Posts Tagged “Koncert Budapest”
Poppy a kaméleonszerű díva, aki minden lépésével képes meglepni még a legnagyobb rajongóit is. Az énekesnő napjaink legmenőbb metal bandáival kollaborál, miközben ő maga is sorra szállítja a különféle zsánereket ütköztető dalait, most pedig végre Budapesten is élőben hallhatjuk azokat március 22-én, a Barba Negrában. Egy csillapíthatatlan alkotói erő táplálta Poppy szürrealista felemelkedését a…
Húsz év várakozás után Eric Clapton második budapesti koncertjére készül május 2-án, az MVM Dome-ban A Live Nation tagok elővételi lehetősége október 7-én, 11 órakor indul, a teljes körű jegyértékesítés pedig október 10-én, 11 órától Eric Clapton, a többszörös Grammy-díjas gitáros énekes hatvanéves pályafutása során eddig egyetlen egyszer játszott Budapesten, 20 évvel ezelőtt, most azonban…
2026-ban visszatér a Katona József Színház és a Budapest Park nagysikerű közös műsora, ráadásul nem is akárhogyan! Három közel telt házas est után a Csinibaba Táncdalfesztivál új fejezetet nyit: 2026-ban a ’80-as évektől a ’90-es évek közepéig tartó időszak sodró világába, a rendszerváltás éveibe repítik a közönséget. Ez az időszak nemcsak a zeneiparban, hanem a…
Hivatalosan is napvilágot látott az év egyik legkülönlegesebb zenei kiadványa, a SPAR támogatásával létrejött Superalbum, amelyen a Superar Zeneművészeti Alapítvány gyermekkórusa Magyarország legismertebb előadóival közösen énekel. A kollaborációs album célja, hogy bemutassa: a közös zenélés közösséget épít, erőt és önbizalmat ad – hogy mennyire, azt október 1-jén, a Budapest Park nagyszínpadán nézhetjük meg. …
PIRAMIS koncert Budapesten Különleges vendég: MINI zenekar 2025. október 4., 19:30, Budapest, MOMKult Ötvenéves jubileumát ünnepli idén a legendás Piramis zenekar. A hazai rocktörténelem egyik legmeghatározóbb együttese 1975-ben alakult, és szinte azonnal az ország legnépszerűbb csapatai közé emelkedett. Gallai Péter, Köves Miklós, Som Lajos, Révész Sándor és Závodi János neve egyet jelentett a…
Julian Sas lemezbemutató koncertje Budapesten szeptember 27., szombat – Analog Music Hall, Budapest Szeptember 27-én lemezbemutató turnéval érkezik hazánkba a kiváló holland gitáros, Julian Sas triója. Ahogy 2019-ben és 2023-ban, ezúttal is az újbudai Analog Music Hall koncerttermébe várja a zenekar egy közös szombat estére a blues rock műfaj kedvelőit. A két évvel ezelőtti…
2026. október 10-én különleges zenei élmény várja a közönséget Budapesten: a világhírű zongoravirtuóz, Péter Bence az MVM Dome színpadán adja elő vadonatúj koncertműsorát. Az új show nem csupán friss dalokkal és lenyűgöző zongorajátékkal, hanem minden eddiginél látványosabb vizuális világgal, színpadi megoldásokkal és egy titokzatos vendéggel is készül – ezzel garantálva, hogy ez lesz az év…
A lemez születésnapján látott napvilágot – mintha ő maga ajándékozta volna meg vele mindazokat, akik szerették. Olyan ez az album, mintha megállt volna az idő, és újra leülhetnénk barátunkkal, Örssel beszélgetni dalain keresztül. (fotó: Bodnár Dávid) A Siklósi Örs Alapítvány Örs halála után jött létre családja és barátai kezdeményezésére. Célja, hogy gondozza és életben…
Közel két év telt el azóta, hogy új Tankcsapda dalt hallhattunk – most viszont megtört a csend! A zenekar május óta a hazai zenei életből jól ismert vendég-gitárosokkal koncertezik, miközben gőzerővel készül az új album. A stúdióban összesen kilenc gitáros segíti Lukács Laci és Fejes Tomi munkáját, így az idei nyár a Tankcsapda történetében kifejezetten…
Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten – ő a 101. Hang! Zenetörténeti esemény készül Budapesten Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű…
2022. június 11., szombat 19:00 – Várkert Bazár, Öntőház udvar A nyolcvanas évek kultikus csapata, az Európa Kiadó újra aktívan koncertező zenekar! A zenekar rövid idő alatt a korabeli hazai alternatív rockzenei élet meghatározó együttese lett, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal a kilencvenes évek középig működött. 2004-ben az Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmából újra koncertet adtak az…
A BULLET FOR MY VALENTINE BEJELENTETTE 2023 KORA TAVASZÁRA ANGOL ÉS EURÓPAI TURNÉJÁT A Jinjer és az Atreyu legénysége is csatlakozik a turnéhoz, bebiztosítva a garantált tombolást Eközben a banda kiadta a Stitches-t, amely a legutóbbi album különleges deluxe változatának része lesz további 5 számmal. CD-n és digitálisan augusztus 5-én, bakeliten pedig november 11-én jelenik…
Chrystabell – Midnight Star turnéjával tér vissza David Lynch múzsája Az éteri díva, Chrystabell június 16-án új albumával varázsolja el az A38 Hajó közönségét. Az énekesnő év elején jelentette meg új, Midnight Star c. lemezét, amelyen űrutazás, kozmikus tánc, párhuzamos univerzumok, vibráló hangok és sejtelmes dallamok is helyet kaptak sajátos képi világgal megspékelve. …
Két lendületes és modern csapat várja a városban maradókat augusztus 16-án az Analogban: az Infected Rain és az All Hail The Yeti egyaránt sodró lendületű, kőkemény, de egyben modern és látványos koncerttel készül majd, új lemezüket bemutatva. 2008-as megalakulása óta az Infected Rain igazán izgalmas és látványos heavy metal zenekarrá nőtte ki magát. A…