Lélekemelő tartalom Pünkösdre!

Lélekemelő tartalom Pünkösdre!

’Példaképek imái’ tematikával megjelent a korábbi hiánypótló ’Teremts bennünk csendet!’ gyűjtemény folytatása. Ezúttal a hazai és világtörténelem kulcsfigurái által hátrahagyott fohászokat adják elő neves színművészek és televíziós műsorvezetők. A Gold Record online kiadványa ingyenesen elérhető.

Hallgasd meg itt: https://cutt.ly/cbWVOSl

Az utóbbi egy évben látványosan megnövekedett az érdeklődés az online térben elérhető, lelkitámaszt nyújtó tartalmak iránt. A legtöbbjük elég rossz minőségű és nehezen hozzáférhető, ezért döntött úgy a Gold Record, hogy elindít egy kiadványsorozatot, amelynek első része még decemberben jelent meg ’Teremts bennünk csendet’ címmel. Ezen klasszikus katolikus, református és evangélikus imák voltak hallhatók híres színészek tolmácsolásában. A mostani pünkösdi készülődés pedig ideális időpontot adott a másod rész, a „Példaképek imái” bemutatásához.

A Gold Record csapata most is a legnagyobbakhoz fordult. Imakutató szakemberek, levéltárasok, történészek, egyetemi tanárok bevonásával 24 híres ember imáit gyűjtötték össze. Nemzetünk olyan büszkeségeinek fohászát hallhatjuk, mint Széchenyi István gróf (Reviczky Gábor előadásában); Pázmány Péter (Auksz Éva); Szentgyörgyi Albert (Süveges Gergő); Móra Ferenc (Hirtling István) vagy Nemes Nagy Ágnes (Kopek Janka).

Emellett a világtörténelem és a világirodalom vagy éppen a zeneművészet olyan kiválóságainak gondolatai szerepelnek az online kiadványon, mint Ludwig van Beethoven (Auksz Éva); Søren Kierkegaard (feat. Hirtling István); Benjamin Franklin (feat. Süveges Gergő) és Antoine de Saint-Exupéry (feat. Süveges Gergő)…

A kiadó Gold Record ügyvezető igazgatója, Molnár Gábor tavaly úgy fogalmazott a ’Teremts bennünk csendet’ első megjelenése kapcsán, hogy „nem egy vallási promóció, hanem reakció arra, ami a vírus miatt az emberek lelkében kialakult.” Az azóta eltelt idő, és a kiadvány első részének sikere bebizonyította, hogy az embereknek továbbra is szükségük van a mentális megerősítésre, és ezt az igényt a gyorsan fogyasztható, felszínes tartalmak nem elégítik ki.

A „Teremts bennünk csendet! – Példaképek imái” ingyenesen elérhető a YouTube-on és egyéb online zenei felületeken.

 

YouTube: https://cutt.ly/cbWVOSl

 

Deezer: https://www.deezer.com/hu/album/226001712
Apple Music: https://music.apple.com/hu/album/p%C3%A9ldak%C3%A9pek-im%C3%A1i/1565337227

Spotify: https://open.spotify.com/album/118YThhdvhVG4Wd1oPqwpN?si=I4gViVGCSxefXhTgiVMWjg

 

Korábbi kiadvány CD-n is itt: https://www.goldrecord.hu/webshop/1107-teremts-bennunk-csendet

www.goldrecord.hu

 

Teremts bennünk csendet – Példaképeink imái – track list:

 

  1. Széchenyi István gróf imája (feat. Reviczky Gábor)
  2. Fésűs Éva: Tavaszi imádság (feat.Auksz Éva)
  3. Johannes Kepler imája (feat. Ertl Zsombor)
  4. Helen Keller imája (feat. Kopek Janka)
  5. Antoine de Saint-Exupéry imája (Süveges Gergő)
  6. Søren Kierkegaard: Példaképünk: Krisztus (feat. Hirtling István)
  7. Pázmány Péter: Ima ellenségeinkért (feat. Auksz Éva)
  8. Öveges József imája (feat. Süveges Gergő)
  9. Balassi Bálint: Egy könyörgés (feat. Ertl Zsombor)
  10. Nemes Nagy Ágnes: Kiáltva (feat. Kopek Janka)
  11. Ráday Pál : Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség (feat. Reviczky Gábor)
  12. Benjamin Franklin imája (feat. Süveges Gergő)
  13. Ludwig van Beethoven imája (feat. Auksz Éva)
  14. Rákóczi Ferenc: Ima a Hazáért (feat. Ertl Zsombor)
  15. Dobó István imája (feat. Hirtling István)
  16. Blaise Pascal imája (feat. Kopek Janka)
  17. Szép Ernő: Imádság (feat. Reviczky Gábor)
  18. Kányádi Sándor: Szelíd fohász (feat. Auksz Éva)
  19. Juhász Gyula: Imádság a gyűlölködőkért (feat. Ertl Zsombor)
  20. Janus Pannonius: A békéért (feat. Kopek Janka)
  21. Szentgyörgyi Albert imája (feat. Süveges Gergő)
  22. Móra Ferenc imája (feat. Hirtling István)
  23. Tompa Mihály imája (feat. Ertl Zsombor)
  24. Keresztury Dezső: Esti imádság (feat. Hirtling István)