Kosheen Sian Evans koncert – koncertbeszámoló
(Kosheen koncert 2021.11.05. Budapest, Barba Negra)
Talán 2002 nyara lehetett, amikor először találkoztam a Kosheennel. Annak ellenére szerettem bele a zenéjükbe, hogy ez a drum ‘n base stílus nagyon távol áll tőlem. Nagyon sok szép emlékem van arról a nyárról és a Resist album rendszeres aláfestő zenéje volt életem ezen szakaszának. Imádtam a dalaikat és odáig voltam Sian Evans fantasztikus hangjáért. Az album egyébként Európa szerte nagy sikernek bizonyult, hosszú időn keresztül szólt tévéből és rádióból egyaránt a Hide u és a Catch is.
A későbbi albumok már meg sem közelítették az első album sikerét, pedig egytől-egyig igényes darabok (talán csak a 2003-as Kokopelli nem volt annyira jó), de sötétebbre, kevésbé slágeresre sikerültek.
A bristoli Kosheen, amit eredetileg Sianon kívül még Markee Ledge és Darren Decoder alkotott többször is járt Magyarországon, de úgy alakult, hogy egyszer sem sikerült őket élőben megnéznem, sőt még koncert videókat sem láttam soha.
Aztán valamikor a 2010-es évek közepén valahogy elmaradtak a hírek róluk és én is elfeledkeztem róluk.
Ezért teljesen váratlanul ért, amikor kiderült, hogy lehetőség lesz őket megnézni a Barba Negrában. Mivel Bruce Dickinson is aznap lépett fel Győrben és arra is meghívást kaptunk, ezért nehéz feladat volt, hogy merre vegyük az irányt. Nagyon örülök, hogy végül ezt választottuk és nem maradtunk le egy fantasztikus koncertről. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy nem lenne baj, ha másfél évnyi koncertmegvonás után a szervezők nem egy napra tennének két ilyen fontosságú produkciót. De az ember ne legyen telhetetlen és egyébként is biztos volt erre valami jó okuk 🙂
A koncert előtti napokban végeztem egy kis googlizást, hogy felfrissítsem a tudásom a zenekar dolgaiból és rögtön az a furcsa dolog derült ki, hogy a wikipedia szerint a Kosheen már évek óta nem létezik. Tehát amit készültünk megnézni az nem is igazán Kosheen volt, hanem Sian Evans szóló koncertje, amit a szervezők (és gondolom maga a zenekar) is érthetően inkább Kosheenként promótált.
Pár perccel 8 előtt értünk a Barba Negrába és a nézőszám nem festett jól. Kevesen voltak. Attól féltünk, hogy hiába fogyott el szinte az összes jegy, de az emberek inkább otthon maradnak az éppen romló járványhelyzet miatt.
A színpad nagyon minimalistán volt berendezve, csak a hangszereket lehetett látni. Az, hogy dobfelszerelés és gitár alapok is helyet kaptak a színpadon (no meg egy Les Paul is) nagyon bíztatónak látszott: itt bizony élőzenélés lesz és nem csak zenei alapok és dj-k szerepelnek majd.
A 20:15-ös kezdésre szerencsére a nézőszám már szépen felduzzadt. Minden adott volt, hogy jó buli legyen.
Először csak a három zenész (dobos, basszeres és gitáros) jött a színpadra, majd az intro után elkezdődött a Damage és megérekeztt Sian.
Korábban írtam, hogy nagyon szeretem a walesi énekesnő különleges orgánumát, de most hallhattam először élőben és az élmény minden várakozásomat felülmúlta. A Damage első elénekelt sora után kitört az örömujjongás a nézőtéren. Elképesztő hang, elképesztő énektudás, hihetetlen színpadi jelenlét és frontemberi (frontasszonyi :)) véna. És mellette még baromi jó fej is.
Most néztem végig koncertet először a Barba Negra újonnan kialakított, zárt részében és nagyon meg voltam elégedve az egésszel. A koncert az elejétől a végéig nagyon jól szólt. Pont jó hangerőn, gyönyörűen volt keverve, Sian énekétől pedig a gerincem mellett futkározott a hideg folyamatosan. A dalok elképesztően megszólaltak, a hangszeres szólók katarzis szerűek voltak. Az első pár visszafogott dal után valahol a Hungry – Chances duó környékén kezdett igazán beindulni a buli. Sian többször és hosszan beszélt a dalok közt többek között arról, hogy mennyire hihetetlen és fantasztikus, hogy csaknem 2 év szünet után végre újra közönség előtt lehetnek, mert hiába volt jó otthon sok időt tölteni a kutyáival, azért egy művész akkor érzi igazán magát élőnek, ha a közönségéhez szólhat. Megdicsérte a közönséget, hogy hiába telt el már 20 év Resist album megjelenése óta, mégis olyan fiatalnak tűnik mindenki, mintha csak a fagyasztóban hibernáltuk volna magunkat. Erre valaki visszakiabálta, hogy Sian is pont ilyen jól néz ki, ő pedig nem maradt adós a riposzttal, hogy a testét nem a botox tartja rendben, hanem a tiszta élvezet. Szóval nagyon közvetlen és baromi jó fej a csaj, lehetetlen nem szeretni. A setlistben minden albumról játszottak valamit és több olyan dal is elhangzott, ami nem Kosheen szerzemény, hanem Sian valamilyen szóló megmozdulásának eredménye. Az Up2U (A Stanton Warriors és Sian közös dala) volt talán a koncert egyik csúcspontja.
A közönség elképesztően pozitív reakcióin felbuzdulva a buli közepén még egy olyan dalt is eljátszottak, ami nem jelent meg még sehol, valamint koncerten sem játszották még korábban. Ez volt a Set me free. A dal végi szűnni nem akaró taps után meg is jegyezte Sian, hogy most már biztosak abban, hogy meg fogják jelentetni a dalt.
Ez a dal alapozta meg a koncert záró szakaszát, amiben már jött a sláger dömping. Elhangzott a Hide U (ebben a gitáros egy dalnyi pihenőre ment) és az én legnagyobb kedvencem, a Catch is (ami így élőben még sokkal jobban szól, mint az albumon). De itt játszották még a Dependencyt is a méltatlanul ismeretlen Independence albumról. (Ez utóbbit igazából csak az utóbbi napokban hallgattam először, de azóta már párszor elindítottam elölről. Szerintem majdnem olyan jó, mint az első album.)
90 perc után vége lett sajnos a koncertnek, amit még szerintem jó sokáig tudtam volna hallgatni. Egy elképesztően tehetséges és fantasztikus énekesnő és nem kevésbé tehetséges zenészei megcsinálták az év koncertjét és ez az értékelés akkor is kijárna neki, ha az idei koncert naptárat nem tizedelte volna meg a covid ennyire!
B. T.