shame – Massive Monster Europe Tour Budapest 2025. október 30. Budapest, A38 Hajó

A shame napjaink egyik legenergikusabb brit bandája, az öt huszonéves srácból álló csapat minden alkalommal szétszedi a házat, legújabb, Cutthroat című lemezük ígéretük szerint pedig még erősebb lesz, mint valaha. A shame legutóbb a Reflektor Fesztivál sztárja volt, most pedig az A38 Hajón vernek hullámokat új anyagukkal október 30-án.

 

A shame öt gyerekkori barát – Charlie Steen, Sean Coyle-Smith, Eddie Green, Josh Finerty és Charlie Forbes – bandája. A csapat 2018-ban dobta ki debütáló lemezét, a shame hírneve pedig azóta exponenciálisan nőtt, ahogy mind a hangzásbéli ambícióik, technikai elképzeléseik és a képességük is arra, hogy mindezt megvalósítsák. A banda legendás élő fellépéseivel és három, a kritikusok által is elismert albummal a háta mögött most készen áll arra, hogy mindent új alapokra helyezzen a szeptember 5-én érkező új anyagukkal, a Cutthroattal. A Cutthroat nyers, bocsánatkérés nélküli, olyan, mint az a személy, aki hívatlanul jelenik meg a buliban. A Cutthroat a shame a legjobb formájában. „A gyávákról, a bunkókról, a képmutatókról szól” – mondja Charlie Steen énekes. – „Lássuk be, mostanában rengeteg ilyen van.”

Ehhez a robbanékony, új szemlélethez kulcsfontosságú volt John Congleton, Grammy-díjas producer is. Congleton az elejétől nem finomkodott, megközelítése irányadó erő lett a zenekar ötleteinek racionalizálásában. „Ez arról szól, kik vagyunk” – mondja Steen. – „A koncertjeink nem művészi performanszok, hanem közvetlenek, konfrontatívak és nyersek. Mindig is ez jelentette a gyökereinket. Őrült időket élünk. De ez nem arról szól, hogy szegény én. Hanem arról, hogy csesszétek meg.”

 A Cutthroat az első kislemez és az album címadó dala, amely ezt az ötletet viszi végig és valószínűleg a legjobb dal, amit a shame valaha rögzített. Ez egy labda, alig visszafogott attitűd, három perc táncolható indie hedonizmussal. Ugyanakkor mesterien előrevetíti az album szövegvilágát: ahol a szemtelen arrogancia és a mélyről jövő bizonytalanság ugyanannak az éremnek a két oldalát jelentik. A lemez zeneileg is zsigeri új ötletekkel játszik, amelyen helyet kaptak a Coyle-Smith által szórakozásból a turnézás során készített elektronikus zenei loopok is.

A shame kirobbanó formában van, a Sziget és a Reflektor Fesztiválos fellépésük után pedig most itt a sor, hogy az A38 Hajón is kitörjön a pogó és a zenekarral ordítva engedhessünk ki minden feszkót október 30-án.

A koncertre elsőként a shame hivatalos rajongói klubjának tagjai válthatnak jegyet június 4-én, 11 órától, míg a teljes körű jegyértékesítés június 6-án, 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.



Kapcsolódó tartalom:

Nyers, szókimondó, erőteljes – a shame új albumával érkezik Budapestre

dátum

okt 30 2025
Expired!

időpont

20:00 - 23:00

 

– hirdetés –





Koncertbeszámolók

Az orosz grizzly meghódította Budapestet – Slaughter To Prevail koncertbeszámoló
Az orosz grizzly meghódította Budapestet – Slaughter To Prevail koncertbeszámoló

Az orosz grizzly meghódította Budapestet – Slaughter To Prevail koncertbeszámoló (Suicide ...

Tökéletes káosz – Kim Dracula, koncertbeszámoló
Tökéletes káosz – Kim Dracula, koncertbeszámoló

Tökéletes káosz – Kim Dracula, koncertbeszámoló (VOWWS, Kim Dracula 2026.02.03. Budapest, ...

Halálhörgés, siralom, Lorna Shore koncertbeszámoló
Halálhörgés, siralom, Lorna Shore koncertbeszámoló

Halálhörgés, siralom, Lorna Shore koncertbeszámoló (Humanity’s Last Breath, Shadow Of ...

Évindító arénás metalcore megmozdulás – Architects koncertbeszámoló
Évindító arénás metalcore megmozdulás – Architects koncertbeszámoló

Évindító arénás metalcore megmozdulás – Architects koncertbeszámoló (The President, ...

Myles Kennedy és zenekara ismét tarolt Budapesten, Alter Bridge koncertbeszámoló
Myles Kennedy és zenekara ismét tarolt Budapesten, Alter Bridge koncertbeszámoló

Myles Kennedy és zenekara ismét tarolt Budapesten, Alter Bridge koncertbeszámoló (Alter Bridge ...

Hardcore invázió Budapesten – Terror koncertbeszámoló
Hardcore invázió Budapesten – Terror koncertbeszámoló

Hardcore invázió Budapesten – Terror koncertbeszámoló (Terror koncert 2025.12.04. ...