Volbeat koncerten jártunk
(Volbeat koncert 2022.11.05. Budapest, MVM DOME koncertbeszámoló)
November 5-én újra nálunk járt a dán rock zene jelenlegi leghíresebb képviselője és ha már jöttek, akkor hoztak magukkal két igazán remek elő zenekart is.
A Volbeat története 2001-ben kezdődött. Michael Poulsen gitáros – énekes ekkor egy death metal bandában játszott, de kezdte érezni, hogy nem ez az, amit szeretne csinálni. Azonnal fel is osztatta azt a csapatot és megalapította a Volbeat-et. Az első albumok címe The Strength/The Sound/The Songs lett és azonnal nagy sikernek bizonyult Dániában, bizonyítva, hogy a zenekar jó úton jár.
Gyorsan jöttek a további sikerek is. Fontos dán és nemzetközi fesztiválokon léptek fel és a harmadik albumuk, a Beyon Hell/Above Heaven (úgy látszik, hogy az albumok címeibe szeretnek per jeleket tenni 🙂 meghozta az igazi áttörést. Közben több jelentős zenekar is a szárnyai alá vette őket. Voltak vendégek a Nightwish, a Megadeth és a Metallica előtt is. A Metallica 2010-es budapesti koncertjén például ők kezdték a műsort, bár én sajnos nem emlékszem a koncertjükre, valószínűleg egyszerűen lekéstem a blokkjukat. Természetesen ezen kívül is játszottak többször már nálunk, az eddigi utolsó alkalmat a 2010-as EFOT adta.
A mostani koncertet eredetileg a Barba Negrába hirdették meg, de annyira nagy volt az érdeklődés és annyira jól fogytak a jegyek, hogy a buli átkerült a még friss és ropogós MVM Dome-ba. Ez egy remek döntés volt, mert a legújabb koncerthelyszínünk, ami alkalmas ilyen volumenű bulik lebonyolítására, igazán jól sikerült.
A két előzenekar és a Volbeat összesen 4 órát zenélt nekünk ezen az estén, azt hiszem, hogy senki nem panaszkodhatott, hogy nem kapott eleget a pénzéért.
Az estét az amerikai Bad Wolves kezdte. Sajnos hangzás még nem volt igazán toppon, de azért rosszul sem szólt. Azaz több olyan kritikát is hallottam, olvastam a koncert után, hogy az állóhelyeken nem volt túl jó a hangzás egész este, de mi a fenti ülőhelyekről ebből semmit nem tapasztaltunk. Sőt inkább az ellenkezőjét. A Bad Wolves jófajta metalt játszik. Nem ismertem őket, de tisztességgel tolták végig a nem túl hosszú bulit. Ők utoljára akkor voltak itt, amikor a Megadeth és a Five Finger Death Punch adott közös bulit a Papp Lászlóban és azon az estén ők voltak a harmadik (azaz időrendben az első) fellépő. Akkor nem láttam őket, most igen és tetszettek is. A legismertebb pont a programjukban a Cranberries Zombi-jának remekül sikerült feldolgozása. Természetesen ezt is eljátszották.
A Bad Wolves jó volt, a Skindred viszont egész kiváló. Régen volt már olyan, amikor egy számomra teljesen ismeretlen zenekar ennyire tetszett volna első hallásra. Talán a Kvelertakkal jártam így utoljára. Csakúgy, mint a Volbeat, ők is nagyon szokatlan stílusok összeboronálásából alakították ki saját, semmire nem hasonlító hangzásvilágukat. Itt a reggie és a metal (meg még vagy 15 különböző dolog) kereszteződéséből alakult ki a végeredmény.
Az frontember, Benji Webbe egy igazi örökmozgó és rettenetesen szuggesztív. Ahogy megláttam, hogy a mikrofonállványra sálat köt és ahogy mozgott az első dal alatt egyből Steven Tyler jutott róla eszembe. És bár sem hangra, sem énekre nincs közel hozzá, de a színpadi jelenléte nem sokkal marad el Steven-étől. Rengeteg nagyon jó geg és ötlet volt a majdnem 1 óra hosszú blokkjukban és számos dal igazán fogósnak tűnt már első hallgatásra is. A Faith No More bejátszásért külön nagy piros pont jár tőlem. Csakúgy, mint az outro miatt, ami az egyik legjobb James Bond film betétdala, a Nobody Does it Better volt. Őket biztos, hogy meg fogom nézni a következő alkalommal, amikor erre járnak.
9 óra körül érkezett a Volbeat. Eddigre már a nézőtér már szinte teljesen megtelt, még a színpadi kifutóval körbeölelt snake pit rész is. Az ülőhelyeken voltak ugyan üresebb szakaszok, de a nézőszám minden várakozást felülmúlt. Ahogy már írtam a koncert eredetileg a Barba Negrában lett volna és a szervezők sem számítottak ekkora érdeklődésre.
Jobb is hogy így alakult, mert a zenekar olyan látvány technikát hozott magával, amit aligha lehetett volna más helyen működésre bírni. Az MVM Dome minden adottságát kihasználták, még a teljes arénát körbefutó ledfalra is jutott vetíteni való anyag. Nem tudom, hogy az eredeti helyszínen ezeket a háttérvetítéseket hogy oldották volna meg. Gyanítom, sehogy.
Ezen kívül volt még füst, óriás fekete gumilabdák (amiket mind a zenekar mind a közönség nagy élvezettél ütött, rúgott) és rengeteg konfetti, ami között akadt direkt nekünk bekészített piros-fehér-zöld kombináció is. Tényleg lehetett érezni, hogy a zenekar megtesz mindent a közönség kiszolgálására.
És akkor még nem is beszéltünk a zenei teljesítményről, pedig az a lényeg. Azt, hogy a Volbeattől mire lehet számítani, a közönség legnagyobb része biztosan tudta. Egy alkalommal Michael Poulsen meg is kérdezett bennünket, hogy ki az, aki volt már valaha Volbeat koncerten és kinek ez az első alkalom. Döntő többségben voltak azok, akik már nem először látják a zenekart. Arra, hogy a közönség és a zenekar egymásra találjon nem kellett sokat várni. Már a nyitó The Devil’s Bleeding Crown-nál is hatalmas volt az ováció, de én a harmadik számnál, az új album nyitódalánál, a Temple of Ekurnál éreztem, hogy ez egy igazán jó este lesz. Nekem az egész koncertről ez a dal jelentette a fénypontot. De szerencsére azért még bőven jöttek a slágerek, a gyilkos riffek és a lélekmelengető keserédes refrének. Az egész zenekar remek formában volt, Poulsennél be-be csúsztak ugyan hamisabb sorok, de szerintem ezt mindenki megbocsájtotta neki, hiszen az övé az egyik legkülönlegesebb, legfelismerhetőbb orgánum a mostani rock énekesek között. A pár évvel ezelőtt az Anthraxból átigazoló Rob Caggiano remekül hozta a gitártémák rá eső részét és láthatóan meghatódott, amikor a közelgő születésnapja miatt az egész aréna neki énekelte a Happy Birhtday-t.
A dobos Jon Larsen, aki Poulsen mellett az egyetlen alapító tag a mostani felállásban hiba nélkül játszotta végig az estét, csakúgy, mint a basszer, Kaspar Boye Larsen. Egy-két dalra még pluszba betoltak egy fehér zongorát is, hogy a gyilkos zongoratémákat is élőben lehessen megszólaltatni.
Poulsen az egész koncert alatt sokat kommunikált a közönséggel, mesélt a dalok születéséről, vagy arról, hogy micsoda öröm, ha valamelyik gyermekének Johnny Casht énekelhet lefekvés előtt. Félig viccesen, félig komolyan köszönetet mondott azért, hogy ott vagyunk és hogy ők is ott lehetnek, hiszen olyan időket élünk, amikor jobban meg kell gondolni, hogy a gáz- vagy a villanyszámlát fizetjük-e be vagy jegyet veszünk egy Volbeat koncertre. Természetesen az utóbbi megoldás kapta a legnagyobb tapsot.
A műsor rendes szakasza a Dead but Rising-gal zárult. A ráadásban pedig a Die to Live és a The Sacred Stones után végre következett a zenekar talán két leghíresebb dala, a For Evigt és a Still Counting.
Fantasztikus este volt ez, köszönhetően a két remek előzenekarnak és persze a Volbeatnek, a kemény rockzene jelenlegi egyik legszimpatikusabb csapatának.
Írta: B.T.
Credit: Hetessy- Németh Tünde
Szervező: Live Nation
Kapcsolódó tartalom:
Volbeat koncertfotók 2022.11.05. Budapest, MVM DOME