Nemzetközileg elismert művészek, egyedülálló műsor a budapesti Zongoraversenyen!

Nemzetközileg elismert művészek, egyedülálló műsor  a budapesti Zongoraversenyen!

Nagy hagyományokkal rendelkező Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyét a Filharmónia Magyarország 2021. szeptember 12-19. között rendezi Budapesten, a Zeneakadémián. A versenyzők idén is rangos zsűri előtt bizonyíthatják tehetségüket. A tét nagy! 30 000 eurós fődíj és nemzetközi karrier elindítását segítő koncertfellépések. 

Magyarország legjelentősebb komolyzenei koncertszervezője, a Filharmónia Magyarország és a Zeneakadémia közös szervezésében, a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek sorába illesztve kerül megrendezésre a verseny. A 2021. évi Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenynek az 1875-ben alapított Zeneakadémia ad otthont. A Zeneakadémia az egyetlen a Liszt Ferenc nevét viselő intézmények közül, amelynek létrehozásában maga a zeneszerző is tevékeny szerepet játszott. Magyarország zenei életének egyik legjelentősebb helyszínén a versenyzők rangos nemzetközi zsűri előtt bizonyíthatják tehetségüket. Olyan világsztárokat köszönthetünk a zsűritagok között, mint Olga Kern (Oroszország), Wu Ying (Kína), Boaz Sharon (USA), Olli Mustonen (Finnország), Cyprien Katsaris (Franciaország), Balázs János (Magyarország), Farkas Gábor (Magyarország) és Vásáry Tamás (Magyarország).

2021-ben több évforduló is köthető a zenei megmérettetéshez. Nemcsak az 50. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny, de Liszt Ferenc születésének 210. évfordulója mellett a világhírű Liszt-interpretátor Cziffra György 100. évfordulójáról is megemlékezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny. Ennek alkalmából a versenyanyagban több Liszt-műre reflektáló Cziffra-átirat is helyet kapott. Így lehetővé válik, hogy a világ legtehetségesebb ifjú zongoraművészei megismerkedjenek a Cziffra György-féle zongoratechnikával, mely szorosan kötődik ahhoz a Liszt és Dohnányi által világhírűvé vált improvizatív jellegű romantikus gondolkodásmódhoz, mely a magyar zongoraiskola aranykorát hivatott tovább éltetni.

Az előválogató lezárult! A világ minden részéből érkezett 72 jelentkezőből 32-en jutottak be a szeptember 13-14-én megrendezésre kerülő első fordulóba! Olyan nagynevű iskolákból érkeznek versenyzők, mint a londoni Royal Academy of Music, a New York-i Juilliard School, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium vagy a párizsi Conservatoire

A verseny nyitókoncertje szeptember 12-én lesz. A Szent István Filharmonikusok, Balázs János zongoraművésszel és Kovács János vezényletével Liszt-műveket szólaltatnak meg. 

 

 

Ezt követően, szeptember 16-án, a verseny második fordulója után a Concerto Budapest és Olga Kern világszerte ismert zongoraművésznő közös hangversenyén hallhatják Liszt Mephisto-keringőjét, Rachmaninov 2. zongoraversenyét és Csajkovszkij 6. („Patetikus”) szimfóniáját. Az estén Keller András vezényel. Másnap, szeptember 17-én, az elődöntőben a zsűri és az érdeklődők a továbbjutott 6 versenyzőt hallhatják.

A mindent eldöntő végső fordulóra szeptember 18-án 19 órakor kerül sor. Legyen ott Ön is, amikor kiderül ki az idei Zongoraverseny győztese! A döntőben a Nemzeti Filharmonikus Zenekart Vajda Gergely vezényli, ahol kiderül, ki a legjobb.

Végül szeptember 19-én egy felhőtlen örömteli gálakoncerttel és díjátadóval ér véget a 15. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

Jöjjön el, legyen részese Ön is a világversenynek. Vegyen részt az összes fordulón, váltson bérletet, és ünnepeljük együtt a felfedezett ifjú tehetségeket izgalmas fordulókkal, fantasztikus koncertekkel! Jegyek és bérletek válthatók a Zeneakadémián (Budapest, Liszt Ferenc tér 8.), a Filharmónia Magyarország budapesti irodájában (Budapest, Szobránc u. 6-8.), koncertek előtt a helyszínen, valamint online a www.jegymester.hu oldalon. További információért kövesse a www.filharmonia.hu és a www.lisztcompetition.hu weboldalakat, valamint a Filharmónia facebook oldalát!