Magashegyi Underground – „A legszebb tévedésünk” klippremier

Magashegyi Underground – „A legszebb tévedésünk” klippremier
Legújabb dalára, a „A legszebb tévedésünk„-re forgatott fekete-fehér hangulatklipet Galler András „Indián” csapatával a Magashegyi Underground zenekar. A dal szövegét Hujber Szabolcs írta – arról szól, hogy vannak az életben olyan pillanatok, amikor jobb fejest ugrani és nem gondolkodni előre a lehetséges következményeken, ami általában a szerelemre igaz. A klip ennél is tovább megy, kitágítja a dal horizontját, az élet egésze irányába: arról a derűről szól, amit a szabadság jelent, akkor is ha nem ismerhetjük előre sem a váratlan örömöket, sem a bánatot, amit magával hoz majd. A Toldi Miklós dalszerzői és produceri munkáját dícsérő új szerzemény – amely most is igyekszik egy lépéssel a kor előtt járni – is ezt a kettősséget hordozza magában: melankolikusan optimista, progresszív popzene.
„Számomra ez a dal olyan, mintha tükörbe néznék, de most ez a tükör nem csak a jelenlegi pillanatot, hanem az összes múltbeli tükörbenézést is megmutatná egyszerre.” – mesél a dalról és az azzal kapcsolatos érzéseiről a zenekar énekesnője, Bocskor Bíborka. – „A gyönyörűséges Tisza-tónál forgattunk, többedmagunkkal: tavirózsák, vakvarjúk, felhők társaságában, a nap narancssárga elköszöntéig, ami fekete fehéren nem csak átsejlik, de át is jön. Profi csapattal dolgoztunk, baráti hangulatban!”
A csapat a mozgalmas szezon után gőzerővel készül a dupla A38-as nagykoncertjére. A két este két eltérő műsort játszik majd a csapat: november 1-én szeánsz, november 2-án hangos koncerttel örvendeztetik meg rajongóikat. A mindenszentek estéjén tartandó szeánsz-koncerten hallatóak lesznek Tóth Krisztina verseire készült legújabb dalaik a többi korábbi versfeldolgozás (Parti Nagy Lajos, Závada Péter, stb.) mellett, a hangos koncerten pedig a táncolós dalokból állít össze egy csokorral a csapat.
A klip linkje: