Ha mgk nem jön Budapestre, mi megyünk el hozzá – Machine Gun Kelly koncertbeszámoló
(Machine Gun Kelly koncert 2026.02.16. Wiener Stadthalle)
2023. június 26-án, Machine Gun Kelly megígérte a Budapest Park közönségének, hogy minden Európa turnéján lesz egy budapesti állomás. Tavaly szeptemberben ki is lett hirdetve ez a bizonyos koncertsorozat, Magyarország viszont nem szerepelt benne. Persze ez rengeteg hazai rajongót nem tántorított el, köztük engem sem, mert ő határozottan azok közé az előadók közé tartozik, akikért szívesen átlépem az országhatárt. Így történt hát, hogy február 18-án Bécsben, a helyi aréna, azaz a Wiener Stadthalle falai között találtam magamat egy olyan koncerten, ami egészen biztosan a 2026-os évem egyik fénypontja lesz.
A koncert apropója nem csupán a tavaly augusztus 7-én megjelent lost americana album volt, hanem a szintén tavaly 5. születésnapját ünneplő és sok szempontból vízválasztó Tickets To My Downfall nagylemez megjelenése is. Machine Gun Kelly-t (vagyis már csak röviden mgk-t) rengeteg támadás érte, hogy azért váltott műfajt és vált rapperből egy pop punk előadóvá, mert az Eminemmel való összetűzéséből így hátrált ki. Ha ez így lett volna, akkor már évekkel korábban bekövetkezett volna a váltás, mert a ,,vita” és a TTMD lemez között még egy másik stúdiólemezt is kiadott, ami még bőven inkább volt rap, mint pop punk stílusú. Én minden stílusát szerettem, de tény, hogy a mostani mgk sokkal közelebb áll a szívemhez.
Korábban már láttam néhány felvételt az amerikai koncertekről, azonban erre a látványra semmi nem tudott felkészíteni. Az orrkarikás Szabadság-szobor, mely fáklya helyett egy cigarettát tartott a kezében és amely szájából mgk kiemelkedett, az első dal, azaz az outlaw overture alatt, határozottan az egyik legmenőbb színpadelem volt, amit valaha láttam. (Bár nekem a pesti színpadképük is mai napig gyakorlatilag a kedvencem.) A kifutót bár annyira nem lehetett látni az állóhelyekről, pontosan tudtam, hogy az ikonikus XX logót formázza meg, így mindenki szabadabban mászkálhatott rajta és az egész zenekar is szépen el tudott helyezkedni, amikor kicsit közelebb merészkedtek a közönséghez. Ha már zenekar, a jelenlegi felállás így néz ki: Colson Baker, azaz a főhősünk, aki nem csak énekel, de sokszor gitározik is, Justin „Jus” Lyons gitározik, Steve „Baze” Basil játszik basszusgitáron és néha billentyűkön is, Brandon „Slimxx” Allen felelős a billentyűkért, de az ő hangját is többször hallhatjuk (külön rap betéteket is előadott most is), JP „Rook” Cappelletty a dobok mögött ül, valamint csak azért, hogy a fiúknak is legyen kire nyálat csorgatni, abszolút feleslegesen csatlakozott gitáron Sophie Lloyd is még a plusz egy session gitáros mellé (akit sajnos sehol nem találtam meg, hogy ki lehet). Ha nem lettek volna elegen így is a színpadon, néha még két táncos lány is tovább színesítette a műsort.
Az pedig, hogy ez műsor volt, nem is kérdés. A show jelleg néha erősebb volt, mint maga a koncert, nekem pont ezért át is esett párszor a ló túloldalára a produkció. Van az a pont, amikor már annyi mindent kellene egyszerre figyelemmel követni, hogy egyszerűen nem tud dönteni az ember, hogy mire koncentráljon. Abból a szempontból viszont ez egyáltalán nem baj, hogy unatkozni egy pillanatra sem tudtunk. Nem voltak túlnyújtott beszédek, sem üresjáratok, ha más nem, a figyelmünket a színpad felett magasban villogó lost americana feliratra irányíthattuk. A fények és a pirotechnika is tökéletesen el volt találva, szóval összességében egy jól átgondolt koncepciót kaptunk, csak néha kicsit lehetett volna kevésbé zsúfolt.
Colson rengeteg előadóval működött közre saját dalaiban és ezek közül most is rengeteget hallhattunk. Bár barátságuk (nem véletlenül) megkopott, a Yungbluddal közös I Think I’m OKAY című slágere a rajongók egyik kedvence a mai napig. Most éppen a Szabadság-szobor tenyeréből adta elő, miközben egy gigantikus méretű öngyújtó emelkedett a levegőbe és gyújtotta meg a szobor kezében lévő cigarettát. Medley-ket is hallgattunk, ilyen volt például a koncert elején elhangzott maybe, Wild Boy és El Diablo vegyítése. A koncert felénél Colson átsétált a küzdőtér szélének mentén az FOH pulthoz, ahol egy bárszék és egy akusztikus gitár várta. Eljátszotta a legfrissebben kiadott times of my life című dalát, de egybe fűzte a 27, Rehab, ocean eyes (Billie Eilish), kiss kiss és all I know dalokat is, valamint a why are you here-t szintén ezen a B színpadon énekelte el. Visszaérve a nagyszínpadra már az előzenekarként is fellépő Julia Wolf várta. A Goo Goo Dolls örökzöld slágerét dolgozták fel, azaz az Irist, miközben a magasba emelkedtek két világításként is szolgáló panelen.
Még egy mgk pogót is kaptunk a DAYWALKER alatt, de megható jelenetekből is jutott. A play this when I’m gone-t lányának, Casie-nek írta és miközben Colson egy, a színpadból kiemelkedő dobogón állt és adta elő ezt a nótát, a háttérben a LED-falon különböző jeleneteket láthattunk közös pillanataikból. A bulihangulat egyébként végig adott volt, mindenki táncolt a küzdőtéren, de az ülőhelyeken is többen inkább hátrébb vonultak, hogy állva élvezhessék a koncertet. Kötelező jelleggel eljött a pont, amikor az est főhőse is belefogott egy kisebb koreográfiába. Ez először a virálissá vált cliché videóklip táncos jelenete volt, de a vampire diaries alatt is kaptunk egy kis ízelítőt. A setlist zseniálisan lett egyébként összeválogatva, minden korszakához visszanyúlt a zenekar, összesen pedig 36 dalt hallhattunk. A két órás műsor azonban sajnos véget ért (nagyjából fél órának érződött az egész) és mindenki mehetett a dolgára, mintha nem életünk egyik legjobb koncertjét éltük volna át.
Én bevallom őszintén, rajongó típus vagyok. Ha valakinek szeretem a munkásságát, akkor olyan szinten válok az előadó támogatójává, amit sokan nem is értenek. Egy bizonyos szempontból ez nyilván nem annyira praktikus dolog, viszont ez teszi számomra lehetővé azt is, hogy teljes szívemből élvezhessek egy koncertet és mosolyogjak még évekkel később is, amikor visszagondolok rájuk. Machine Gun Kelly számomra mindig azon emberek egyike marad, akiért megéri meghozni a rajongás ,,áldozatait”, mert bár rengeteg koncerten vettem már részt, olyan bulikat senki más nem tud adni, mint ő.
A koncerten elhangzott dalok:
- outlaw overture
- starman
- dont wait run fast
- maybe / Wild Boy / El Diablo
- ay!
- F*CK YOU. GOODBYE (The Kid LAROI cover)
- goddamn
- I Think l’m OKAY
- title track
- drunk face
- bloody valentine
- forget me too
B Színpad
- times of my life
- 27 / Rehab / ocean eyes / kiss kiss / all I know (Akusztikus Medley)
- why are you here
- Iris (Goo Goo Dolls cover)
- treading water
- DAYWALKER
- Till I Die
- concert for aliens
- my ex’s best friend
- jawbreaker
- nothing inside
- twin flame
- play this when i’m gone
- papercuts
- Lonely Road
- cliché
- sweet coraline
- vampire diaries
Írta: Matyi-Szabó Nóri
Fotó: Matyi-Szabó Nóri
