Szóló, gitár – Tom Morello az Akváriumban – koncertbeszámoló
(Tom Morello koncert 2024.07.01. Budapest, Akvárium Klub)
A magyar átlagrocker bakancslistáján a legnagyobb valószínűséggel két zenekarnál hiányolhatjuk a pipát: a System of a Down mellett talán a Rage Against the Machine az, amelyre az évek múlásával egyre kisebb az esély, hogy valaha is magyar színpadon láthatjuk. A hiányra némi gyógyírt jelentett a R.A.T.M. és az Audioslave gitárgéniuszának, Tom Morellónak szólókoncertje az Akvárium nagyhalljában.
Kint a teraszon a francia-belga EB-meccs nézői nem is sejtették, hogy tőlük pár méterre a zenetörténelem egyik leginnovatívabb gitárosa tolja le a föld alá az igényes keményzene rajongóit.
Persze kíváncsian várjuk, mit fog nekünk játszani Zack de la Rocha rikoltozós rappelése, vagy Chris Cornell angyali éneke nélkül, ha nem követjük napi szinten szólómunkásságát. Hiszen Tom is bizonyára tisztában van vele, hogy aki idejön meccsnézés helyett, bár udvariasan és/vagy érdeklődve végighallgatja privát művészete minden ágát, de azért a Killing in the Name Of vagy a Cochise nélkül úgysem engedi haza a baseballsapkás húrnyűvőt.
Mint kiderült, nem jöttünk hiába.
Némi arab zeneintro után a húrokba csapott Mr. Morello és zenekara. Egy szólóturnén nyilván nem fog egy művész korábbi műveivel kezdeni, így első, teljesen saját szólólemezéről a Soldier in the Army of Love-val indult a buli, Tom ezúttal rapperként hívta fel a figyelmet: „Who needs a weapon when you were born one?” – Minek neked fegyver, ha te magad vagy az? A Vigilante Nocturno vezette fel az első katarzist: egy jó kis Rage egyveleget valaki? Naná! Testify, Take the Power Back és a Mátrixból is ismert Freedommal nem bízta a véletlenre a közönség szimpátiáját. A Måneskinnel kollaborált Gossipal folytattuk (ének: a másik gitáros Carl Restivo), „Olyan rég várunk erre a pillanatra, nem baj, ha extrahosszú show lesz?” – tette fel a költői kérdést, hogy belecsapjanak a One Man Revolutionba. A Where Its At Ain’t What It Is, a Secretariat és a Mary Celeste után másik szólóprojektje, a Nightwatchman kalózdal-hangulatú The Road I Travel nánanázásában le is guggoltatta a népet, hogy utána akusztikus gitárt ragadva nyomja el a The Fabled City-t. Majd premierként előadta a They Can’t Kill Us All címen felvezetett, frissen szerzett balladáját.
Következett a monoton Keep going, amit közönség és a zenekar által ritmikus tapsolás kísért. Jöjjön egy újabb Nightwatchman nóta, a gitárjához írt szerelmi vallomás, a Black Spartacus Heart, hogy utána a World Wild Rebel Songban egyesüljenek a világ proletárjai.
Majd végre újra a kemény zenéké lett a terep: Let’s Get the Party Started, énekelte újdonsült barátunk, Carl. A klipes Hold the Line csendült fel (nem a Toto-féle), ami remek kis Audioslave-dal lehetett volna, ha nem történik, ami sajnos megtörtént.
Az MC5 Kick out the Jams-je után jött a sokak által legjobban várt blokk: újabb jó kis RATM egyveleggel öntötték nyakon a sóvárgókat. Bombtrack, Know Your Enemy, Bulls on Parade, Guerilla Radio, Sleep Now in the Fire, Bullet in the head, és végül a Cochise zárta az egyveleget. Erre még az Ugly Kid Joe péntek óta Budapesten tartózkodó, és a koncertre is ellátogató frontembere Whitfield Crane is elismerően bólogatott.
Ezután minden idők egyik legjobb rockénekesére, Chris Cornellre emlékeztünk az Audioslave másik legnagyobb slágerével, a Like a Stone-nal. Bruce Springsteen dalával, a The Ghost of Tom Joaddal szomorkodtunk tovább, hogy végül jöjjön, aminek jönnie kellett: Killing in the Name of, az igazoltan távol lévő Zach de la Rocha híján a közönség előadásában. A koncertet egy újabb feldolgozás zárta: John Lennon dühös Power to the People-jénél stílusosabb búcsúdalt nem is találhatott volna a mester.
Jogosan merül fel a kérdés, mennyire harcolhat valaki 0-24-ben a gonosz kapitalisták és a szegénység ellen, ha közben lemezek millióit adta el karrierje során, és nagy valószínűséggel nem a helyi érdekű vasúttal jár próbálni hétfő reggelente, párizsis zsemlével a hátizsákjában.
Tom Morellónak mégis elhisszük a dühét és az ambicióját, (még ha sejtjük is anyagi hátterét). Köszönhető ez annak, hogy az egyik legedukáltabb rocksztár (Harvard egyetem, helló) és annak, hogy láthatóan komolyan gondolja a mondanivalóját, legyen szó interjúkról, nyilatkozatokról vagy épp dalszövegekről.
Jó arc ez a Tom, csak ne utálnák egymást ennyire Jerryvel. Bocs, Zach-kel. Azért egy Arénás Rage-en még mindig besírnánk.
Írta: Farkas Péter
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Live Nation