Közönség, kedvenc – Eros Ramazzotti újra Budapesten – koncertbeszámoló
(Eros Ramazzotti koncert 2026.04.19. Budapest, MVM Dome)
Történt pedig a 2001. esztendőben, hogy pár ismerős és ismeretlen zenésztárssal megalakult a Ramazzuri együttes, célul Eros Ramazzotti zenei munkásságának tributálását kitűzve zászlajára. A dolog nem tűnt lehetetlennek, hiszen (gondoltuk), tinglitangli olasz popzenét bárki el tud játszani, így el is kezdtünk próbálni nagy vehemenciával, apróbb klubsikereket és még olasz turisták elismerését is kivívva. Majd eljött 2001 június 15-e, s ezzel az „igazi” Eros koncertjének napja a Kisstadionban. Testületileg ki is vonultunk, hogy 15ezer más lelkes rajongóval együtt meghallgassuk a mestert.
A Ramazzuri együttes másnap feloszlott.
Hogy miért? Mert Signore Ramazzotti produkciója annyira más bolygóról származott, hogy mi azt a legnagyobb energia-befektetéssel sem tudtunk volna, nem hogy utánozni, de még megközelíteni sem. A profizmus ezen szintjét látva, amatőr bandaként, egyszerűen nem volt értelme folytatni. 14 vérprofi zenész kísérte az akkor még csak 38 éves énekest, aki addigra réges régen megasztárként élte életét: a világ minden önbizalmával és tehetségével felvértezve szántotta fel a Kisstadion színpadát. Így hát jobbnak láttuk inkább mással tölteni az időnket.
Amúgy egy Ramazzotti koncert igen jó időtöltés.
Bár, aki nem ismeri munkásságát (csak a rádióban játszott 3-4 ismertebb dalát), nem is sejti, micsoda tudás, milyen produceri munka és mekkora nemzetközi stúdiózenész nevek állnak egy-egy lemeze mögött. Hogy az ínyencek kedvéért néhány nevet említsünk: több lemezén maga a dobosistenség, Vinnie Colaiuta (Sting, Frank Zappa) vagy Steve Ferrone (Eric Clapton) hozta a groove-okat, Nathan East (Eric Clapton) pengette basszusgitárját, vagy épp Michael Landau (a 80-as évek top stúdiógitàrosa) szólózgatott. Ilyen zenei alapok mellett, nem csoda, hogy koncertekre is igen magasan kvalifikált bandára van szüksége Eros-nak, hogy az albumokról megszokott sound legalább olyan jól, ha nem jobban, szólalhasson meg élőben is.
Az elmúlt 25 évben még ötször járt nálunk a talján trubadúr, hogy hetedjére ezúttal az MVM Dome-ot vegye be, nagy örömünkre. A szemmel láthatóan jókedvű, és koncertezni még mindig nagyon szerető, 63 éves énekes nem is nagyon váratta meg a népet, pontban 8-kor, a ’89-es Taxi Story-val el is kezdődött az olasz nyelvlecke. Arany földgömb a kivetítőn, három csodás vokalista, érzelmes szaxofonszóló – minden rajongónak be is párásodott a szemüvege. Másodiknak már a kicsit közismertebb, ’97-es Quanto Amore Sei következett, benne vicces önölelgetéssel, magyar „köszönöm”-mel és kivetített felhőkkel. Az Un Cuore Con Le Ali-ban indult a közönségszeretgetés – a művész az este során számtalanszor lement az első sorokba, szelfiket, pacsikat és öleléseket kiosztva az, amúgy ülőhelyüket hátrahagyó, korlátnál állóknak. Jött az első nagyobb sláger, a 2003-as Un’emozione Per Sempre, szopránszaxofon szólóval. Az Anastacia-val felvett 2006-os I Belong to You-ban az egyik dekoratív és kiváló hangú vokalista szolgált ének-, majd táncpartnerként. Lilába öltözött a színpad, következett a Stella Gemella, Eros is gitárt ragadott és szólózással bizonyította hangszeres tudását. Az Adesso Tu-ban vakuáradat lepte el a nézőteret, Ramazzottink a színpad szélén ülve dalolászott, miközben a kivetítőn a közönség integetett.
Az Una Storia Importante-ban újra az arany földgömb tűnt fel, majd újabb duett várt ránk és kedvenc vokalistájára, Monica Hillre – Chert kellett megidéznie a Piú Che Puoi-ban Eros mellett a színpadon. A ’96-os azonos című Dove c’è Musica lemez címadó dala alatt a korlátokon kívül fürdött meg a tömegben, majd megint egy közös éneklés következett, az 1987-ben Patsy Kensittel felvett La Luce Buona Delle Stelle-t a harmadik vokalista hölggyel, Sara-val szólalt meg. A Se Bastasse Una Canzone aranyeső hullással egészült ki a háttérben, a mester lila gitárt ragadva pengetett. A Musica é-ben a szólógitáros a két kifutóval is rendelkező színpad elejére merészkedett szólózni, a háttérben villámok, mennydörgés és láva, borzolta a kedélyeket. A ’93-as Un Grosso NO-t hatalmas NO felirattal, és a kifogyhatatlan arany vetítéssel sugározta belénk továbbra is a mediterrán életörömet. Az Un’altra Te / No Woman No Cry – egyvelegben a nyilvánvalóan kontrollmániás művész még a színpad szélét is megigazította (volt, hogy leállított egy dalt korábban, mert nem tetszett neki valami a kezdésben), közben akusztikus gitáron kísért. A szaxofon intróval felvezetett, egykori első nagy slágere, a Terra Promessa alatt újra közönségsimogatás várt az addigra agyonszeretgetett első sorokra, közönségénekeltetésbe bevonva a teltházas MVM Dome-ot. A Fuoco nel Fuoco alatt már sejthettük, hogy a fináléban járunk, majd jött a Tina Turnerrel is felvett Cose Della Vita, a videoklipből ismert óriáskerékkel a háttérben, majd az ál-búcsú után Eros baseballsapkában visszatérve egy akusztikus dal után, csapatával belecsapott a Più Bella Cosa szuperslágerbe, és konfetti vagy egyéb szemetelő látványosságok nélkül, némi vidám csoportfényképezés után elvonultak a maradéktalanul elégedett pesti közönség elől.
Bár sokan Ramazzottit egy kalap alá veszik az Al Bano és Romina Power duóval, vagy a Ricci e Poveri-vel, vagy Adriano Celentanóval, az nem véletlen, hogy messze ő Olaszország első számú világsztárja (a Måneskin talán kicsit megszorongatta az elmúlt években). A kellemes énekhangjában, az amorózó előadásmódjában, a fülbemászó dallamokban és a világszinvonalú zenei felvételekben mindenki, aki könnyedebb rockzenére vágyik, talál magának valami élvezetest. Közben Eros éli a világsztárok laza életét, szupermodell feleségekkel, kisebb botrányokkal és megunhatatlan lelkesedéssel. 63 évesen 42 éve a toppon lenni nem sokaknak adatik meg, reméljük, még sokáig használja a tehetségét, és mi is részesülhetünk belőle. Nyolcadjára is jöhet, egye fene.
Írta: Farkas Peti
Fotó: Hetessy-Németh Tünde
Kapcsolódó tartalom:
