Színházba tér vissza idén karácsonykor az ÁLOMUTAZÓ

Színházba tér vissza idén karácsonykor az ÁLOMUTAZÓ

Színházi előadásként éled újra 2017-2018 „szuperprodukciója”, a legismertebb hazai énekes-színész előadókat felsorakoztató ÁLOMUTAZÓ című családi mesemusical. A látványos „arénashowt” 100 ezren látták, majd a darabról készült felvételre mintegy 300 ezren voltak kíváncsiak. Idén karácsonykor a színházi verzió ősbemutatójában láthatjuk majd az ismert mesealakokat, a RaM Színházban. A sztárcsapat Wolf Katival és Péter Szabó Szilviával egészül ki.

 

 

A parádés színészgárdával rendre karácsonykor bemutatott ÁLOMUTAZÓ című mesemusical egy egyedülálló, 100%-ban hazai produkció, melyet eddig élőben valamint az előadást bemutató egész estés videóközvetítés megtekintése útján már több mint 400 ezren láttak.

“Idén decemberben a RaM Színház falai között egy családiasabb, színházi előadás keretei között mutatjuk be az ÁLOMUTAZÓt. Természetesen az elődások védjegyévé vált látványvilág és koreográfia idén sem marad el, csak most még bensőségesebb karácsonyi hangulatot varázsolunk a nézőinknek”- meséli a darab rendezője Juronics Tamás.

 

“A színházi változat iránt külföldi színházak is érdeklődnek, így most olyan környezetben tér vissza a történet, ami számukra is elérhető méretekben mutatja be az ÁLOMUTAZÓt. Nagy öröm, hogy felfigyeltek ránk nemzetközi szinten is, a kőszínházi keretek adottságai miatt viszont a hazai bemutatót mindössze 3000 nézőnek lesz alkalma megtekinteni itthon”- mondta el a TulipánTündér Produkció vezetője, Illés Gabriella.

Idén karácsonykor, december 26-án és 27-én a korábbi sztárok – Szabó Győző, Schell Judit, Keresztes Ildikó, Falusi Mariann, Ábel Anita, Varga Viktor, Hajdu Steve és a Rippel fivérek – mellé csatlakozik majd Wolf Kati és Péter Szabó Szilvia is.

“A kislányom első színpadi élménye volt ez a darab, már két és fél évesen beszippantotta az ÁLOMUTAZÓ, annyira, hogy azóta a Bárány mindig ott van az ágyán, azzal alszik” – mesélte Péter Szabó Szilvi.

Wolf Kati szintén nagy rajongója volt az előadásnak. “Lenyűgözve néztem ezt a nagyszabású produkciót és titkon azt vártam, hogy én is szerepelhessek benne” – mondta a népszerű énekesnő. “Most ez a vágyam is megvalósul és egy olyan szuperlátványos mesemusicalben vehetek részt, ami ugyanúgy szól a kisebbik gyermekemnek, mint ahogy élvezheti a nagyobb is, és ez fantasztikus, hogy egyszerre nézhetik majd idén karácsonykor ” – mondja a művésznő.

Jegyekért a www.jegy.hu/alomutazo linkre érdemes kattintani, további információért pedig irány a  https://tulipantunder.hu/alomutazo oldal.