásokat kínál, Magyarország vezető továbbképzési programjának szervezésében. Három napon keresztül teljes ellátással, színvonalas szakmai programokkal, korlátlan wellness használattal és közösségi programokkal várják a résztvevőket. Az első nap a népszerű GÓBÉ együttes koncertjével zárul.

 

Így tedd rá! Pedagógus Tábor – Jótett helyébe jót várj jótékonysági tanszergyűjtés

2019. augusztus 12-14.

https://igyteddra.hu/