
Kalapács József 60 Színházkoncert 2022. június 12. Budapest, Erkel Színház
Kalapács József rendhagyó módon, dupla koncerttel ünnepli 60. születésnapját.
(A második felvonás augusztus 12-én lesz a Budapest Parkban, teljesen más műsorral és más közreműködőkkel.)
A magyar rockzene ikonját, a honi metál egyik megteremtőjét első alkalommal, június 12-én az Erkel Színházban köszöntik művésztársai. Ekkor kevésbé ismert arcát mutatja rajongóinak.
Azon rockoperák és musicalek gyöngyszemeiből adnak elő részleteket pályatársaival, melyekben 40 éves tevőleges pályafutásai során aktív szerepe volt. Különféle színházi helyszíneken bújt bele egy-egy figura szerepébe.
Részletek fognak elhangozni – többek közt – az István, a király, az Atilla – Isten kardja, a Jézus Krisztus Szupersztár, az Operaház fantomja című ismert művekből.
Művészvendégei: az Atilla Fiai Társulat, Vikidál Gyula, Nagy Feró, Rudán Joe, Varga Miklós, Mr. Basary és még sokan mások.
A karácsonyi ünnepekre tekintettel december 26-ig, a jegyvásárlók 25% kedvezményt kapnak.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/435596348015764/?ref=newsfeed