Megjelent a Karthago új nagylemeze, a Máté Péter in Rock című album – dalpremier: Zene nélkül

Megjelent a Karthago új nagylemeze, a Máté Péter in Rock című album – dalpremier: Zene nélkül

Megjelent Máté Péter in Rock címmel a Karthago új nagylemeze. A limitált digipak formátumban érkező albumra a legendás együttes 12+1 számot dolgozott át és rögzített Máté Péter örökzöld slágerei közül.

 

 

A Karthago együttes – munkássága elismeréseként – tavaly Máté Péter díjat kapott, ennek átvétele után született meg az ötlet Szigeti Ferenc zenekarvezető fejében, hogy egy teljes nagylemeznyi dal feldolgozásával tisztelegjenek Máté Péter kivételes életműve, hatalmas zenei öröksége előtt. Illetve, további plusz „löketet” adott a tényleges kivitelezéshez, hogy 1979-ben a Karthago közösen dolgozott két, Máté Péter jegyezte LP-n, együtt vettek részt különböző zenés tévéműsorok felvételein, pár évvel később pedig őt kérték fel a Requiem című daluk nagyzenekari áthangszerelésére – amivel aztán meg is nyerték az 1983-as villachi Nemzetközi Táncdalfesztivált –, így nem csak munka- hanem baráti kapcsolat is kialakult közöttük az évek során, ezáltal sokkal személyesebbé téve a mostani megmozdulást.

A 43 éve változatlan felállásban – Takáts Tamás (ének), Szigeti Ferenc (gitár, ének), Kiss Zoltán Zéro (basszusgitár, ének), Gidófalvy Attila (billentyűk, ének), és Kocsándi Miklós (dobok, ének) – működő hard rock/westcoast zenekar a legnagyobb tisztelettel nyúlt Máté Péter kiválasztott dalaihoz, dallam- és szöveghűen, viszont vérbeli „karthagosra” hangszerelt verzióban rögzítette ezeket. A felvételeket a Green Stúdióban készültek, ahol a munkálatok során dinamikus, modern megszólalást kaptak a bő négy évtizeddel ezelőtt megkomponált szerzemények friss változatai.

A CD egy 24 oldalas – exkluzív interjúkat, két posztert, és egy lemezajánlót tartalmazó – Karthago H-Music magazinnal összecsomagolva kerül a nagyközönség elé.

 

Tracklista:
01. Zene nélkül
02. Hazám
03. Éjszakák és nappalok
04. Most élsz
05. Ez majdnem szerelem volt
06. Otthonom a nagyvilág
07. Szülői ház
08. Egy darabot a szívemből
09. Ott állsz az út végén
10. Minden szónál többet ér
11. Elmegyek
12. Azért vannak a jóbarátok
13. Emlékezz rám

A lemez megjelenéséhez időzítve az album nyitódalához, a Zene nélkül című szerzeményhez készített szöveges videóval jelentkezett a zenekar.

 

Karthago: Zene nélkül – Máté Péter feldolgozás (hivatalos szöveges videó)

H-Music online:
H-Music Facebook
H-Music YouTube
H-Music Instagram