A Thunderfist Chronicles megjelenésének hetében az első helyen nyitott a Mahasz 27. heti – mind az összesített digitális, mind a fizikai eladások – listáján!
A rock / metal színtér (időnként) veszélyes vizeire közel két évtizede kihajózó – idővel a világ minden sarkát sikeresen meghódító – folk metalos kalózbrigád új albuma röviden jellemezve egy újító – dallamos death metal és extrém metal hatásokat is magába foglaló – anyag, legfőképpen a megszületésének a módja miatt. “Azt hiszem, korábban, amikor megírtam egy lemezt, az volt az elképzelésem, hogy olyan Alestorm dalokat kell írnom, amelyeket az emberek szeretni fognak, és minden albumon kell legyen majd egy újabb ‘Drink’. Ezúttal viszont úgy döntöttem, hogy azt fogunk csinálni, amit csak akarunk. Azt hiszem, ez csak nagyobb szabadságot jelentett, mert nem akarunk olyan zenekarrá válni, akik kétévente kiadnak egy 10 dalos albumot, ahol minden dal három perces, és ugyanúgy szól, mint az előző… mi valami művészibbet és változatosabbat akarunk csinálni, de szerintem megszokták a sok kretén humoros szarságot tőlünk az emberek, úgyhogy nyitott a közönségünk mindenre.” – jellemezte Christopher Bowes énekes a folyamatot.

A kifejezetten a hazai rajongók számára készült különleges kiadásra egy bónuszfelvétel is került – a The Storm című új dal akusztikus átirata.
Az album egy 40 oldalas – az Alestorm mellett Running Wild, King Diamond, Gloryhammer, Cemetery Skyline, Grave Digger és Brainstorm interjúkat, valamint két posztert tartalmazó – tematikus H-Music magazinnal együtt jelent meg.
A CD+magazin kombó elérhető a Relay és InMedio újságosoknál, illetve az Auchan áruházakban, a MediaMarkt-ban, valamint a lemezboltokban. De természetesen a kiadói shopból is rendelhető további Alestorm termékek mellett: https://alestorm.hmusic.hu/

01. Hyperion Omniriff
02. Killed to Death by Piracy
03. Banana
04. Frozen Piss 2
05. The Storm
06. Mountains of the Deep
07. Goblins Ahoy! (Nekrogoblikon cover)
08. Mega-Supreme Treasure of the Eternal Thunderfist
Bonus Track:
09. The Storm (Akusztikus Verzió)

fotó: Niek Van De Vondervoort
Alestorm:
Christopher Bowes – ének és szintetizátor
Bodor Máté – elektronikus és akusztikus gitárok
Gareth Murdock – basszusgitár
Elliot Vernon – billentyűk, vokálok
Peter Alcorn – dobok
Frozen Piss 2 – www.youtube.com/watch?v=X2WH9_
Killed to Death by Piracy – www.youtube.com/watch?v=
The Storm – www.youtube.com/watch?v=