Tom Odell koncert 2022. szeptember 28. Budapest, Barba Negra

Tom Odell – az Ivor Novello-díjas zseniális dalszerző, a billentyűk koraérett mestere – játszmája csúcsán van. Nem mintha a chichesteri születésű csodagyereknek díjak tucatjai és a több mint 2 milliós lemezeladás mellett bármit is bizonyítania kellene még.

Debütáló albuma, a 2013-as Long Way Down meg sem állt a slágerlisták éléig az Egyesült Királyságban, második lemeze, a Wrong Crowd pedig nagyrészt megismételte elődje sikerét. Még mindig csak 27 éves volt, amikor visszatért a harmadik, Jubilee Road című anyagával – egy karriert meghatározó lemezzel, amelyen a sokrétű fiatal művész teljes mértékben átvette az irányítást: dalszerzőként, énekesként és producerként is összerakta élettel teli stílusát. Negyedik albuma, a monsters 2021-ben jelent meg, és rögtön a negyedik helyen kezdett az Egyesült Királyság albumlistáján, így Odell negyedik Top 10-es lemeze lett zsinórban.

Anglia egyik vezető fiatal művészét Lily Allen fedezte fel, akit lenyűgözött színpadi jelenléte. Tom Odell elképesztő élő fellépéseiről ismert, ahogyan az elejétől a végéig magával ragadja közönségét, és a koncertjei egészen új dimenzióban mutatják be népszerű, szenvedélyes, érzelmes dalait.

Tom Odell vadonatúj, Monsters Tour 2022 elnevezésű turnéjának részeként szeptember 28-án Budapesten lép fel a Barba Negrában. Jegyek január 28-án, pénteken 10 órától kaphatók a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon.

 

Jegyek: www.livenation.hu/show/1359793/tom-odell/budapest/2022-09-28/hu

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/386187526355259/

 



dátum

szept 28 2022
Expired!

időpont

20:00 - 22:00

 

– hirdetés –





Koncertbeszámolók

Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló
Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló

Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM ...

Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló
Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló

Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló ...

Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló
Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló

Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló (Toxikull, Venator, D.D. Night ...

Depeche Mode, Deeper –  Sose okoznak csalódást, akikből sosem kaphatunk eleget
Depeche Mode, Deeper –  Sose okoznak csalódást, akikből sosem kaphatunk eleget

Depeche Mode, Deeper – Sose okoznak csalódást, akikből sosem kaphatunk eleget – ...

Lordi, All For Metal – Szörnyen szellemes horrorshow és testépítős klisémetál
Lordi, All For Metal – Szörnyen szellemes horrorshow és testépítős klisémetál

Lordi, All For Metal – Szörnyen szellemes horrorshow és testépítős klisémetál – ...

A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk
A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk

A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk – koncertbeszámoló (The ...

Koncert Magazin