Lemezbemutató az egykori EDDA tagokkal – Zártosztály a Trip hajón

Lemezbemutató az egykori EDDA tagokkal – Zártosztály a Trip hajón

Hat évvel ezelőtt egy koncertre álltak össze az egykori EDDA-tagok, amikor akkora sikerük volt, hogy a folytatás mellett döntöttek. Idén elérkezett az idő, hogy önálló dalokkal hódítsanak, így megjelentettek egy EP-t, amelynek dalait a Trip hajón mutatják be élőben, október 11-én, az előzenekaruk az Amberjack lesz.

 

 

A Szétszakítva című EP-n négy új dal lesz, amelyről a rajongók kettőt már klip formájában is láthattak és hallhattak. Szöveges videó készült a dinamikus címadó dalhoz, valamint a tavasszal elkészült Lassíts-hoz egy videoklip is. A helyszínen fizikai formában is kapható hanghordozón szerepel még a Színpad című nóta, melynek szerzője a Petőfi díjas “Év billentyűse”, Szebényi Dániel. Ezek mellett A szívem visszavár című szerzeményt  is megismerheti a nagyközönség, amit korábban a gitáros, Csillag Endre szólólemezéről ismerhet a közönség.

 

 

Ez az év mindenképpen meghatározó volt a Zártosztály életében, hiszen az Irigy Hónaljmirigyből és Triászból ismert Sipos Péter elfoglaltságai miatt kilépett a zenekarból és az új énekes a Continoom és a Tűzmadár zenekarokban már sokat bizonyított Schrott Péter lett.  A zenekar egy tagváltáson már sérülés nélkül túlesett, hiszen a szintén ős-EDDA tag, Donászy Tibor is egyéb munkái miatt már nem tudta felelősséggel elvállalni a dobos feladatokat, így a helyére Hirleman Bertalan került, akivel az akkori tagok közösen írták az EDDA 6-os lemezt. Ezzel összeállt az a formáció a felsoroltak mellett Csillag Endrével, Mirkovics Gáborral és Lázár Zsigmonddal, akik mindent elsöprő bulira készülnek október 11-én a Trip hajón. 

A koncerten elhangzanak az új EP dalai élőben és mellette számos sláger is. A zenészek az Edda első lemezétől a Változó idők-ig terjedő korszakból válogatnak továbbra is, azokról az albumokról, amelyek megszületésében ők maguk is szerves részt vállaltak.  

 

 

További információ:

www.facebook.com/zartosztalyzenekar

 

Ez az Amberjack!

A fiatal zenészekből álló, rockzenekar nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy ilyen zenészlegendák előtt léphetnek fel. A fiúk egyébként már a Uriah Heep és a Mobilmánia előtt is bizonyítottak, ezért bíznak abban, hogy a Zártosztály közönsége is szeretni fogja majd a dalaikat. 
Idén január végén volt a legújabb, On Your Knees című daluk és klipjük premierje a Lángoló gitárokon, a Petőfi TV-ben és a Rock Rádióban, valamint a Dürer Kertben tartott koncerten. 

 

 

Tavasszal ugyanezt az utat járta be a ’Cockroach’ című dalukra készült klip, majd több meghívást is kaptak hazai és külföldi zenekarok előtti vendégszereplésre: a Whitesnake basszerosa, Marco Mendoza előzenekara voltak a tatabányai Roxxy-ban, de játszottak az olasz LaceBlack előtt és a Pretty Maids is őket választotta budapesti decemberi buliján. Önálló koncertjeik is voltak a fővárosban és vidéken egyaránt, valamint a FEZEN, a Művészetek Völgye, az Ukk&Roll Motoros és Rock Hétvége és a Rock On! Fest fesztiválokon is találkozhattak velük a rajongók. 

 

 

További információ:

facebook.com/amberjackrockband

 www.amberjackrockband.com 

youtube.com/c/amberjackrockband