Magyar Nemzeti Cirkusz – A Fesztivál Sztárjai országos turné itt!

Magyar Nemzeti Cirkusz – A Fesztivál Sztárjai országos turné itt!

A Fesztivál Sztárjai a Magyar Nemzeti Cirkuszban!

 

A Richter család nevével fémjelzett utazó társulat 2020-ban a cirkuszvilág legnagyobb sztárjaival járja az országot, összesen húsz városba látogatnak el. Az idei műsorban a Nemzetközi Cirkuszfesztivál leglátványosabb produkcióit vonultatják fel.

 

Ismét egy világsikerrel indult az év Ifj. Richter József és párja Merrylu számára: egyedüli magyarként hat év után a 13. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál Arany-Pierrot díját ítélték a nagy szakmai múltú házaspárnak. Ezzel a lendülettel indulnak idei országos turnéjukra, melynek első állomása hagyományosan Budapest. Az Országos Premier előadás is a fővárosban lesz március 12-én lesz 18 órától a Pólus Center parkolójában.

Az idei évben minden idők leglátványosabb showműsorával készül a Magyar Nemzeti Cirkusz! A cirkuszvilág legnagyobb sztárjai, ámulatba ejtő akrobata számok, káprázatos produkciók a levegőben neves artisták előadásában.

A világhírű Roncalli Cirkusz után először Magyarországon Quincy Azzario! A spanyol artistahölgy a Monte-Carloi Nemzetközi Cirkuszfesztivál Ezüst Bohóc-díjas kézen álló produkcióját mutatja be.  Szintén először teszi tiszteletét hazánkban Li Wei: a világ legjobb lengődrót művésze.

Öt afrikai elefánt! A társulat játékos óriásai idén egy kosárlabda produkcióval készülnek az Arany-díjas René Casselly Junior vezetésével. A gyerekek nagy kedvence, a Duo Bobylev bohócpáros Oroszországból érkezik, hogy szórakoztassanak.  Merrylu Richter és Ifj. Richter József pedig bemutatja a Pas de deux azaz a többszörös Arany-díjat nyert Balett a lóháton című produkciójukat, ami jelenleg a világ legjobb balettszáma.

A Magyar Nemzeti Cirkusz műsorában – ahogy megszokhattuk – hatalmas állatsereglet látható: többek között lovak, púpos tevék és a közönség nagy kedvencei, a zsiráf bikák is… Az ország első számú cirkuszműsorát nyolc tagú zenekar kíséri és az afrikai énekesnő Lady Masallah.

Az elmúlt 25 év alatt a Magyar Nemzeti Cirkusz az egyik legelismertebb és legszínvonalasabb utazócirkusza lett Európának. Ifj. Richter József a cirkusz igazgatója és felesége Merrylu Richter az elmúlt évek során számos hazai és nemzetközi díjat zsebelt be. 2018-ban a 42. Monte-Carloi Nemzetközi Cirkuszfesztivál Arany Bohóc-díját nyerték el, 2019-ben az Európai Parlament a társulatot BigTopLabel díjjal tüntette ki (Európa 3 legjobb cirkusza).

 

Magyar Nemzeti Cirkusz – A Fesztivál Sztárjai országos turné

ORSZÁGOS PREMIER ELŐADÁS: MÁRCIUS 12. 18 óra

Budapest – XV. Ker. – Pólus Center parkoló

CIRKUSZOK ÉJSZAKÁJA – Elefántfürdetés a Balatonlellei Napfény Strandon – Extra kibővített műsor sztárvendégekkel: július 10.

 

Budapest XV. kerület2020. március 12-től 15-ig

Miskolc2020. március 19-től 29-ig

Nyíregyháza2020. április 01-től 05-ig

Debrecen2020. április 08-tól 19-ig

Békéscsaba2020. április 22-től 26-ig

Orosháza2020. április 30-tól május 03-ig

Szolnok2020. május 06-tól 10-ig

Kecskemét2020. május 13-tól 24-ig

Kiskunfélegyháza2020. május 26-tól 27-ig

Szentes2020. május 30-tól június 01-ig

Szeged2020. június 04-től 14-ig

Balatonlelle2020. július 01-től augusztus 28-ig

Pécs2020. szeptember 02-tól 06-ig

Székesfehérvár2020. szeptember 09-től 13-ig

Győr2020. szeptember 16-tól 20-ig

Mosonmagyaróvár2020. szeptember 23-tól 27-ig

Sopron2020. szeptember 30-tól október 04-ig

Szombathely2020. október 07-től 14-ig

Pápa2020. október 15-től 18-ig

Budapest XXII. Kerület2020. október 23-tól november 15-ig

 

Jegyvásárlás online vagy a helyszínen:

www.magyarnemzeticirkusz.hu