Közös turnéra indul Müller Péter Sziámi zenekara és a Romano Drom

Közös turnéra indul Müller Péter Sziámi zenekara és a Romano Drom

Közös turnéra indul a Müller Péter Sziámi AndFriends és a Romano Drom. A két zenekar évek óta együttműködik, most pedig a járvány által teremtett nehéz helyzettel veszik fel közösen a harcot, újraszervezve az eredetileg tavaszra tervezett fellépéseiket. Az augusztus közepétől novemberig tartó turnén többek között budapesti, debreceni, győri, miskolci koncertek is szerepelnek.

 

„Vigyetek el innen! Vigyetek el! Ezt a karantént nem felejtem el!” – így aktualizálhatnánk az URH klasszikus dalát 2020-ban, és ez lehetne a Müller Péter Sziámi AndFriends és a Romano Drom napokban indult turnéjának a mottója is.

A Sziámi AndFriends zenekar a hazai underground legjobb hagyományait őrizve és folytatva alkot, koncertjein pedig nem csak az elmúlt 40 év terméséből válogatja a legjobb URH, Kontroll Csoport és Sziámi dalokat, hanem a legújabb Müller-Kirschner darabokat is műsoron tartja.

A Kovács Antal vezette Romano Drom az egyik legismertebb kelet-közép-európai cigányzenekar, alapítása óta a világzenei szcéna állandó szereplője. Fellépéseik minden alkalommal a jókedv és tánc jegyében zajlanak.

A két zenekar már több sikeres együttműködésen van túl, ami körülbelül 2017 telén kezdődött: ekkor készült el Kovács Antal és Kirschner Péter közös dala, a Boldog új évet, ami itt hallható:

 

 

A két zenekar idén közös nyári fesztiválturnéra indult volna, amelyet a járvány kitörése részben ellehetetlenített, részben pedig halasztásra kényszerített. A zenészek azonban nem nyugodtak bele ebbe a helyzetbe: feltápászkodtak, és újraszervezték a közös fellépéssorozatot, az eredeti elképzelésnél is nagyobb ambíciókkal.

Az augusztus 16-án indult sorozat helyszínei között kétszer is szerepel óbudai Kobuci Kert : az első teltházas fellépés már lezajlott, de az augusztus 24-ei alkalomra még találunk jegyeket a www.kobuci.hu oldalon. Ezen az estén a bemelegítésről Kiss László (URH, Európa Kiadó) és Barabás Béla duója fog gondoskodni.

A vidéki helyszínek közül a miskolci TeatRom Fesztivált külön is érdemes megemlíteni: ez az eseménysorozat Borsod megye romák lakta településein és városrészein 2020. augusztus 15. és 23. között tart mozgásban számos művészeti programot. A szervező Utcaszínházi Alkotóközösség egy országos láthatóságú és látogatottságú fesztivál létrehozásán dolgozik, amely magas színvonalú kulturális kínálatot juttat el mélyszegény településekre, városrészekre, és a helyi kulturális értékeket teszi láthatóvá a szélesebb közönség számára.

A két zenekar a turné során Miskolcon, Kapolcson, Szarvason, Hatvanban, Győrben, Várpalotán, Debrecenben és Kiskunfélegyházán is fellép majd. A tagok a próbák és a közös munka során igazi barátságokat és további terveket is szőttek, ahogy az közleményükből is kiderül: „Bízunk az eredeti zenei élmény erejében, az életteli, érzékletes, zenés-táncos érzékenyítésben egymás kultúrája iránt. Azok a romák és nem romák, magyarok és külföldiek, akik eddig részesei voltak ennek, elragadtatottan nyilatkoztak az együttlétről.

 

A Müller Péter Sziámi AndFriends & Romano Drom közös turné állomásai:

Augusztus 16. Budapest, Kobuci (minden jegy elkelt)

Augusztus 21. Miskolc, TeatRom Fesztivál

Augusztus 24. Budapest, Kobuci (ráadáskoncert)

Augusztus 30. Kapolcs, Bondoró Fesztivál

Október 9. Szarvas, Zebra Klub

Október 10. Hatvan, Retro Klub

Október 17. Győr, Dongó Music Hall

Október 31. Várpalota, Alagsor

November 14. Debrecen, Víztorony

November 21. Kiskunfélegyháza, Rocktár

 

Kapcsolódó weboldalak:

https://sziamiandfriends.com/
http://romanodrom.eu/