Megjelentek az ország legnagyobb rockzenekarának újabb koncertfilmjei

Megjelentek az ország legnagyobb rockzenekarának újabb koncertfilmjei

Elkészültek a Cityrocks Hungary 2019-es kecskeméti koncertjének videói.

A Cityrocks által szervezett KecskemétRocks2019 könnyűzenei flashmobon több mint 500 hangszeres és énekes adott elő 12 slágert. Magyarország egész területéről, Németországból, Finnországból, Hollandiából, Vajdaságból és Erdélyből is érkeztek zenészek hazánk legnagyobb rockzenekarába. A legfiatalabb résztvevő 8, a legidősebb 66 éves volt. A profi zenészek mellett voltak kisiskolások, tinédzserek, többgyerekes anyukák-apukák és a nyugdíjhoz közelítő rutinos rockerek, otthon saját örömükre zenélők és a munka mellett egy (vagy több) bandában játszó félhivatásosok is. A szervező Cityrocks Hungary alapvető célkitűzése – az élő zene és a rock népszerűsítése mellett – egy összetartó, zenét szerető és művelő közösség kialakítása. A Cityrocks Hungary először 2018-ban Szegeden rendezte meg a „rockflashmobot”, az idei kecskeméti nagykoncertet követően pedig már elkezdődött a 2020-as program előkészítése. A szervezők évről évre másik nagyvárosba viszik el a produkciót, egyrészt azért, hogy a több száz zenész élő koncertjének hangulatát bemutassák az ott élőknek, másrészt azért, hogy a helyiek is csatlakozhassanak a nagyzenekarhoz.

 

 

További infó: http://cityrocks.hu