AZ IMAGINE DRAGONS BEJELENTI A LOOM VILÁGKÖRÜLI TURNÉJÁNAK EURÓPAI SZAKASZÁT
A ZENEKAR 2025 NYARÁN INDUL ÉLETE ELSŐ STADIONTURNÉJÁRA A KONTINENSEN
„Az Imagine Dragons magasabban szárnyal, mint valaha ….Tíz évvel a berobbanásuk után a Las Vegas-i rockerek még mindig igazi crossover slágereket írnak, teltházak előtt lépnek fel, és U2-szerű hosszú játszmát játszanak” – Billboard
„Az Imagine Dragons még mindig tudja, hogyan kell hatékonyan lerohanni a stadionokat… Az alt-rock banda továbbra is megbízhatóan, rádióaktívan óriási” – Rolling Stone
„Az Imagine Dragons egyike azon kevés megmaradt mega-előadóknak, akik az arénákat valódi elektromos gitárral töltik meg, hangosan és jól láthatóan a színpadon.” – The Washington Post
Ma a GRAMMY®-díjas, többszörös platinalemezes zenekar, az Imagine Dragons bejelentette LOOM elnevezésű világkörüli turnéjuk európai szakaszát. A Live Nation által szervezett 2025-ös szakasz a Las Vegas-i csapat első teljes stadionturnéja lesz, amely során 16 országban, többek között Észtországban, Csehországban, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban, valamint Hollandiában játszanak majd. A turné Magyarországot is érinti, az Imagine Dragons június 14-én, a Puskás Arénában lép fel. A zenekar fennállása óta eddig négyszer járt hazánkban: először 2014-ben a Sziget Fesztiválon, majd 2016-ban a Budapest Arénát töltötték meg, 2017-ben a VOLT Fesztiválon léptek fel, tavaly pedig a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán játszottak, ahol egy gombostűt sem lehetett leejteni a közönségben, annyian voltak kíváncsiak a bandára.
Nyár elején a zenekar kiadta várva várt hatodik nagylemezét, a LOOM-ot. Az album a művészi önfelfedező útjuk csúcspontját jelenti, és az eddigi legjobb munkájuk. A LOOM, amelyet teljes egészében az Imagine Dragons készített a zenekar régi munkatársaival, a svéd slágergyárosokkal, Mattmannal és Robinnal, megtalálja a tökéletes egyensúlyt a klasszikus hangzás, amely szupersztárokká tette a zenekart, és azok a friss dolgok között, ami örömet okozott a bandának a stúdióban.
A LOOM európai állomásaira jegyek elsőként a zenekar regisztrált rajongói számára lesznek elérhetők szeptember 10-től. A Live Nation tagok szeptember 12-én, 10 órától csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez. A teljeskörű jegyértékesítés szeptember 13-án, pénteken 10 órakor indul, a budapesti koncertre a www.livenation.hu oldalon.
A koncertekre többféle VIP ajánlat is elérhető lesz. A csomagok között van, ami egy dedikált gitárt is tartalmaz, amelyen az Imagine Dragons egyik tagja aznap este még játszott a színpadon, van backstage-túra, színpadi fotó lehetőség, és még sok más! Minden VIP csomag tartalmazza a kapunyitás előtti belépés lehetőségét a koncert helyszínére, digitális tevékenységeket és exkluzív ajándéktárgyakat. További részletek az ImagineDragonsVIP.com oldalon találhatók.
TURNÉÁLLOMÁSOK:
- május 31. szombat Zürich, Svájc Stadion Letzigrund
- június 3. kedd Tallinn, Észtország Song Festival Grounds
- június 5. csütörtök Stockholm, Svédország Tele2 Arena
- június 9. hétfő Prága, Csehország Airport Letnany
- június 14. szombat Budapest, Magyarország Puskás Aréna
- június 18. szerda Padova, Olaszország Stadio Euganeo
- június 21. szombat Nápoly, Olaszország Stadio Diego Armando Maradona
- június 26. csütörtök Lisszabon, Portugália Estádio da Luz
- június 28. szombat Madrid, Spanyolroszág Estadio Cívitas Metropolitano
- július 1. kedd Barcelona, Spanyolország Lluís Companys Olympic Stadium
- július 3. csütörtök Lyon, Franciaország Groupama Stadium
- július 5. szombat Párizs, Franciaország Stade de France
- július 9. szerda Amsterdam, Hollandia Johan Cruijff ArenA
- július 12. szombat Werchter, Belgium Werchter Boutique*
- július 14. hétfő Koppenhága, Dánia Refshaleøen
- július 16. szerda Hamburg, Németország Volksparkstadion
- július 18. péntek Varsó, Lengyelország PGE Narodowy
- július 21. hétfő Frankfurt, Németország Deutsche Bank Park
- július 23. szerda Lille, Franciaország Stade Pierre Mauroy
- július 26. szombat London, UK Tottenham Hotspur Stadium
*fesztivál
Korábban bejelentett LOOM WORLD TOUR állomások:
Észak-Amerika:
- július 30. Camden, NJ Freedom Mortgage Pavilion
- augusztus 2. Wantagh, NY Northwell Health at Jones Beach Theater
- augusztus 4. Holmdel, NJ PNC Bank Arts Center
- augusztus 6. Mansfield, MA Xfinity Center
- augusztus 8. Toronto, ON Budweiser Stage
- augusztus 9. Toronto, ON Budweiser Stage
- augusztus 12. Clarkston, MI Pine Knob Music Theatre
- augusztus 14. Burgettstown, PA The Pavilion at Star Lake
- augusztus 16. St. Louis, MO Hollywood Casino Amphitheatre
- augusztus 18. Tinley Park, IL Credit Union 1 Amphitheatre
- augusztus 20. Noblesville, IN Ruoff Music Center
- augusztus 22. Bristow, VA Jiffy Lube Live
- augusztus 23. Columbia, MD Merriweather Post Pavilion
- augusztus 26. Virginia Beach, VA Veterans United Home Loans Amphitheater
- augusztus 28. Charlotte, NC PNC Music Pavilion
- augusztus 30. West Palm Beach, FL iTHINK Financial Amphitheatre
- szeptember 1. Tampa, FL MIDFLORIDA Credit Union Amphitheatre
- szeptember 4. Dallas, TX Dos Equis Pavilion
- szeptember 6. Houston, TX The Cynthia Woods Mitchell Pavilion presented by Huntsman
- szeptember 8. Ridgedale, MO Thunder Ridge Nature Arena
- szeptember 28. Seattle, WA The Gorge Amphitheatre
- szeptember 29. Ridgefield, WA RV Inn Style Resorts Amphitheater
- október 2. Wheatland, CA Toyota Amphitheatre
- október 5. Chula Vista, CA North Island Credit Union Amphitheatre
- október 6. Phoenix, AZ Talking Stick Resort Amphitheatre
- október 9. Albuquerque, NM Isleta Amphitheater
- október 11. Salt Lake City, UT Utah First Credit Union Amphitheatre
- október 12. Salt Lake City, UT Utah First Credit Union Amphitheatre
- október 15. Salt Lake City, UT Utah First Credit Union Amphitheatre
- október 17. Denver, CO Red Rocks Amphitheatre
- október 20. Mountain View, CA Shoreline Amphitheatre
- október 22. Los Angeles, CA Hollywood Bowl
- október 23. Los Angeles, CA Hollywood Bowl
- október 26. Los Angeles, CA Hollywood Bowl
- október 27. Los Angeles, CA Hollywood Bowl
Ázsia:
- november 21. Kuala Lumpur, Malajzia National Hockey Stadium
- november 23. Bangkok, Thaiföld QSNCC Expo Hall 1-2
- november 25. Singapore Singapore Indoor Stadium
- november 28. Taipei, Taiwan Nangan International Exhibition Center
- november 30. Hong Kong AsiaWorld-Expo Arena
- december 1. Hong Kong AsiaWorld-Expo Arena
- december 3. Tokyo, Japan Ariake Arena
Az Imagine Dragons-ról:
Az Imagine Dragons folyamatosan újraértelmezi a rockot a 21. században. A stadionokat megtöltő, egetrengető himnuszokat alkotó, minden alkalommal rekordokat döntögető, gyémánt lemezes, GRAMMY®-díjas Las Vegas-i kvartett, az Imagine Dragons a világ egyik legnagyobb rockzenekaraként is ritkaságszámba megy.
Összesen 74 millió eladott albumnak megfelelő, 65 millió digitális dalt és több mint 160 milliárd lejátszást magáénak tudó együttes „az egyetlen olyan zenekar, amely négy kislemezével is RIAA gyémántlemezt ért el”, nevezetesen a „Radioactive” (16x platina), a „Believer” (13x platina), a „Thunder” (12x platina) és a „Demons” (11x platina) kislemezekkel.
2009-es felbukkanásuk óta öt egymást követő Top 10-es debütálást értek el a Billboard albumlistáján, a Night Visions [2012] (7x-platina), a Smoke+Mirrors [2015] (platina), az Evolve [2017] (tripla platina), az Origins [2018] (platina), és a Mercury – Act 1 [2021] című albumokkal. 2022-ben a Mercury – Act 2 megjelenésével befejezték első dupla albumos opuszukat, amelynek producere a legendás Rick Rubin volt. A Mercury Act 2-ön szereplő „Bones” című sláger a rádiós listák első helyére került, és még mindig a Spotify Global Top 50-es listáján szerepel.
A zenekar a kelet-atlantai rapperrel, J.I.D-vel közös slágere, az „Enemy” világszerte több milliárd letöltést gyűjtött be, és a 6. helyen landolt az IFPI 2022-es kislemezlistáján. A rádiókat uralva a banda továbbra is egyike annak a négy zenekarnak, akik egymás után folyamatosan top 5-ös helyezéseket értek el dalaikkal a rádiós listákon, és az egyetlen zenekar, amely meg is tudta ismételni ezt a bravúrt. Az Imagine Dragons történelmet írt a Spotify-on is, mivel a „Bad Liar” lett a 10. daluk, amely meghaladta az 1 milliárd streamelést. A zenekar mostantól a legtöbb egymilliárdos dallal rendelkező együttes címét is birtokolja, és a platform történetében elsőként az ő tíz daluk érte el ezt a mérföldkövet. Eközben az Imagine Dragons „Thunder” és „Believer” című slágereihez készült klipek elképesztő, 2 milliárdos YouTube-megtekintést értek el, míg a „Radioactive” és a „Demons” című dalokhoz készült videók pedig több mint 1 milliárdos megtekintésnél tartanak.
Kendrick Lamartól, Lil Wayne-től és Wiz Khalifától kezdve Avicii-ig és Hans Zimmer filmzeneszerzőig szinte mindenkivel volt már együttműködésük. Jótékonysági tevékenységükkel milliókat gyűjtöttek különböző célokra, többek között a gyermekrák elleni jótékonysági szervezetük, a Tyler Robinson Foundation, valamint a frontember, Dan Reynolds LOVELOUD Alapítványa számára.
Az Imagine Dragons figyelemre méltó négy jelölést szerzett a 2022-es American Music Awards-on, a „Kedvenc popduó vagy -együttes”, a „Kedvenc rockelőadó”, a „Kedvenc rockalbum” és a „Kedvenc rockdal” kategóriákban. A zenekart a 2022-es People’s Choice Awards-on „2022 Zenekara” címre is jelölték. Legutóbb pedig az MTV VMA „Video For Good” jelölést kapták meg a nagy sikerű „Crushed” klipjükért.
Kapcsolódó tartalom:
Imagine Dragons koncert 2025. június 14. Budapest, Puskás Aréna