Drága Közönségünk!
Érdeklődve látom a rengeteg hozzászólást. Engedjétek meg, hogy pár dologra, nagyon tárgyilagosan reagáljak anélkül, hogy bárkit elítélnék a véleménye miatt, hiszen az, mint tudjuk, szabad. Ennek ellenére örülök, hogy ennyire aktív és reaktív a FEZEN közönsége.
- Hajnali verekedés:
Jómagam nem voltam jelen. Az elmúlt napom azzal telt, hogy kibogozzam a szálakat. Beszéltem az egyik fehérvári sértettel, a biztonsági cég vezetőjével és a műszakvezetővel. Beszéltem a rendőrség kollégáival és nem utolsó sorban a fesztivál egyik színpadmesterével és műszaki vezetőjével, akik jelen voltak.
Hajnalban egy 15-20 fős csapat összeakaszkodott a fesztivál biztonsági szolgálatával, majd verekedés tört ki. Ez már az intenzív vihar lecsengése után volt, hajnali fél 3-3 között kb. Erős szél már nem volt, szitáló eső még igen. Az egyik sátras színpad keverőállása és a büféje közötti részen alakult ki dulakodás, majd kiterelték a rendbontókat a sátor mellé. Itt az egyik dulakodó kést rántott, akit körbezártak, elvették tőle a kést, majd megverték. Eddig mindenki megerősítette az eseményeket. Nem tudni, hogy ki kötött bele kibe, ki ütött először.
Állítólag érintettek voltak az esetben szurkolói csoportok is. Ha azok voltak, ha nem, senkinek nincsen joga zavarni másokat egy rendezvényen. Aki balhézni akar, menjen máshova, ne a FEZEN-re. Ez eddig sem volt divat nálunk, ez után sem lesz. Ez mindenkire igaz, ugyanúgy az őrökre, mint a közönségre. Annyi különbséggel, hogy az őrök alapvető feladata a közönség védelme és nem a bántalmazása. Nyilvánvalóan az őröknek is van hatáskörük, amin nem léphetnek túl.
DE! Ami biztos:
- a rendőröket a fesztivál biztonsági szolgálata hívta ki
- a rendőrök egyetlen egy embert állítottak elő, akit rabosítottak is. Ez egy olyan ember, aki kést rántott és fenyegetett másokat.
- nem tudunk semmilyen komolyabb személyi sérülésről, még a késsel hadonászó vendéget is a saját lábán kísérték ki
- nem értem, hogy egy túlkapásokkal dolgozó, alkalmatlan biztonsági személyzetet a „sértettek” a helyszínen miért nem jelentették fel, mikor ott vannak a rendőrök és erre minden lehetőségük megvolt
- nem vertek az őrök a vihar elől menekülő embereket. Ezt állítja az egyik netes portál, de ezt senki, még, a kvázi szenvedő alanyok sem erősítették meg.
Credit: Fezen Fesztivál
Én csak annyit tudok, hogy ha:
- a fesztivál biztonsági cége lépte túl a hatáskörét, akkor számon fogjuk kérni őket és kötelezzük őket az alkalmatlan emberállomány eltávolítására. 2 éve dolgozunk velük, csinálnak még 2 hasonló méretű-jellegű fesztivált (Rockmaraton és Fishing On Orfü), nem hallottunk rájuk panaszt, mi sem észleltünk (pedig mindkét fesztiválnak rendszeres látogatói és rajongói vagyunk). Ennek ellenére intézkedünk velük szemben is, ha ők a hibásak és a másik oldalt megkövetjük. Ezt a cégtől, magától is el fogjuk várni.
- a 15-20 fős csapat volt az agresszor és a mi intézkedő személyzetünk állítása a valós, akkor a beazonosítható rendbontókat soha többet nem engedjük be a fesztiválra. Akkor sem, ha lokálpatrióta fehérváriak. Tőlük is elvárjuk majd, hogy kövessék meg a fesztivál személyzetét.
Ami viszont egy nagyon fontos kérdés: miért jár valaki késsel szórakozni? Ha elviszi magával, miért rántja elő támadólag? Sajnos, ez még abban az esetben is egy igen súlyos kérdés, ha az őrök hibáztak.
Én attól tettem függővé a további kommunikációt és esetleges intézkedéseket, hogy mi áll a rendőrségi tanúvallomásokban és, hogy a helyszínelők mit állapítanak meg hivatalosan.
Mindenkit kérek, hogy addig ne ítélkezzen egyik oldal felett sem, amíg nem ismerünk minden tényt. Az álhírek mindenkinek rosszak: az elkövetőknek, a sértetteknek és nem utolsó sorban a fesztiválnak.
A FEZEN-nek természetesen van biztonsági terve, ez a rendezvénytartási engedélyhez elengedhetetlen. A komplett területnek és a sátornak is, ahol a garázdaság történt, van kiürítési számítása. Mi a bent lévő látogatói létszámot folyamatosan nyomon követjük. A sátor minden olyan oldala nyitva volt, ami a közönségtér felé nézett, nem zártunk be senkit.
Amúgy meg az alap szerintem az, hogy férjünk el egymás mellett, a zene az egy közös nyelv, műfajtól függetlenül. Most beszélünk 15-20 látogatóról és kb. ugyanennyi őrről, akik egyelőre tisztázatlan körülmények között összebalhéztak, de arról nem beszélünk, hogy a 4 napban 40 ezer másik ember láthatóan remekül szórakozott, jól érezte magát és nem bántották, ő sem kötekedett.
Credit: Fezen Fesztivál
Peace!
- Cradle Of Filth és Ignite:
A COF járatát törölték. A fellépés előtti nap kellett volna jönniük. Jelezték, hogy aznap nem tudnak jönni, de át tudták kötni a foglalásukat a buli napján, egy esti, London-Budapest járatra. Elvileg pont a kezdés előtt érkezett volna a zenekar. Még a buli napján délelőtt is posztolt a banda, hogy este jön. Közben az esti járatot is törölték. Amikor biztossá vált, hogy elmarad a fellépés, rögtön bejelentettük mi is és a zenekar is. Mit tehetünk még? És igen, nyilvánvalóan mi még szerettünk volna jegybevételt generálni, annak ellenére, hogy napok óta biztosan tudtuk, hogy nem lesz fellépés. És igen, a zenekar is felvette a gázsiját, annak ellenére, hogy már régóta tudta, hogy nem jön… És igen, szándékosan hitegettünk mindenkit, ahogy szoktuk, a zenekarral karöltve és most jót röhögünk a markunkban, hogy ez a pár ezer szegény lélek milyen pórul járt. Szuper érzés, bevallom! Még ilyet! Ne már…☺
Ignite: ha valaki nagyon feszegetni akarja a témát, kérdezze direktben a zenekart, hogy miért nem lépett fel. Én csak azt tudom elmondani, hogy az a színpad, ahol lett volna az Ignite koncert, a vihar miatt alkalmatlanná vált a koncert megtartására. Az előtte lévő nézőtér is. Egyeztettünk róla sokat, hogy átvigyük az egyik sátras helyszínre, de végül úgy döntött a zenekar, hogy nem tudja megcsinálni a „show”-t, amit eléggé csalódottan vettünk tudomásul, hiszen nagyon szerettük volna (láthatóan ők is, mégis így döntöttek). Biztosan megvan az okuk rá. Az biztos, hogy komoly akadályokat gördített mindenki elé a vihar és tudtommal elég komoly határidős feladataik is voltak, ami miatt ez a döntés született. Az biztos, hogy nem lett volna egyszerű átrakni a produkciót bármelyik sátorba, de nem mi és nem a hatóságok mondtuk ki a döntést, hogy egyáltalán ne legyen Ignite, akár egy sátras helyszínen, hanem a zenekar és a management-je. A körülmények minden fellépő számára ismertek és szemmel jól láthatóak voltak.
- „Szar” a program, átverjük az embereket…
Melyik része nem volt tudott előre a programnak? Mivel verjük át? Töröljük szándékosan a repülőgép járatot vagy magunkra hívunk egy apokaliptikus vihart? Esetleg a 0. napon direkt felgyújtunk egy büfékocsit?
Megértem, ha valaki csalódott. Tudom, furcsa, de én is az vagyok. Az előadók egy része is. A Thomas Anders annak ellenére felment a színpadra, hogy biztosan tudta, hogy le fog állni a buli, gyakorlatilag mi hoztuk le a színpadról, mert veszélyessé vált. A Fedde Le Grand mindenképpen játszani akart, ha már itt van. Mindegy volt neki a körülmény. Látták, hogy sok ember várja őket, teljesítették a kötelességüket. Szerintem mindenki próbálta menteni a menthetőt, ami még megmenthető egy ilyen viharnál. Sajnos a szabadtéri programoknál ez benne van.
Idén is úgy zárt a fesztivál, hogy nem tudunk komolyabb sérülésekről, csak ficamokról. Már 23-szor sincsen komolyabb sérültünk. Én ennek azért örülök. Nem nagyon lehet mérlegelni egy ekkora viharnál. Benne volt, hogy a területet is le kell üríteni, hál’ Istennek nem kellett.
A programválasztás pedig –bármilyen furcsa is-, nem csak rajtunk múlik. Melyik előadó, hogy ér rá, turnéban van –e, ráígér –e valaki a környékben, stb.
Tudom, hogy mindenkinek van véleménye és ért is a fesztiválszervezéshez.
A FEZEN egyik ereje és varázsa, hogy van benne rock/metal és pop is. Szerintem remekül elfér egymás mellett, ahogy láthatóan a különböző rajongótáborok is. A büfénél meg lehet beszélni, hogy kinek, melyik zene tetszik és a másik miért botfülű. Ez így teljesen szabályos!
Barátsággal.
Kovács Antal
főszervező