Nagyon Balaton -Felépült Zamárdiban a Balaton Szíve

Nagyon Balaton -Felépült Zamárdiban a Balaton Szíve

A MOL Nagyon Balaton csapata szerda reggel Zamárdiban, a Balaton vizében építette fel a Balaton Szíve című alkotást. A 10 méter magas piros szív, tihanyi panorámával a háttérben az idei, igencsak felemásra sikeredett balatoni nyár jelképe.

 

“2020-ban szinte az összes balatoni fesztivál elmaradt vagy csökkentett üzemmódban valósult meg. Ezzel a mindenki által ismert jelképpel mindazoknak üzenünk, akik velünk együtt rengeteget  dolgoztak az idei fesztiválok előkészületein. Azt kívánjuk nekik, hogy 2021-ben újra együtt fesztiválozhassunk a Balatonon.” – mondta el Fülöp Zoltán, a MOL Nagyon Balaton programsorozatot szervező VOLT Produkció vezetője.

“A MOL Nagyon Balaton közel 30 balatoni eseményéből idén nem bulizhattunk a VeszprémFesten, a Balaton Soundon, a B my Laken. Nem lehettünk ott a KeszthelyFesten vagy az Evernessen. A tervezetthez képest máskor, más méretben valósulhat meg a Művészetek Völgyét pótló Völgyhétvége-sorozat, a Paloznaki Jazz Piknik helyetti Paloznaki Jazz Napok, a májusról októberre csúszó NN Ultrabalaton.” – tette hozzá Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója.

“Az összes partnerünket, a balatoni események szervezőit és azok közönségét várjuk most Zamárdiba egy fotóra, a Balaton Szívével a háttérben.” – mondta Lobenwein Norbert. A Balaton Szíve vasárnapig vár mindenkit Zamárdiban, ahol ezekben a napokban a STRAND és a B my Lake fesztiválok helyett a SzabadSTRAND “minifesztivál” zajlik. A házigazdák szeretnék, ha minél több fotó készülne a Balaton Szívénél #molnagyonbalaton hashtaggel.