Kori 55 2022. október 8. Debrecen, Roncsbár

Október 8-án ‘Kori 55’ buli Debrecenben, ismétlés egy hét múlva a fővárosban!

 

Október 8-án, azaz most szombaton kerül sor ‘Kori 55’ címmel Koroknai Árpád énekes jubileumi koncertjére – első körben hazai pályán – a debreceni Roncsbárban. A Zorall frontembere a napokban ünnepli 55. születésnapját, ezen az estén több formáció, illetve néhány vendégzenész is színpadra áll majd – a három-három és fél órásra tervezett műsorban egy összefogó válogatást hallhat a közönség Kori életművéből. A koncerten a Szfinx, a P.Box, az Omen, a Zorall, az Acoustic Gallery, az István a király, és természetesen a KORI zenekar legismertebb dalai csendülnek fel.

Vendégek: Zorall, Monok Tamás és Volosinovszki János (Szfinx)

Kori videós meghívója:
www.facebook.com/arpad.koroknai/videos/6207262265955669/

 

 

Kori 55 – október 8. Debrecen, Roncsbár:
www.facebook.com/events/3329891707233813

Jegyek: https://tixa.hu/kori55-roncsbar

A Zorall szívélyes invitálása:
www.facebook.com/Zorallzenekar/videos/640436294206437/

Kori az eseményről:
“Én eredetileg nem is akartam külön megünnepelni ezt a születésnapot, eddig a kerek évfordulókon tartottam összefoglaló-jellegű koncerteket. Azonban idén lett 50 éves a debreceni Fényes udvar lakótelep, ahol én is felnőttem, és ez adta az ötletet, hogy hozzuk össze a két jubileumot és csináljunk egy hatalmas bulit a focipályán. Idővel aztán ez az esemény – a szervezők részéről – egészen más irányba kanyarodott, ezért azt gondoltam, hogy ha már lett szólva egy-két jóbarátnak, zenésztársnak, akkor tartsuk meg külön a Roncsbárban az én bulimat. Kisebb-nagyobb változtatásokat kellett eszközölni, de így is egy tartalmas este elé nézünk… A vendégcsapat a Zorall lesz, de érkezik a Szfinx basszusgitárosa, Monok Tomi, és dobosa, Volosinovszki Jankó is, illetve a Kori zenekar fog kísérni, plusz fellép még az Acoustic Gallery, és lesznek dalok az István a királyból is. Nekem egy kicsit maratoni lesz ez a program, de készülök rá becsülettel.”

 

 

Egy héttel később, október 15-én – második körben – a fővárosban lehet ünnepelni Korival, a Barba Negra Blue színpadán a Zorall élén látható, hallható, partnerük a szintén születésnapos Hollywood Rose lesz.

“Nem kell ‘nagy’ dologra gondolni, nem is tudtam, hogy így lesz reklámozva… Tavaly év végén Barbarónak volt egy elcsúsztatott 50. szülinapi bulija, idén tavasszal Hangya tiszteletére tartottunk egy 55-ös megemlékezést, úgy néz ki, most egy picit rólam (is) fog szólni a történet. Lehet, hogy kapok egy tortát.” (nevet)

Kori 55 / Hollywood Rose 19 / Zorall – október 15. Budapest, Barba Negra Blue:
https://www.facebook.com/events/1073540273269770

Jegyek: https://jegy.rock1.hu/zorall_hollywood-rose_20221015

Kori a közeljövő terveiről is mesélt:
“Öt dalt már felvettünk a készülő Kori nagylemezhez, a továbbiakon még dolgozni kell, kettőhöz még szöveget is kell írnom, viszont szeretném az ősz folyamán a teljes anyagot befejezni. Jelen pillanatban egy tavaszi album-megjelenést látok reálisnak.”

Koroknai Árpád FB-oldal:
www.facebook.com/profile.php?id=100040087676596

H-Music online:
H-Music Webshop
H-Music Facebook
H-Music YouTube
H-Music Instagram



dátum

okt 08 2022
Expired!

időpont

19:00 - 23:00

 

– hirdetés –





Koncertbeszámolók

A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk
A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk

A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk – koncertbeszámoló (The ...

„Minden koncertünk összművészeti esemény” Quimby – Class&Roll jubileumi koncerten jártunk
„Minden koncertünk összművészeti esemény” Quimby – Class&Roll jubileumi koncerten jártunk

„Minden koncertünk összművészeti esemény” Quimby – Class&Roll jubileumi ...

Nem csak megnevettette közönségét, hanem velünk együtt nevetett LP
Nem csak megnevettette közönségét, hanem velünk együtt nevetett LP

Nem csak megnevettette közönségét, hanem velünk együtt nevetett LP – koncertbeszámoló (LP ...

Családi este a Harlem Globetrottersszel
Családi este a Harlem Globetrottersszel

Ismét Budapestre látogatott a Harlem Globetrotters, méghozzá az MVM Dome-ba hívta vendégségbe a ...

Egy extrém metal est a Dürerben – Cradle of Filth, Wednesday 13, Sick n’ Beautiful, Drift
Egy extrém metal est a Dürerben – Cradle of Filth, Wednesday 13, Sick n’ Beautiful, Drift

Egy extrém metal est a Dürerben – Cradle of Filth, Wednesday 13, Sick n’ Beautiful, Drift ...

Csak egyszer élünk – vérfagyasztó emlékeztető humorbonbonokkal tálalva
Csak egyszer élünk – vérfagyasztó emlékeztető humorbonbonokkal tálalva

Csak egyszer élünk – vérfagyasztó emlékeztető humorbonbonokkal tálalva – ...

Koncert Magazin


<img