Long live the Sex Pistols feat. Frank Carter! – koncertbeszámoló
(The Damned, Sex Pistols 2026.07.20. Budapest Park)
A történelem legjelentősebb zenekarának, legalábbis annak ¾-ének koncertjén jártam július 20-án, egy kellemes hétfői napon, amikor a Sex Pistols látogatott a Budapest Parkba. A legendás punk zenekar Johnny Rotten nélkül nem az igazi, de egészen biztos voltam abban, hogy Fank Carter a lehető legjobb választás volt az énekesi pozíció betöltésére. Sosem hittem volna, hogy leszek annyira szerencsés, hogy a történelem egy ekkora darabkáját a saját szemeimmel láthassam, így igyekeztem az este minden egyes pillanatát kiélvezni.
A The Damned közel fél évszázados története során eddig mindössze egyszer lépett fel Budapesten, így igazán különlegesnek számított, hogy most ők nyitották az estét. A punk egyik úttörőjeként indult zenekar az évtizedek során messze túllépett a műfaj határain. A gothic rocktól a poszt-punkon át egészen a pszichedelikus rockig számtalan irányba kalandoztak, miközben egy generációkat inspiráló, monumentális életművet építettek fel. Idén januárban egy személyes hangvételű albummal tértek vissza.
A Not Like Everybody Else című lemez a zenekar márciusában elhunyt gitárosának, Brian Jamesnek állít emléket és olyan előadók dalainak feldolgozásából áll össze, akik nagy hatással voltak Brian zenei útjára, valamint a banda többi tagját is inspirálták. Erről most csak a Making Time-ot hallhattuk (Creation), de eljátszották Barry Ryantől a Eloise-t és a The Stooges-tól a I Feel Alrightot is. Pontosan ugyan annyi dalt játszottak, mint a főzenekar, így a rajongók gyakorlatilag két teljes értékű koncertet láthattak. A főhős, Dave Vanian kisugárzása még most is hihetetlen, elegáns, ,,vámpírszerű” megjelenésével uralta a színpadot, annak ellenére, hogy nem közlekedett különösebben sokat. Amin én igazán meglepődtem, hogy mély, bariton hangja is egészen jól megmaradt így közel a 70-hez is. Muszáj kiemelni Raymond Ian Burns, azaz művésznevén Captain Sensible személyét is, aki Vanian komolyságát ellensúlyozza humorával és a zenekarhoz cseppet sem passzoló öltözékével. Most is többször viccelődött és bohóckodott, talán még többet is kommunikált a közönséggel, mint maga a főhős. Igazából az ő kettősségüket látva értettem meg, hogy miben is rejlik a zenekar igazi varázsa.
Johnny Rottent már volt szerencsém látni idén a telt házas Dürer Kertes Public Image Ltd koncerten, így borzasztóan vártam, hogyha bár a történet nem tud igazán kerek lenni, nagyjából összerakhassam a darabkáit. Felmerülhet a kérdés, hogy ebben a formában ez mennyire Sex Pistols, ha a zenekar ,,lelke” hiányzik és valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy viszonylag kevesen vettek részt az eseményen. Azért nem nézett ki rosszul a küzdőtér, de nagyon szellősen álltak az emberek az első néhány sort leszámítva. A közönség összetétele azonban nagyon is színes volt és nem csak a punk frizurák tekintetében. Idősek és fiatalok hasonló létszámban voltak jelen, a családok különböző generációi buliztak együtt és olyan ruhakölteményeket is láttam egyeseken, amelyektől az állam néha a földet súrolta. A rengeteg tetoválás és piercing tengerben ott voltak viszont az átlagos hétköznapi arcok is, akár egy ingben, akár Sex Pistols-os pólóban.
Egy olyan zenekartól, amelynek az egész diszkográfiája egy nagylemezből áll, nem lehet maratoni műsort várni, de minőségit annál inkább. Persze nem árt helyre tenni, hogy az a Sex Pistols, amely nemcsak a nyers, provokatív és lázadó energiájával és zenéjével, hanem a társadalmi szabályokkal való nyílt szembefordulásával is meghatározta a punkmozgalmat, fénykorában sem hozta le a csillagokat az égről. Ez a zenekar sokkal inkább az életérzésről és a közvetített értékekről szólt, mint a hangzásról, mégis olyan maradandót alkottak, amit aztán a Nirvana, a Green Day, a Joy Division és az őket követő generációk mind tovább tudtak vinni és a maguk kedvére formálni. Olyan érzésem van, hogy oldalakat írhatnék magáról a Sex Pistols jelenségről, mégsem tudnám megfelelően kihangsúlyozni jelentőségüket.
Aki még egy kisregényt érdemelne, az maga Frank Carter. Ezt nem csak elfogultságból mondom, mert bár ő az egyik kedvenc énekesem és szerintem a szakma egyik legnagyobb formája is, a zsenialitásához kétség nem férhet. A Frank Carter & The Rattlesnakes frontembereként már sokak szívét meghódította az évek során, így abszolút nem lepődtem meg, hogy a Sex Pistols is őt kérte fel közreműködőnek. Vele ez nem egy tribute zenekarnak hatott, olyan volt, mintha Carter szimplán csak hazaérkezett volna. Ő is egy olyan karizmatikus figura, akinek a hangját millió közül fel lehet ismerni, arról nem is beszélve, hogy a legkisebbtől a legnagyobb színpadokon is otthonosan mozog, feltéve, hogy éppen nem a circle pit közepén áll vagy a tömegben crowdsurfözik. Ahogy saját zenekara élén, itt is rá tudott érezni a közönséggel való kommunikációra és a szokásos csak csajos moshpitet sem hagyta ki, amiről minden egyes alkalommal azt mondja, hogy ezek a világ legboldogabb moshpitjei.
A koncerten 70. születésnapját ünneplő Paul Cook (dob), Steve Jones (gitár, vokál) és Glen Matlock (basszusgitár, vokál) jelenléte már önmagában is hidegrázós volt, de látni azt, hogy ennyi év elteltével is ilyen lelkesen játszanak, egy egészen más történet. Tényleg nem a nagy zenei megfejtésekben rejlik a zenekar varázsa, hanem abban a lazaságban, amit a mai napig is tökéletesen képviselnek. Nem mentem falnak a kegyetlen riffektől és a basszust sem éreztem a tüdőmben dübörögni, de mégis tudott úgy hatni rám ez az alig több, mint egy óra, mint a ,,matekosabb” produkciók szoktak.
A koncert első pillanatától az utolsóig libabőrös voltam és egészen biztos, hogy egy olyan élményben részesülhettem ismét, amelyre életem végéig emlékezni fogok. Az pedig, hogy a Sex Pistols feat. Franc Carter felállás csillagos ötös fölére vizsgázott, nem is kérdés…
A koncerten elhangzott dalok:
- Holidays in the Sun
- Seventeen
- New York
- Pretty Vacant
- Bodies
- I’m Not Your Stepping Stone (Paul Revere & The Raiders cover)
- Liar
- God Save the Queen
- No Fun
- No Feelings
- Problems
- E.M.I.
- My Way (Paul Anka cover)
- Anarchy in the U.K.
Írta: Matyi-Szabó Nóri
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Live Nation
Kapcsolódó tartalom:
