Magor koncert – 2019. AUGUSZTUS 21. Barba Negra Track

Magor koncert – 2019. AUGUSZTUS 21. Barba Negra Track

MAGOR: új dalok, vendégek és különleges látvány – jövő héten koncert a Barba Negra Trackben!

 

MAGOR éppen harmadik nagylemezén dolgozik, a munkát most egy “Kiruccanás a stúdióból” elnevezésű miniturnéval szakítják meg, ahol néhány nagyobb hazai színpadon láthatja a bandát a közönség. A zenekar első önálló szabadtéri koncertjét a Barba Negra Track kisszínpadán tartja meg a PHOENIX RT társaságában, ahol a készülő új lemezről is elhangzik két új dal. A koncerten a MAGOR vendége lesz Dodó a DOROTHY zenekarból, akikkel az elmúlt egy évben együtt turnéztak.

Hatalmas dolog számunkra, hogy a Barba Negra Track teret adott a koncertnek! Az eseményre különleges látványelemekkel és különleges programmal készülünk, ennek pedig része lesz Dodó is, akivel régi a barátságunk, nagyon szeretjük egymást, illetve olyan dal is visszakerült a műsorba, amit rég nem hallott a közönség. Az esemény különleges vendége a Phoenix RT, akik előttünk melegítik majd a közönséget, szintén régi társaink a harcban és hálásak vagyunk nekik, hogy elfogadtak a meghívást!“ – tette hozzá a zenekar.

 

 

Magor // Phoenix Rt. // Budapest, Barba Negra Track // Facebook esemény:
www.facebook.com/events/1716174995347657/

 

Új MAGOR dallal legutóbb idén tavasszal találkozhattunk, videoklippel együtt érkezett az “Adj magadból még”, melyet Porkoláb Norbert rendezett. Ez a dal az első, melyet a tavaly ősszel kialakult új felállás készített el, Kovács Ádám gitáros csatlakozásával.

 

Magor – Adj Magadból Még (Hivatalos videoklip)

 

MENETREND:
18:00: Kapunyitás
19:00 Phoenix RT
20:30: MAGOR

JEGYÁRAK:
2500 Ft ▲ Elővételben 2019.08.20-ig
3000 Ft ▲ A koncert napján

Jegyek online:

Barba Negra rendszerében
jegy.rock1.hu/magor_20190821

Ticketportal rendszerében
www.ticketportal.hu/event/Magor

Broadway Jegyiroda rendszerében
broadway.jegy.hu/program/magor-106701/576834

Magor Facebook:
www.facebook.com/magorzenekar/

A kiadó Facebook oldala:
www.facebook.com/HammerMusicHungary/