Ördögien jó Cavalera nosztalgia! – koncertbeszámoló
(Cavalera, Incite koncertek 2023.11.30. Budapest, Dürer Kert)
Max Cavalera pár hónapon belül másodszorra lépett fel Budapesten az egész egyszerűen csak Cavalera néven futó formációjával. A teltházas nyári Soulfly koncert után – ahol az egyik fia Zyon ült a dobok mögött – a november végi metálszeánszra a családjából Igor Cavalerával és másik fiával, Igor Amadeus Cavalerával érkezett, hogy a Dürer Kert nagytermét is felszántsák. A teltházas koncerten a Sepultura első két lemezének tételei jelentették a műsor gerincét, ugyanis a Bestial Devastation és a Morbid Visions dalait a Cavalera testvérek újra felvették, és a grafikákat is felturbózva kiadták a két lemezt modernebb verzióban. A bemelegítést a Max Cavalera mostohafia által vezényelt Incite nyújtotta.
Kellemetlen esős időben gyülekeztek a metálrajongók a Dürer Kert előtt, sajnos nem lehetett megúszni az elázást – a pár perces sort mindenkinek türelmesen végig kellett várnia, amíg bejuthattunk a ruhatárhoz, majd onnan a több termes koncerthelyszín folyosójára. A merch pult kínálatát élénk érdeklődés övezte, és már itt megállapíthattam, hogy erős férfi többség gyűlt össze, a közönségben pedig egy-egy kora tizenéves gyermektől kezdve (akik a lelkes apukákkal-anyukákkal jöttek el) a 60-70 évesekig bezárólag minden korosztály megtalálható volt.
Az előre kiírt 19:30-as kezdésnek megfelelően az Incite elfoglalta a deszkákat, és Richie Cavalera énekes azon nyomban ismertette az alap tudnivalókat és játékszabályokat: ők az Incite zenekar Phoenix, Arizonából, heavy metált játszanak, és amint lehet, indítsuk meg középen a kört, kezdődjön a tombolás! Hátul az Incite logó nyújtotta az alap látványt a kivetítőn, Richie fergeteges energiával headbangelt és tüzelte fel a “metálfejeket”, és kis országunk nevét is többször elismételte, hogy igazán érezzük a törődést. Az Up in Hell alatt kellőképpen be is melegíthettük a nyakizmainkat, a második Fuck With Me (Wake Up Dead) elején pedig gyermeki örömmel fogadtam a “tuká-tuká” dobtémát, ebben a dalban már a zenekar minden tagja lehetőséget kapott, hogy rendesen kibontakozhasson. Pazar gitárszólók, gitárkiállások, a breakdownnál hatalmas vehemenciával ment a bólogatás, headbangelés – ahogy hátulról láttam, a kordont támasztók jól reagáltak az első sorokban a hallottakra.
Az ének a buli elején talán még túl sok is volt a zenei összképben, a basszusgitár és a gitár hangzása jól el lett találva. A kopasz-nagyszakállú dobos Derek Lennon Lopez sokkal többet és jobban tekert, mint amennyit ebből rendesen visszahallhattunk a buli elején, de az első dalok mindig az arányok megfelelő beállítására is alkalmasak. A fejkendős, szintén nagyszakállas basszusgitáros Christopher Elsten is egy igazán feltűnő jelenség, és a mixből jól átjött szerencsére az ő igyekezetének az eredménye is. A koncert felénél egy meglepő, mini Rock You Like A Hurricane betét után újra a földbe döngöltek minket és leüvöltötték a fejünket a Deadbeat során, miközben az énekes állandó mosholásra, crowd surfölésre biztatta a jelenlévőket. Egy percig nem eresztettek a tempóból, a már így is közel teltházas nagyteremben mindenkit fel akartak ébreszteni az esős-borongós megérkezésünk után.
A Mental Destruction közben a gitáros a feje felett virtuózkodott gitárszólózás közben, a dal után pedig Richie Cavalera megköszönte, hogy velünk fejezhetik be a közös turnét, és a Cavalera crewnak és saját bandatársainak is kifejezte háláját. Sokáig azonban nem érzékenyülhettünk el, mert előbb a Built To Destroyjal merültünk el ismét megmártózni a rozsdás szagú riffek mocsarába, majd a záró WTF-nél tehettük fel együtt középső ujjunkat, és adhattuk ki dühünket az Incite segítségével. Erőteljes, mozgékony félórás warm upot tapasztalhattunk meg jóleső riffekkel, de a lelkesítésnek szánt “metálfej”-es felkiáltások, megszólítások a végére már inkább taszítottak. Ezen kívül minden rendben ment, így elégedetten térhettünk rá a 30 perces átszerelésre, hangpróbára.
A Cavalera színpadi felszerelését nem mindennaposnak mondanám. Kezdésnek a hátsó kivetítőn nagyban volt látható az alap Cavalera felirat pirosban, és ami a koncert folyamán épp a kivetítőn ment, azt picivel előrébb, az erősítők tetejére helyezett 2 darab tévékészüléken is láthattuk. Bevallom, korábban nem igazán láttam még ilyen megoldást koncerteken, de egyáltalán nem volt ciki, sőt, nagyon sokat hozzáadott a látványhoz a két plusz vetítőeszköz. Alattuk a turné plakátja, a remaszterelt lemezek vizuálja még pluszban is végig ki volt téve, így a zenészek igazán tartalmas színpadképbe érkeztek meg zenélni. A keverőpult mögé álltam be közvetlenül, gondolván, hogy itt a hangképben is valami jót fogok tapasztalni. Sajnos ez az elképzelésemmel ellentétesen alakult…
Max Cavalera munkásságából nekem ezek a korai lemezek teljesen kimaradtak, koromból fakadóan én már tinédzserként is a Soulfly nu metalos témáira voltam fogékony, ezekkel ismertem meg Max zenéjét. Meg is lepődtem, hogy black metál – death metál klasszikusokat fogunk hallani ezen az estén, de az első pillanattól kezdve egy nagyon autentikus, fáradhatatlan, ördögi show részesei lettünk. A vizuál, illetve a zene együttes hatására azonnal pokoli hangulat alakult ki, az egyedüli, amit úgy érzem, nem sikerült normálisan belőni, az a zenekar összhangzása volt. Igor Cavalera dobtémáiból, kongáinak és tamjainak a sűrű használatából, a pörgetéseiből nagyon kevés jutott el a füleimig, Max hörgéseiből, énektémáiból még kevesebb, úgyhogy hamar úgy döntöttem, hogy ez csak füldugóval lesz értelmezhetőbb – és igen, füldugóval nagyon sok felesleges zajt ki tudtam szűrni, és a kegyetlen pontos zenélésből is jóval több részlet rajzolódott ki.
Igor Cavalera bődületes tekerései és technikás játéka élményszámba ment, de kinézetével is derűt okozott számomra – a szemüvegben doboló, hatalmas, kigyúrt karjaival feszesen játszó Igor bármelyik konditerem reklámarcának elmehetett volna. A koncert első harmadában a Bestial Devastation sorban érkező tételeivel zúzták porrá a nagytermet, Max minden egyes riffjével a lehető legjobb értelemben őrületbe kergetett minket, amikor pedig üres húrjait pengette, akkor bal kezével a black metálos “tésztaszedő” kéztartással jelezte nekünk, hogy nagyon élte a pillanatokat. A The Curse még intróként szolgált, a további négy dal lejátszása után pedig bónuszként érkezett a Sexta Feira 13, ami új dalként került fel a frissen kiadott, remaszterelt lemezre. Ebben a részben a vörös szín dominált a látványban, a gitárok színeiben is visszaköszönt ez, ördögi, kecskés vetítésekkel egyetemben.
A Morbid Visions érára átvezetést Carl Orff Carmina Buranajának nyitó tétele, az O Fortuna biztosította, ami egy megemlékezésként is szolgált a Cavalera tesók nemrég elhunyt édesanyja, Vania Cavalera számára. A Morbid Visions dalait felvonultató második harmadnál is majdnem sorrendben jöttek a szerzemények, de a War például nem hangzott el. A Show Me The Wrath előtt Max rendesen rátaposott a multieffekt pedálra, és szólóban vezette fel az utána következő ördögi riffeket. Hihetetlen jól reagált a közönség ezekre, elől nagyon fogékonyak voltak a mosholásra a megjelentek. Maxen is úgy látszott, hogy jól érzi magát, nagyon sokat mosolygott, és nem esett nehezére befogadni a közönség szűnni nem akaró szeretetét, elismerését.
A Morbid Visions éra az Empire of the Damned-el zárult, majd a ráadásra a Sepultura későbbi éveiből is jöttek a klasszikusok. Inquisition Symphony / Escape to the Void / Dead Embryonic Cells, majd Refuse/Resist / Territory – ezekből is elhangzottak részletek, ekkorra már a hangkép is jobban összeállt, és én úgy éreztem, hogy itt már igazi házibuli hangulat uralkodott. Teljes megőrülés volt elől, mindenki összevissza pattogott, headbangelt, és senki nem akarta, hogy ennek bármikor is vége legyen. Nagy meglepetésünkre a záró Troops of Doomra a magyar black metál legenda, Csihar Attila (Tormentor, Mayhem) is csatlakozott a zenekarhoz, és pusztító károgásaival, hörgéseivel megadta nekünk a kegyelemdöfést, miközben Maxen folyamatosan a tisztelet kifejeződése látszódott Attila irányában, illetve az öröm, hogy még ez a meglepetés is összejött.
A koncertnek vége lett, és úgy láttam, mindenki kellőképpen kifáradt a kb. 85 perces játékidőben, és elégedetten gondolkozhattunk el azon, hogy most akkor hogyan is tovább. A keverőpultnál még váltottam egy-két random rajongókkal – megkérdeztem, hogy ott előrébb jobban szólt-e a buli, mint ahogy én tapasztaltam, de a válaszból egyértelműen kiderült, hogy az igazi fanoknak nem ez volt a fő kérdés, igazából nem is figyeltek erre. Tökéletes koncertélmény volt, sokaknak igazi nosztalgia, és ez a lényeg! Sok-sok egészséges, boldog, riffekben és koncertekben gazdag évet még az egész Cavalera családnak!
Írta: Tüzes Mátyás
Credit: Török Hajnalka
Szervező: Live Nation