Dance With The Dead koncert 2023. június 22. Budapest, A38 Hajó

Időutazásra invitál a Dance With The Dead

Olyan, mintha a ‘60-as, ‘70-es, ‘80-as évek sci-fi és akció filmjei zenéi szólnának: a Dance With The Dead analóg szintetizátoraival és gitárjaival repít vissza minden synthwave rajongót az időben június 22-én az A38 Hajón. 

 

Justin Pointer és Tony Kim duója 2013-ban jelentette meg első, Out of Body c. lemezét, amelyet mind a metál, a synthwave és az EDM rajongói lelkesen fogadtak. A debütáló anyagot az Into the Abyss EP sötét dallamai követték, majd a Near Dark lemez Andromeda és Invader slágereivel végleg bevésték magukat a műfaj szerelmesei szívébe. Az amerikai duó ekkor látta a legalkalmasabbnak az időt arra is, hogy kilépve a stúdióból végre koncertezni kezdjenek: 2015-ben adták első koncertjüket Los Angelesben, majd rákapva az ízére ősszel már útra is keltek, hogy körbezenéljék Európát. Egy évvel később már a The Shape c. albumukkal járták az öreg kontinenst, első budapesti koncertjük 2018-ban volt a Loved to Death turnéjával. A csapat utoljára tavaly járt nálunk a Driven to Madness dalaival, június 22-én pedig érkezik a repeta: a Dance With The Dead ezúttal az A38 Hajón táncoltat meg mindenkit.

 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/581472017343435

 



 

dátum

jún 22 2023
Expired!

időpont

20:00 - 23:00

 

– hirdetés –





Koncertbeszámolók

Ütős este – Godsmack a Barba Negrában – koncertbeszámoló
Ütős este – Godsmack a Barba Negrában – koncertbeszámoló

Ütős este – Godsmack a Barba Negrában – koncertbeszámoló (Drowning Pool, P.O.D, ...

AIRBOURNE / ASOMVEL- koncertbeszámoló
AIRBOURNE / ASOMVEL- koncertbeszámoló

AIRBOURNE / ASOMVEL- koncertbeszámoló (Airbourne, Asomvel koncertek, Budapest, Akvárium Klub, ...

Márciusi fesztivál az Arénában Alan Walker koncertbeszámoló – koncertbeszámoló
Márciusi fesztivál az Arénában Alan Walker koncertbeszámoló – koncertbeszámoló

Márciusi fesztivál az Arénában Alan Walker koncertbeszámoló – koncertbeszámoló (Alan ...

Talpig fessben – csurran, cseppen – Majka 2049 – koncertbeszámoló
Talpig fessben – csurran, cseppen – Majka 2049 – koncertbeszámoló

Talpig fessben – csurran, cseppen – Majka 2049 – koncertbeszámoló (Majka 2049 koncert, 1. ...

Milyen volt szőkesége, nem tudom már… – Cyndi Lauper a Papp László Sportarénában – koncertbeszámoló
Milyen volt szőkesége, nem tudom már… – Cyndi Lauper a Papp László Sportarénában – koncertbeszámoló

Milyen volt szőkesége, nem tudom már… – Cyndi Lauper a Papp László Sportarénában – ...

Queensryche, Night Demon, Dürer – koncertbeszámoló
Queensryche, Night Demon, Dürer – koncertbeszámoló

Queensryche, Night Demon, Dürer – koncertbeszámoló (Queensryche, Night Demon 2025.02.23. ...