Five Finger Death Punch először Magyarországon, avagy Báthory Zoli hazatért – Megadeth, Dave Mustain újra jó formában van!

Five Finger Death Punch először Magyarországon, avagy Báthory Zoli hazatért – Megadeth, Dave Mustain újra jó formában van!

Megadeth – Five Finger Death Punchkoncertbeszámoló 

(Five Finger Death Punch -Megadeth Budapest – 2020.02.20. Papp László Budapest Sportaréna)

 

Február 20-án két nagyon különleges és örömteli esemény szemtanúi lehettünk a Budapest Arénában. Az egyik, hogy a Megadeth újra Magyarországon koncertezett, amire azért 4-5 hónappal ezelőtt nagyobb összeggel nem fogadtam volna, az elhíresült Rockmaraton – avokádó – lábujjtörés történet valamint Dave Mustain torokrákja miatt, amiből szerencsére sikerült kigyógyulnia. A másik esemény pedig az, hogy a Five Finger Death Punch végre eljutott hozzánk. Kevés világszinten ismert magyar rock-sztár szaladgál ma a színpadokon, de Báthory Zoli ebbe az illusztris társaságba tartozik. És ő ez idáig egyetlen egyszer sem lépett fel zenekarával Magyarországon. De végre ennek is eljött az ideje.  

 

 

De térjünk vissza egy kicsit a Megadethhez. Rögtön az elején el kell mondanom, hogy a Megadeth és Dave Mustaine a legnagyobb kedvenceim közé tartozik, szerintem nála tehetségesebb riff-gyáros még nem született (akire még Slash a Guns n’ Rosesból is valami hasonlót mond, azt hiszem arra én is nyugodtan mondhatom), pedig erős mezőnyről beszélhetünk. Ha kicsit elfogult lennék vele, akkor az remélem, hogy megbocsátható. Nagyon vártam ezt a koncertet és nagyon sokat is vártam tőle. Azt a hibát elkövettem, hogy mint a kisgyerek, aki nem bír az ajándék kicsomagolásáig várni karácsonykor előre megnéztem a korábbi turné állomásokon készült videókat és azokat a backtsage-ekből, soundcheck-ekről készült youtube videókat, amit főleg a szólógitáros, Kiko Loureiro osztott meg.

 

 

Így meglepődni nem nagyon volt lehetőségem, mert az eddigi setlisteket is már átnéztem korábban. Ha meglepetés nem is volt, nagy élmény annál inkább, ugyanis a Megadeth – bár egyelőre csak 1 órát játszik – nagyon jó formában van.

 

 

Mustaine-ék blokkja pontosan 8 órakor kezdődött, amikor az Aréna már rendesen megtelt. Az elrendezés ugyanaz volt, mint amit mostanában többször is megtapasztalhattunk: a teljes felső karéj le volt zárva, de cserébe a színpadot csaknem a falig hátratolták, megnövelve így a küzdőtéren jelenlevők létszámát. A színpadi látványkép igazán puritán volt: egy óriási Megadeth-logo és egy nagyobb tv méretét alig meghaladó kivetítőn kívül az egyetlen látványosságot Dirk Verbeuren dob-cuccának emelvénye adta. A zenészek is ehhez igazodtak, mindenki talpig feketében tolta, jelezve, hogy itt egyetlen dolog számít, az, hogy végre színpadon állnak. Minden más külsőség teljesen lényegtelen.  

 

 

Az intro (Prince of Darkness – de kár, hogy ezt nem élőben játszották) után jött a Hangar 18 valamint az első igazán kellemes meglepetés: a hangosítás jó volt az Arénában. Azt hiszem, hogy már köztudott, hogy ez mennyire ritkaság, de most a legjobbkor sikerült jó hangzást kreálni, hiszen a Megadeth komplex témái semennyire nem érvényesülnek, ha ezt a keverés nem teszi lehetővé.  A koncert lehetett volna kicsit hangosabb (néha a körülöttem állók éneklését, kiabálást jobban hallottam, mint a zenekart, de inkább legyen halk a buli, mint szóljon zagyván, kásásan), valószínűleg azért, hogy a Five Fingernél kicsit feljebb tekerhessék a hangerőt, a másik pedig, hogy az ének viszonylag hátra volt keverve, pedig Mustaine hangja (azaz gonosz dörmögése 🙂 ) jó formában volt.

 

 

A Hangar 18 után jött ez eddigi utolsó album, a Dystopia nyitó dala a Threat is Real. Ez is nagyon jól szólt. A setlist érezhetően úgy lett összeállítva, hogy Mustaine torka a lehető legtöbbet tudjon pihenni az ének részek között és vegyesen tartalmazott 2000 előtti és utáni dalokat. Különösen örültem a Trustnak, ami szerintem a valaha volt legjobb Megadeth dal, és az Angry Againnek, ami az Utolsó akcióhős című film betétdala volt egykor, valamint volt még két dal Dystopia albumról. A zenekar egyébként nagyon együtt van, baromi jól tolták a hihetetlen bonyolult riffeket (más zenekaroknál ezek már inkább szólónak minősülnének) és bár a Megadeth gyakran bizonyul zenész-átjáróháznak (valószínűleg ebben közrejátszik Mustaine legendásan nem könnyű természete) de remélem, hogy, hogy ez a felállás még sokáig együtt fog dolgozni, mert a két “friss” tag nagyon jó választásnak tűnik. A gitáros, Kikó szerintem Marty Friedman óta a legjobb, aki megfordult ezen a poszton.

 

 

A Conquer or Die-ban olyat gitározott, hogy azt hittem, hogy arcom leszakad tőle és Marty témáit is elképesztően pontosan, de mégis egy kis saját ízzel hozza. A dobos, Dirk Verbeuren pedig nagyon látványosan játszik, nem mellesleg végig elképesztő pontossággal, hiba nélkül és nagyon ízesen. A “klasszikus” Mustain – Ellefson – Menza – Firedmen négyes óta szerintem ez a legerősebb összetételű Megadeth. Mustaine egyébként a dalok között keveset beszélt, de a nemrég legyűrt rákjáról azért mondott egy-két mondatot, kiemelve, hogy sosem szabad feladni.

 Az 1 óra borzasztóan gyorsan eltelt, nagyon fura volt ennyire rövid koncertet látni tőlük, ahogy előzenekar szerep sem megszokott az ő esetükben, de teljesen érthető a betegség után, hogy a főzenekar státuszt nem tudják egyelőre a saját vállukra venni. 

 

 

Még több fotó: https://www.facebook.com/pg/koncert.lap.hu/photos/?tab=album&album_id=2918285954860745

 

Nem úgy mint a Five Finger Death Punch, akik hosszú-hosszú évek után eljutottak Magyarországra, vagy ha úgy tetszik Báthory Zoli végre hazatért.

 

 

A Megadeth után felkerült egy hatalmas vászon a színpad elé, hogy az átszerelés takarásban legyen. Kb. fél óra elteltével aztán újra sötétbe borult az Aréna és lehullott a lepel, és jött a Lift me Up és egy iszonyatosan jó hangulatú buli, amire a közönség és valószínűleg a zenekar is sokáig emlékezni fog. 

 

 

A hangzás rögtön az elejétől kiváló volt (miért nem szól így minden koncert az Arénában?), a Megadeth-hez képest alaposan feljebb tekerték a master volume potit, a zenekar pedig hatalmas energiával robbant rögtön a színpadra. A közönség az első perctől az utolsóig mindenben tökéletes partnernek bizonyult és Báthory Zoli hazatérése nagyon különleges ízt adott az egész bulinak. De a show-t Ivan Moody vezényelte le, aki tökéletes frontemberi kvalitásokkal van megáldva. Elmondta, hogy Zoli azt ígérte neki, hogy ez lesz az egész turné leghangosabb, legjobb koncertje. Egy ilyen mondat után nem volt ember az Arénában, aki ne gondolta volna, hogy mindent megtesz azért, hogy tényleg így is legyen. Zoli “Ria, ria, Hungáriázása” mindenesetre sokat tett ehhez hozzá. Iván pedig egy magyar hokimezt húzott magára. 

 

 

A bulit a Lift me up után a Trouble-lal majd a Wash it all Away -jel folytatódott (az esete egyik legjobb dala).  A Five Finger Death Punch sokkal jobb zenekar élőben, mint amennyire jó dalaik vannak. Bevallom, hogy az albumoknak nem vagyok nagy kedvelője, nekem eléggé összefolynak a dalok a verzékben, a riffeket nem érzem elég érdekesnek, a refrének meg az én ízlésemnek túl rádióbarátra vannak megírva, de élőben hihetetlen erő árad belőlük, köszönhetően elsősorban Ivannek, de a többi zenésznek, akik képesek a teljes koncertet végigzúzni. 

 

 

Az őrületes tempót a koncert közepén egy akusztikus blokk szakította meg, ahol Ivan és Zoli előadták egy szál gitárral és énekkel a Wrong Side of Heaven-t, amit a közel tízezer ember teli torokból énekelt velük. A koncert második feléből számomra még kiemelkedett a Blue on Black, nekem ez a dal jelentette a koncert fénypontját. A koncert ráadás előtti részében még Charlie Engen is villantott egyet egy remek dobszólóval, a ráadásban megjött az Inside Out – Under and Over it – The Bleeding hármas és véget ért az egész különleges hangulatú koncert. 

B.T.

 

Credit: Hetessy-Németh Tünde

Kapcsolódó linkek:

https://www.facebook.com/koncert.lap.hu/

https://www.facebook.com/akikszeretikarockzenet/