Farkasokkal táncolók – Wolfmother a Dürerkertben – koncertbeszámoló
(Wolfmother koncert 2024.07.23. Budapest, Dürer Kert)
Aki már járt Ausztráliában, meglepve tapasztalhatta a kontinensnyi ország furcsán nyers valóságát, ami az Európában négy-öt ismert ausztrál zenekar stílusában is tetten érhető. Gondolhatunk a korai AC/DC zabolálatlanságára, vagy az INXS szemtelenségére, a Midnight Oil furcsa megszólalására, fel kell ismernünk, hogy bizony, a Wolfmother sem lóg ki a sorból. Az egyedi hangjáról és legalább ennyire megdöbbentő hajszerkezetéről ismert Andrew Stockdale köré épült formációról a széles közönség a leginkább a 2006-os Másnaposok film betétdalának előadójakén hallhatott először, bár addigra szülőhazájukban és az Egyesült Királyságban is akadtak Top50-es dalaik.
A sydney-i együttes változó felállással, de a frontember változatlan lelkesedésével tolja immáron 20 éve az ipart, kellemes, szimpatikus rockzenével, jelenleg épp James Wassenaar basszusgitárossal és Christian Condon dobossal kiegészülve. Így érkeztek újra Budapestre, hogy a forró Dürer kertbe cseppentsenek egy kicsit az ausztrál télből.
A magyar White Stripes, a Stone Sorer, stílusában ideillő bemelegítése után negyed 9-kor csapott a húrokba Andrew és minimalista zenekara. A bemutatkozó 2004-es album Dimensionja és az új lemez címét adó Rock Out után egyből eldurrantva az egyik legnagyobb patronjukat. A Grammy-díjat nyert Woman végképp meggyőzte a Dürerkert népét: nem rossz programot választottak kedd estére.
A szintén klasszikus White Unicorn és Apple Tree után a hozzájuk képest is dinamikus, 2021-es Midnight Train gőzösként tarolta le az amúgy is párolgó küzdőteret. A Feelin Love következett, szintén az új lemezről, jött a 2009-es California Queen, hogy újra egy majd’ húszéves nótára, a Vagabondra bólogathasson a repoharat tartó hallgatóság.
Az ugyancsak a nyitólemez Pyramidja után a 2016-os, negyedik lemezük címadó dalára, a Victorius-ra vidámkodtunk, hogy a 70-es évekbe utazzunk a 2009-es New Moon Risinggal. Újra a 2016-os lemezt vették elő, felültünk hát a Gypsy Caravanra, majd a Rock’n’roll Survivor túlélése után még elnyomták a lehangolt gitárokkal előadott Colossalt, hogy aztán bekövetkezzen, amire mindenki várt, természetesen a Joker & the Thief zárta a koncert hivatalos részét, a telefonok emelkedtek, a hangulat már nem tudott hova. Ráadásként egy teljesen új dal után (ha valaki tudja a címét, írja meg), a nagy idolok, a Led Zeppelin Rocknrollja győzte meg végleg a kétkedőket: a rock köszöni szépen, 2024-ben is él és virul.
Ha valakire igaz, hogy rosszkor született, az Andrew Stockdale, hiszen ha 20 évvel korábban jön a világra, és a rockzene hőskorában válik zenésszé, lehet ma a rocktörténelem egyik nagy frontembereként emlegetnénk, Robert Planttel, Bon Scottal vagy Ian Gilannel egy lapon.
Hiszen mindene megvan, amire szükség volt a 70-es években, hogy valaki rock szupersztárrá váljon: kiváló, magas énekhang, szimpatikusan züllött forma valamint nagyszerű dalszerzői és előadói képességek. De ahogy megboldogult töritanárom mondá: „Kisfiam, a történelemben nincs mi lett volna ha.”, így hát örüljünk, hogy nem megfakult filmfelvételeken, hanem élőben láthatjuk a 48 éves brisbane-it. Jöjjön máskor is, mindegy ki is épp a zenekar többi tagja.
A setlist:
- Dimension
- Rock Out
- Woman
- White Unicorn
- Apple Tree
- Midnight Train
- Feeling Love
- Cali Queen
- Vagabond
- Pyramid
- Victorious
- New Moon Rising
- Gypsy Caravan
- RnR Survivor
- Colossal
- Joker and the Thief
- Új dal
- Rock ’N Roll (Led Zeppelin feldolgozás)
Írta: Farkas Péter
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Szervező: Live Nation
Kapcsolódó tartalom: