Turilly és Lione Rhapsody-ja is beköszön tavasszal

Turilly és Lione Rhapsody-ja is beköszön tavasszal

Idén nyáron érkezett meg a Luca Turilli és Fabio Lione nevével fémjelzett Rhapsody első lemeze: a Zero Gravity – Rebirth and Evolution az egyik legnagyobb metal kiadó, a Nuclear Blast gondozásában jelent meg. Az olasz szimfonikus metal csapat jövő tavasszal Dél-Amerikában indítja a lemezbemutató koncertek sorát, de nekünk sem kell sokat várni a találkozásra, az áprilisban startoló európai turné harmadik állomása ugyanis Budapest lesz, ahol a Barba Negra Music Clubban láthatja a közönség majd a bandát. A turné programjában az új nóták mellett természetesen a Rhapsody-klasszikusok is hallhatóak lesznek.

 

Vendégként az Eluveitie énekeseként megismert Anna Murphy zenekara érkezik, és a svájci Cellar Darling is fellép The Spell című új lemezével, az estét pedig egy német gothic metal zenekar, a Canterra nyitja meg. A főhősök címadó dalának szöveges videóját itt láthatjuk:

 

A budapesti koncertre a a normál és galéria jegyek értékesítése pénteken délben indul, a zenekar weboldalán pedig kiegészítő VIP csomagok is elérhetőek lesznek.

 

A CONCERTO Music bemutatja: Rebirth and Evolution Tour
2020. április 15., szerda 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Turilli / Lione Rhapsody, Cellar Darling, Canterra koncertek
Belépő: early bird jegyek 5900 Ft, normál elővételben 6900 Ft, a koncert napján 7900. Galériajegy: 8900 Ft
Jegyek kaphatók a www.rock1.hu és www.tixa.hu oldalakon, a Ticketportal hálózatában, továbbá a BarbaNegra Track jegypénztárban és a CD Pince, Headbanger üzletekben. Galéria jegyek csak a www.rock1.hu oldalon kaphatók.

 

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://tlrhapsody.com/
https://www.cellardarling.com/
https://canterra.de/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/737868510066123/