OSSIAN – újabb dalpremier A Teljesség lemezről: Kell egy szikra; elindult az előrendelés!

OSSIAN – újabb dalpremier A Teljesség lemezről: Kell egy szikra; elindult az előrendelés!

Már a harmadik friss dal tette közzé a május 7-én érkező “A Teljesség” című új nagylemezéről az Ossian. Ezzel egy időben elindult a zenekar teljesen megújult hivatalos webshopja, és egyben az új lemez előrendelése is, melyet több formátumban, akár rajongói csomagban is meg lehet rendelni, illetve Devecz Ádám grafikái alapján készült gyönyörű új pólóminták is elérhetők.

Ossian: Kell egy szikra (Hivatalos szöveges videó)

Hivatalos lejátszási listabit.ly/Ossian_ATeljesseg_YouTube

Előrendelés: ossian.hmusic.hu

„Minden helyzetben igyekszem a lehető legjobb megoldást találni, ezért a 2020-as évet a dalszerzés és a stúdiózás jegyében töltöttük. Még soha ennyi időt és energiát nem fektettünk be egy albumba, nagyon remélem, hogy átjön majd az a lelkes öröm, amivel megírtuk és feljátszottuk az új dalokat!!! Igyekeztünk változatos és sokszínű lemezt készíteni zenében és szövegekben egyaránt, bízom benne, hogy egy lépéssel közelebb tudtunk kerülni az általam egy jóideje keresett Teljesség-hez!!!” – mondta Paksi Endre énekes a lemezzel kapcsolatban.

A zenekar őszi budapesti nagykoncertje háromszoros ünnep lesz: a “Csak a Jót” és “A Teljesség” albumok bemutatója, illetve a zenekar 35 éves jubileumi koncertje 2021.09.11.-én, a BARBA NEGRA-ban kerül megrendezésre.

A hivatalos esemény:
facebook.com/events/edit/155932098751665

Jegyfoglalás:
jegy.rock1.hu/ossian_20210911-regisztracio

OSSIAN: A TELJESSÉG
2021.05.07. H-Music
01. Kell egy Szikra
02. Ember a Holdon
03. A Türelem Hatalom
04. Lassan ébredő
05. Szabad maradhat
06. A Teljesség
07. Együtt voltunk Minden
08. Azon a napon
09. Kelj fel és láss
10. Nem elég az ég
11. A hiányzó láncszem
12. Engedd el (instrumentális)
13. Az, aki voltam

Ossian online:
facebook.com/OssianOfficial/
ossian.hu

H-Music online:
H-Music Facebook
H-Music YouTube
H-Music Instagram