A CityRocks több százezer forint értékben gyűjtött és adományozott hangszereket a rászoruló és beteg gyerekeknek.

A CityRocks több százezer forint értékben gyűjtött és adományozott hangszereket a rászoruló és beteg gyerekeknek.

Magyarország legnagyobb rockzenekarának tagjai a Bohócdoktorok idei kezdeményezése mellé álltak, hogy a zenélni vágyó beteg, illetve rászoruló gyermekek karácsonyát hangszerekkel tegyék szeretetteljesebbé. A szegedi szervezésű CityRocks Produkció sok száz amatőr és profi zenésszel áll kapcsolatban, akik a szervezők felhívására példamutató segítőkészséget mutattak.

 

 

„Nagyon jó érzés volt látni, hogy az ország minden pontjáról rengeteg felajánlás érkezett a zenész barátainktól” – mondta Gajda Ferenc. A CityRocks főszervezője hozzátette: „a kisgyermekek számára számtalan kisebb ütőhangszert, a nagyobbaknak pedig többféle akusztikus gitárt, szintetizátorokat, fúvós hangszereket és dobfelszerelést sikerült összegyűjteni. Reméljük, hogy hamarosan azok a gyermekek is csatlakoznak majd a CityRockshoz, akik most ismerkednek majd meg a zenéléssel”.

 Az egészen pici gyermekeknek képességfejlesztő hangszereket küldtek a rockerek, azoknak pedig, akik komolyabban szeretnének a zenéléssel megismerkedni, márkás gitárokat, furulyákat, szájharmonikákat, dobokat ajánlottak fel.

 

„Sokan a saját gyakorló hangszerüket küldték el, de voltak olyanok is, akik új hangszert vásároltak és azt adták ajándékba a gyerekeknek” – mondta Révész Zsolt. A CityRocks kreatív vezetője hozzátette: „egy kórházban lévő kisgyereknek különösen nagy örömet jelenthet, ha bármilyen hangszert a kezébe vehet és azt megszólaltathatja. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy mi is segítsünk, hiszen ezzel egy kicsit a betegségükről is eltereljük a figyelmüket”.

 A hangszeradomány nagyobbik része a Bohócdoktorok segítségével jut el a kis betegekhez, a rászoruló gyermekek pedig a Mátrix Alapítványon keresztül kapják meg azokat.

 


„Karácsony előtt egy játékválogatóra hívtuk meg a rászoruló gyerekeket, ahol kipróbálhatják majd a hangszereket, és amelyik tetszik nekik, azt hazavihetik. Bohócdoktoraink és Mesedoktoraink pedig az intézeti ellátásra szoruló beteg gyerekeknek fogják bevinni a hangszereket, ahol bemutatókat is tartanak majd” – mondta Rácz Anett, a Mátrix Alapítvány vezetője.