Megjelent az End Of Paradise Nézz ránk című ötödik nagylemeze! Az idén 15. születésnapját ünneplő – a tavalyi év elejétől két énekessel működő – székesfehérvári székhelyű banda friss albumára 10 vadonatúj szerzemény került. A dalcsokor egyrészt egy magabiztos “megnyilatkozás” e felállás létjogosultsága mellett, másrészt tökéletes demonstrációja annak, hogy hogyan is képzeli el az alkotógárda a dallamos (helyenként epikus, sőt death-es) heavy / power metalt 2023-ban.
Lévai Sándor (ének) a lemezanyagról:
“A dalaink többsége klasszikus melodic heavy metalnak mondható, de a két énekeses felállás utat nyitott a kissé deathcore-osabb / metalcore-osabb hatások felé, amit személy szerint nagyon kedvelek. Az új lemez a vokálszekciót tekintve emiatt kissé útkeresésnek is tekinthető, de bízom benne, hogy már most sikerült a megfelelő középutat megtalálni a hagyományos metal, és a modernebb death irányok között.”
A felvételek a soproni MD Stúdióban készültek – hangmérnök / keverés / mastering: Schmiedl Tamás „Smici”
Zenekar:
Lévai Sándor – ének
Feltein „Zombi” Attila – ének
Tóth László István – gitár, vokál
Munkácsi Tamás – gitár, vokál
Menyhárt Mihály – basszusgitár, vokál
Németh Dénes – dob, vokál
Videoklipként elérhető dalok:
Hol van – www.youtube.com/watch?v=
Égbe szórt imák – www.youtube.com/watch?v=Ka-
Arcok mögött – www.youtube.com/watch?v=
További EoP koncertek:
11.18. Nagymegyer / Big Man Pub
11.25. Dunaújváros / Kaptár Music Pub
12.16. Székesfehérvár / Nyolcas Műhely
12.29. Kecskemét / Ápoló Klub
A Nézz ránk album az online felületeken: https://songwhip.com/end-of-
Shop: https://shop.hmusic.hu/eloado/
End Of Paradise FB-oldal: https://www.facebook.com/