Siamese koncert 2025. január 21. Budapest, Analog Music Hall

A Siamese nálunk is bemutatja új lemezét

A dán metalcore formációt idén nyáron Corey Taylor vendégeként hallhattuk, azóta pedig megjelentették új nagylemezüket, amelyet önálló turné során is bemutatnak, ráadásul nem semmi társaságban. A Siamese ugyanis 2025. január 21-én a Chaosbay és a Blackgold kíséretében játszik majd az Analog Music Hallban, így ez az este igazi csemege lesz a metalcore rajongóinak.

A 2011 óta aktív dán metalcore csapat az évek során masszív számokat gyűjtött össze dalaikon a legnépszerűbb zenelejátszó platformokon – Super Human című albumukat például több, mint 15 millióan streameltek -, turnéztak olyan zenekarokkal, mint a Dead by April, az Oceans Ate Alaska vagy a Dead Letter Circus és olyan lapok méltatják őket, mint a Kerrang!. Utóbbi például azt írta róluk, hogy: „A koppenhágai Siamese-nak hihetetlen spiritusza van és kristálytiszta, himnikus hangzást adnak elő. Üdítőbb, mint egy fürdőzés a Nyhavn Kikötőben!” (Alex Baker, Kerrang! Radio). A zenekar énekese, Mirza Radonjica egy interjúban úgy írta le zenéjüket, mint a rock, R&B és a heavy metal keveréke, ami igen pontos leírást ad a csapat kemény, mégis dallamos zenéjére.

 A Siamese idén nyáron Corey Taylor társaságában turnézott, így már Budapesten is kaphattunk belőlük egy kis ízelítőt, de aki lemaradt róluk, most pótolhatja a banda koncertjét. A zenekar ráadásul augusztusban adta ki hetedik nagylemezét, az Elements-et, amelyet nálunk is bemutatnak. A Siamese társaságában érkezik még a berlini Chaosbay és a londoni BlackGold, nu-metál banda. A Chaosbay egyébként szintén új lemezét mutatja be, az Are You Afraid? szeptember 12-én érkezik. A metalcore banda energikus és lenyűgöző koncertjeiről ismert, így érdemes lesz időben érkezni január 21-én, az Analog Music Hallban, hogy róluk se maradjunk le.

A koncertre a jegyek szeptember 13. 10 órától érhetők el a www.livenation.hu oldalon.

 

dátum

jan 21 2025
Expired!

időpont

20:00 - 23:00

 

– hirdetés –





Koncertbeszámolók

Időutazás a Barba Negrában – Royal Republic, Storm Orchestra – koncertbeszámoló
Időutazás a Barba Negrában – Royal Republic, Storm Orchestra – koncertbeszámoló

Időutazás a Barba Negrában – Royal Republic, Storm Orchestra – koncertbeszámoló ...

Rövid volt, de brutálisan nagyot ütött a Pantera újabb koncertje – koncertbeszámoló
Rövid volt, de brutálisan nagyot ütött a Pantera újabb koncertje – koncertbeszámoló

Rövid volt, de brutálisan nagyot ütött a Pantera újabb koncertje – koncertbeszámoló ...

A svéd supergroup első magyar headline koncertje The Halo Effect – koncertbeszámoló
A svéd supergroup első magyar headline koncertje The Halo Effect – koncertbeszámoló

A svéd supergroup első magyar headline koncertje The Halo Effect – koncertbeszámoló (The ...

„Te vagy a f*szagyerek Zolee, én tudom…” Ganxsta Zolee és a Kartel 30 éves jubileumi koncert a Papp László Sportarénában – koncertbeszámoló
„Te vagy a f*szagyerek Zolee, én tudom…” Ganxsta Zolee és a Kartel 30 éves jubileumi koncert a Papp László Sportarénában – koncertbeszámoló

„Te vagy a f*szagyerek Zolee, én tudom…” Ganxsta Zolee és a Kartel 30 éves jubileumi koncert a ...

A fáradhatatlanság győzelme – Testament, Anthrax, Kreator – koncertbeszámoló
A fáradhatatlanság győzelme – Testament, Anthrax, Kreator – koncertbeszámoló

A fáradhatatlanság győzelme – Testament, Anthrax, Kreator – koncertbeszámoló ...

Amikor egy zongora több, mint egy teljes zenekar – Péter Bence zongora koncertjén jártunk
Amikor egy zongora több, mint egy teljes zenekar – Péter Bence zongora koncertjén jártunk

Amikor egy zongora több, mint egy teljes zenekar – Péter Bence zongora koncertjén jártunk ...