Pultosnak jelentkezik Csonka András Korda György és Balázs Klári nagykoncertjére, legalábbis abban a beharangozó videóban, ahol Heincz Gábor Biga, és Horváth Boldizsár biztonsági őrök, Kefir pedig már maga is pultos. A cél, hogy Pici – bármi áron is, de – ott legyen augusztus 23-án a Budapest Parkban, ahol Magyarország legismertebb sztár házaspárja lép fel.
Csonka András gyerekkora óta nagy rajongója a Korda házaspárnak. Jól emlékszik még azokra az évekre, amikor Amerikában élő nagynénjének az igazi ajándékot mindig az új Korda lemez jelentette. Éppen ezért is volt óriási megtiszteltetés a számára, hogy a tavalyi koncertjükön sztárfellépő lehetett, pedig az akkori beharangozó videóban még taxisként a reptérről repítette haza Gyuri bácsit egyenesen Klárika karjaiba.
A videó sikerén felbuzdulva most újabb vicces történetben jelennek meg a fellépők, és bár Csonka Pici idén nem lép színpadra, a kisvideóban szerepet vállalt. Ebben Csonka művész úr állásinterjúra érkezik, mert szeretne ott lenni, szavait idézve: „az év legzseniálisabb, legnagyobb koncertjén”. Rajongásának egyébként nem csak szavakban, hanem megjelenésében is hangot ad.
A koncert sztárfellépői, Heincz Gábor „Biga” a „Csináljuk a Fesztivált!” című televíziós showműsorban nyűgözte le a sztár házaspárt, Horváth Boldizsár, a Kelemen Kabátban zenekar énekese is megjelenik a színpadon – a Korda házaspár élethosszig tartó szerelme által ihletett dalával. A koncertre érkező közönség „bemelegítését” a népszerű DJ és zenei producer, Pixa végzi majd és biztosan felcsendül a Kordáékkal közös „Fiatalság, bolondság” című új sláger is.
A koncerten előzenekarként fellépő V-Tech zenekar frontembere Kefir is tinikora óta ismeri és rajong a házaspárért, hiszen az énekes édesapja évtizedekkel ezelőtt koncert szervezőként vitte el őt Korda György és Balázs Klári fellépéseire.
Az esemény műsorvezetői az egyik népszerű budapesti rádió műsorvezetői, Pordán Petra és Somogyi Zoltán lesznek, akik nagy megtiszteltetésként élték meg a felkérést.
A Korda házaspár továbbra is fáradhatatlan, bár elmondásuk szerint évről évre kevesebb koncertet vállalnak. 2024-ben Budapesten ez az egyetlen szabadtéri nagykoncert, ami a KORDA85 ünnepi év keretében kerül megrendezésre. Minden egyes dalukat ismeri a közönség, együtt éneklik a tizenévesek és a 80 felettiek is, immáron 4 generáció ismeri slágereiket. De vajon mi a titok? Csonka András színművész szerint nincs egyetlen, hanem nagyon sok „megtanulandó titok” létezik.
A méltán népszerű és sokak által kedvelt művész házaspár a sztárparádé mellett különleges és egyedülálló műsorral lepi meg a Budapest Park közönségét, ahol olyan ismert slágerek csendülnek majd fel, mint a „Reptér, a „Lady Carneval”, a „Lady N” vagy a „Mamma Maria”. A fúvós szekcióval kiegészített nagyzenekarral, tánckarral, és látványos színpadi technikával és egyedi háttér vetítéssel kísért esemény hatalmas bulinak ígérkezik, így kihagyhatatlan program a nyaralásról visszaérkező budapestiek számára az idei nyár utolsó igazi hétvégéjén.
Úgy tűnik, a koncertről végül Csonka András sem marad le. Hogy sikerül bejutnia? A videóból kiderül…
– VÉGE –
Jegyek még elérhetők a Budapest Park honlapján.
Videó linkek:
Korda-Balázs Facebook: https://www.facebook.com/watch/?v=471203082472835
I LOVE RETRO Facebook: https://www.facebook.com/iloveretro.hu/videos/7702820853179011
YouTube: https://youtu.be/ZzWxB-ofNwA