Suicideboys koncert 2023. március 23. Budapest, MVM Dome-ban

A $UICIDEBOY$ BEJELENTETTE GREY DAY ELNEVEZÉSŰ TURNÉJÁNAK 2023-AS EURÓPAI ÁLLOMÁSAIT

2023. MÁRCIUS 23-ÁN AZ MVM DOME SZÍNPADÁN LESZ LÁTHATÓ  A NEW ORLEANS-I RAP DUO

A $UICIDEBOY$ BEKERÜLT 2022 LEGTÖBBET HALLGATOTT MŰVÉSZEINEK  TOP 30-AS LISTÁJÁBA

“A $UICIDEBOY$ felülmúlva a várakozásokat

és dacolva a korlátokkal, tagadhatatlanul

a zeneipar egyik sikertörténete.

A $UICIDEBOY$ nem csak rapsztár,

hanem kulturális jelenség.”

KNOTFEST

 

A New Orleans-i rapduó, a $uicideboy$ bejelentette, hogy nagysikerű Grey Day turnéjukat 2023-ban Európába is elhozzák, 9 országban összesen 15 koncertet adnak majd. A koncerteken a G59 Records további előadói: Germ, Shakewell, Chetta, valamint Ski Mask The Slump God lépnek még előjátszóként színpadra.

 

 

A HITS MAGAZINE minden műfajt összesítő listáján a $uicideboy$ a 2022-es év 27. legtöbbet hallgatott előadója lett 1,9 milliárd streaminggel, ezzel megelőzve olyan rappereket is mint Jack Harlow, Tyler the Creator és Travis Scott. Ráadásul 2022-es Matte Black kislemezük a Spotify idei amerikai lejátszási listájának első helyén található.

A turné bejelentésével egyidőben, december 16-án jelenik meg a DIRTIESTNASTIEST$UICIDE című, 7 dalból álló anyag, amely a Germmel közös, háromrészes EP sorozat utolsó darabja, és amit teljes egészében a $uicideboy$ tagja, $crim készített. Az EP első kislemeze, a My A Swisher Sweet, But My Sig Sauer december 2-i debütálása óta már 5 millió letöltésnél tart világszinten.

A $uicideboy$ fényt ás elő a sötétség, a függőség, a reménytelenség és a fájdalom legmélyebb bugyraiból. A New Orleans-i unokatestvérek – Scott Arcenaux, Jr., más néven $crim, és Aristos Petrou, más néven Ruby da Cherry – a (látható és láthatatlan) démonok elleni küzdelmet okos, szarkasztikus és fülbemászó apokaliptikus alternatív hip-hop vízióvá alakítja. A világ először 2014-ben találkozott a $uicideboy$-szal. Tucatnyi projekt és több száz teltházas koncert után már több milliárd streaminggel dicskedhettek, és többszörös platinalemezes előadókká váltak olyan anyagaikkal, mint a …And To That I Love, Thanks For Sticking Around, a Carrollton, a 2nd Hand, a Runnin’ Thru The 7th With My Woadies, a Paris, vagy a Kill Yourself III. Azon ritka előadók egyike, akik egyaránt képesek együttműködni Travis Barkerrel és Juicy J-vel, vagy akár a Korn tagjaival.

A budapesti koncertre jegyekhez elsőként a regisztrált Live Nation tagok juthatnak december 15-én 10 órától, a teljeskörű jegyértékesítés december 16-án 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

 

KÖVESD A $UICIDEBOY$ TEVÉKENYSÉGÉT:

INSTAGRAM I TWITTER I FACEBOOK I

YOUTUBE I SPOTIFY I APPLE I SOUNDCLOUD

Kapcsolódó tartalom:

A Suicideboys márciusban az MVM Dome-ban koncertezik!



dátum

márc 23 2023
Expired!

időpont

20:00 - 22:00

 

– hirdetés –





Koncertbeszámolók

Időutazás a Barba Negrában – Royal Republic, Storm Orchestra – koncertbeszámoló
Időutazás a Barba Negrában – Royal Republic, Storm Orchestra – koncertbeszámoló

Időutazás a Barba Negrában – Royal Republic, Storm Orchestra – koncertbeszámoló ...

Rövid volt, de brutálisan nagyot ütött a Pantera újabb koncertje – koncertbeszámoló
Rövid volt, de brutálisan nagyot ütött a Pantera újabb koncertje – koncertbeszámoló

Rövid volt, de brutálisan nagyot ütött a Pantera újabb koncertje – koncertbeszámoló ...

A svéd supergroup első magyar headline koncertje The Halo Effect – koncertbeszámoló
A svéd supergroup első magyar headline koncertje The Halo Effect – koncertbeszámoló

A svéd supergroup első magyar headline koncertje The Halo Effect – koncertbeszámoló (The ...

„Te vagy a f*szagyerek Zolee, én tudom…” Ganxsta Zolee és a Kartel 30 éves jubileumi koncert a Papp László Sportarénában – koncertbeszámoló
„Te vagy a f*szagyerek Zolee, én tudom…” Ganxsta Zolee és a Kartel 30 éves jubileumi koncert a Papp László Sportarénában – koncertbeszámoló

„Te vagy a f*szagyerek Zolee, én tudom…” Ganxsta Zolee és a Kartel 30 éves jubileumi koncert a ...

A fáradhatatlanság győzelme – Testament, Anthrax, Kreator – koncertbeszámoló
A fáradhatatlanság győzelme – Testament, Anthrax, Kreator – koncertbeszámoló

A fáradhatatlanság győzelme – Testament, Anthrax, Kreator – koncertbeszámoló ...

Amikor egy zongora több, mint egy teljes zenekar – Péter Bence zongora koncertjén jártunk
Amikor egy zongora több, mint egy teljes zenekar – Péter Bence zongora koncertjén jártunk

Amikor egy zongora több, mint egy teljes zenekar – Péter Bence zongora koncertjén jártunk ...