Szervezett káosz – Solence koncertbeszámoló
(Solence koncert 2026.04.19. Budapest, Analog Music Hall)
Egy kellemes vasárnapi estén hosszú idő után ismét az Analog Music Hall felé vezetett utam, ugyanis egy számomra igen kedves zenekar, a svéd Solence tartotta első hazai headline koncertjét. A Five Finger Death Punch vendégeként 2022-ben már láthatta őket a hazai közönség, azonban a Live Nation most érdemesnek találta őket egy önálló bulira is, melynek apropója a tavaly, október 31-én megjelent ANGELS CALLING című korongjuk lemezbemutató turnéja volt.
Az estét az Új-Zélandban alapított Written By Wolves nyitotta, amely alapjáraton négy taggal működik, de a mostani turnén csupán hárman vannak ebből jelen. A főhős, Michael Murphy mellett így Davie Wong állt gitárral, illetve Karl Woodhams ült a dobok mögött. A rock és a metál műfaját elegyítik egy jó adag elektronikával, így nem is volt kérdés, hogy megilleti-e őket az előzenekari pozíció. Kifejezetten jó energiákkal indították az estét, a közönséget is hamar megnyerték maguknak. Murphy gratulált is az országunknak a kormányváltáshoz és kiemelte, hogy Magyarország megtette azt a lépést, amelyre lényegében az egész világnak szüksége van. Hallhattunk tőlük dalokat a 2024-es PLEASE, JUST BREATH nagylemezükről (Give ’em hell, Misery, Goddess, Burn) és a 2025-ös THE ARCHIVES albumról is (To Tell You the Truth, Genius), valamint a Linkin Parktól a Papercut és Siatól az Elastic Heart feldolgozásukat is eljátszották.
Őket a walesi származású Dream State követte Jessie Powell vezetésével, Aled Evans-szel gitáron, Jake Bowennel basszusgitáron és Tom Connolly-val dobon kiegészülve. Leginkább a post-hardcore és az alternatív rock határmezsgyéjén mozognak, sokszor az A Day To Remember bulizós hangulatára hajazva, sokszor pedig a Toolhoz hasonló sokszínűséghez közelítve. A hangszeres tudása minden tagnak kiemelkedő, engem első sorban Evans nyűgözött le. Olyan riffeket szolgáltatott néha, amelyek a világ bármely nagyszínpadán megállnák a helyüket. Nem egy, nem két tényleg jó ,,gitár dobálós” produkciót láttam már, a Dream State pedig határozottan közéjük tartozik. Jessie énekhangja nekem annyira nem jött be, viszont brutál erős scream-eket produkált, sokszor Jake-kel kiegészülve. Ami kicsit nehezítette számomra a zenére való koncentrálást, az az volt, hogy a főhősnő rendkívül hasonlított Tóth Gabira (legalábbis abból a távolságból mindenképp, ahol én álltam), így egy idő után nem igazán tudtam már komoly szemmel nézni az énekesnőre.
A 2012-ben alapított Solence, kezdetben feldolgozásokat adott ki, az első volt ezek közül az Imagine Dragons-tól a Warriors, amely a mai napig a rajongók egyik kedvence és nekem is a top 3 cover dalomban benne van. 2019-ben adták ki első nagylemezüket Brothers címmel, melyet 2020-ban a Direction, 2021-ben a Deafening, 2023-ban a Hope Is a Cult és 2025-ben pedig az ANGELS CALLING követtek.
Markus Videsäter (ének), David Strääf (gitár), David Vikingsson (dob) és Johan Swärd (billentyűk) négyese most egy egy és negyed órás műsorral készültek a rajongók számára. Az ABBA Dancing Queen intrója után egy rövid bevezetőt hallhattunk a ránk váró ,,Solence élményről” (a zenekar minden koncertre úgy hivatkozik, mint ,,Solence experience”), majd miután mindenki elfoglalta a helyét a színpadon, a legújabb korong címadó dalával, azaz az Angels Callinggal indították a bulit. A Where Were You..?, a Monsters in My Head és az All of the Pain Must Go is elhangzott még erről az anyagról, de a többi korongról is szép számban válogattak, így egy kivételesen színes dallistát hallhattunk.
Azért is szeretem nagyon ezt a zenekart, mert bár vannak kifejezetten szép dalaik, összességében az önfeledt szórakozás élményét garantálja minden egyes nótájuk. Ez is egy olyan koncert volt, amit gyakorlatilag az elsőtől az utolsó percig végig lehetett ugrálni, ha valaki bírta kondival. Egy-két kisebb szünet volt, amikor vagy Markus fejezte ki háláját a közönségnek vagy pedig a zenészek szólóira került a sor. Elképesztő energiája volt mindenkinek a színpadon (is), de muszáj Davidet kiemelni, hiszen ő volt az, aki gitározás közben is folyamatosan mozgott vagy legalábbis úgy rázta fonott tincseit, mintha az élete múlna rajta. Bevonta a közönséget is, nem félt felvenni a szemkontaktust, biztatta a rajongókat, hogy minél hangosabban énekeljenek és még az eddiginél is egy kicsit jobban bulizzanak. A másik, amire kötelező jelleggel ki kell térni, az Markus hangja. Rengeteg tehetséges énekese van a rock és metál műfajoknak (hála az égnek), de én bármikor kiállok a mellett, hogy Markus Videsäter az egyik leginkább alulértékelt közülük. Hihetetlen, hogy milyen ereje van minden egyes kiénekelt szavának, legyen szó a tiszta énekről vagy éppen a hörgősebb részekről. Egy pillanatra sem bicsaklott meg, arról nem is beszélve, hogy amilyen színvonalasan kezdte a koncertet, úgy is fejezte be és erejéből még az outroként szolgáló Mamma Mia végigtáncolására is futotta.
Nagyon sokáig ezt a klubkoncertet vártam a legjobban a 2026-os szezonban és abszolút nem csalódtam benne. A pörgős dalok a veretős elektronikával és a reszelős riffekkel kiegészülve egy olyan különleges egyveleget képeztek, amire ilyen szinten csak a Solence legénysége képes. Ahogy a koncert elején el is hangzott, ez nem egy előadás volt, hanem maga a szervezett káosz.
A koncerten elhangzott dalok:
- Angels Calling
- Good F**King Music
- Where Were You..?
- Blackout
- Death Do Us Part
- 4 Good Reasons
- Monsters in My Head
- Rain Down
- Best for You
- Heaven
- All of the Pain Must Go
- Blood Sweat Tears
- Warriors (Imagine Dragons cover)
14. Animal In Me
- Who You Gonna Call? (Solence)
Írta: Matyi-Szabó Nóri
Credit: Matyi-Szabó Nóri
Szervező: Live Nation