Még a káosz is otthon érezte magát – IDLES koncertbeszámoló
(Enola Gay, IDLES 2026.07.08. Budapest Park)
Akik számára a 2009-ben, Bristolban alapított post-punk zenekar, azaz az IDLES neve nem mond semmit, az is egészen biztosan tudta, hogy idén július 8-án a Budapest Parkban adtak koncertet, ugyanis nem csak az internet, de Budapest is ennek a koncertnek a reklámjával volt tele hónapok óta. A Live Nation nagyot vállalt azzal, hogy a 2019-es Szigetes bulijuk után elhozzák őket az első önálló hazai koncertjükre és bár valószínűleg ők nem kerestek sokat rajta, rengeteg embert tettek nagyon boldoggá.
Az északír Enola Gay nyitotta az estét, amely a noise punk és post-punk műfajának egyik feltörekvő képviselője lett az utóbbi évek során. Nevüket az után a B–29-es bombázó után kapták, mely ledobta az atombombát Hirosimára, de azt eddig is hangoztatták, hogy ezt nem provokációnak szánták, a névválasztást csupán annak a jelképe, hogy zenéjük társadalmi feszültségekről, politikáról és erőszakról szól. A hangzásviláguk is egészen agresszív, végig ott van benne többek között a hardcore punk nyers energiája, a noise rock kaotikussága és a modern post-punk feszültsége is. Fionn Reilly (ének), Joe McVeigh (gitár), Adam Cooper (basszusgitár) és Andy Mullan (dob) négyese az egyik legjobb választásnak bizonyult az előzenekari szerep betöltésére.
Nem ez az első (és valószínűleg nem is az utolsó) alkalom, hogy az IDLES előtt léptek színpadra, kifejezetten jó a kapcsolat a két zenekar között. Ez először akkor bizonyosult be, amikor Joseph Talbot csatlakozott hozzájuk a Scrappers erejéig. Sőt mi több, az énekestől tudtuk meg, hogy a gitáros, Joe McVeigh aznap ünnepli születésnapját, így megkérte a közönséget is, hogy magyarul énekeljen neki egyet. Olyan dalokat hallhattunk, mint a Chemical, a Sofa Surfing, a Cold és a Knives, miközben a küzdőtér kezdett már egyre jobban megtelni és a rajongók hangulata is fokozódott. Megalapozták az IDLES intenzitását is, nem voltak hosszú konferálások, egyszerűen csak vitt mindenkit a koncert lendülete. A stúdiófelvételeken is nyers a hangzásuk, de a dalok élőben sokkal gyorsabbnak és zajosabbnak hatnak, ami kifejezetten az előnyükre is vált.
Az IDLES koncertje volt az, amit a 2026-os Budapest Parkos szezonban a legjobban vártam. Nem csak azért, mert végre hallhattam élőben számomra nagyon kedves nótákat, de azért is, mert tudtam, hogy amennyire bolond ez a zenekar, az egyik legnagyobb bulit fogják csapni az idén. Spoiler: igazam lett. Joe Talbot (ének), Mark Bowen (gitár, vokál, billentyűk), Adam Devonshire (basszusgitár, vokál), Lee Kiernan (gitár, vokál) és Jon Beavis (dob, vokál), kiegészülve Colin Websterrel (szaxofon) olyan kíméletlenül darált le minket másfél óra alatt, amire nem sok példát láttam még.
A legelső pillanattól elkezdve, amikor Bowen és Beavis helyet cseréltek a hangszereiken, az utolsó dalig, amikor még az Enola Gay tagok is crowdsurföltek egyet, az egész koncertet a legjobb értelemben vett káosz uralta. Azon, hogy Bowen egy nem sokat takaró női ruhában jelent meg, nem is csodálkozott senki (vagy ha mégis, ő egészen biztos, hogy nem ismeri túlzottan a zenekart). Talbot, amikor épp nem énekelt, vagy táncolgatott valahol vagy egy egyszemélyes circle pitet csinált magának a színpadon. Kiernan többször is a küzdőtéren kötött ki, a Danny Nedelko alatt pedig még Bowen is csatlakozott hozzá. A színpadon folyamatos mindenki mozgásban volt, nem is lehetett egyszerre nyomon követni, hogy kivel éppen mi történik.
Nagyjából a nézőtéren is hasonló intenzitás uralkodott, csak sokkal nagyobban. Sokszor nemcsak egy nagy pogó alakult ki, hanem az egész küzdőtéren mindenki össze-vissza ugrált. Tankönyvbe illő volt a hangulat végig a rajongók között, úgy énekelte mindenki a dalszövegeket, mintha az élete múlna rajta. Néhány crowdsurfös is előkerült, de a biztonságiakon is látszott, hogy nem sűrűn kell ezzel a jelenséggel foglalkozniuk. Egy igazi közösségi élmény formálódott ki a koncert alatt, ahol még akkor is otthon tudta érezni magát az ember, ha senkit nem ismert maga körül.
A bulit a még kiadatlan Levitator nyitotta, amely abszolút nosztalgiát ébresztett bennem is. A setlistet vegyesen válogatták össze és bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt hiányérzetem, egész kompakt felhozatalt hallhattunk. A 2018-as Joy as an Act of Resistance., a 2021-es CRAWLER és a 2024-es TANGK is négy-négy dallal képviseltette magát, de a 2017-es Brutalism és a 2020-as Ultra Mono korongja sem lett elfelejtve. Természetesen a zenekarhoz híven kaptuk egy részletet elő karácsonyi ajándékként Mariah Carey All I Want for Christmas Is You című slágeréből is. Joe végig hergelte a rajongókat, akiket nem kellett kétszer kérni soha, hogy hangosabban énekeljenek vagy többet ugráljanak. Egy kis politikai töltetet is kapott az este, de őszintén szólva csodálkoztam volna, ha ez nem így történik.
Az az igazság, hogy leginkább csak sajnálni tudom azokat, akik kihagyták ezt a koncertet, mert olyan zenekart, mint az IDLES, nem fognak még egyet látni. Tökéletesen megmutatták, hogy nem csicsás díszletek, túlgondolt vizuálok és technikás dalok kellenek ahhoz, hogy egy koncert tökéletes legyen, hanem csupán néhány, enyhén bolond ember.
A koncerten elhangzott dalok:
- Levitator
- Never Fight a Man With a Perm
- Mother
- Gift Horse
- When the Lights Come On
- Mr. Motivator
- The Wheel
- Divide and Conquer
- POP POP POP
- Car Crash
- War
- 1049 Gotho
- Gratitude
- I’m Scum
- The Beachland Ballroom
- Danny Nedelko
- Dancer
- All Want for Christmas Is You (Mariah Carey cover)
- Rottweiler
Írta: Matyi-Szabó Nóra
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Live Nation
Kapcsolódó tartalom:
