A Depeche Mode annyira jó volt, hogy mi a jövő tavaszi koncerten is ott leszünk – koncertbeszámoló
(Depeche Mode koncert – 2023. 07. 28. Budapest, Puskás Aréna)
Fotó: Réti Zsolt
A Depeche Mode és a magyarok kapcsolata mindig is egy beteljesült szerelemre emlékeztetett. A new wave úttörői már karrierjük elején is nagyon népszerűek voltak hazánkban, 1985-ben az első nyugati együttesek között jutottak el hozzánk a vasfüggöny innenső oldalára. Ez volt a legendás Volán pályás fellépésük. A 90-es évekre pedig már kis túlzással az akkori fiatalok fele értük rajongott. Az én első Depeche Mode koncertélményem a 2001-es kisstadionos fellépésük volt, ekkor a (szerintem kiváló) Exciter albumot mutatták be éppen és ez a koncert elképesztően jó élményként maradt meg az emlékeimben. A 2000-es évekre a Mode egy igazi koncertező gépezetté nőtte ki magát. Korábban az volt a jellemző, hogy kitettek a színpadra 3 szintetizátor pultot, Martin pedig néha már használt gitárokat. De az Ultra és az Exciter albumok környékén jelentőset változtattak ezen a megközelítésen, felkerült a színpadra egy igazi dobfelszerelés (a dob mögé pedig az elképesztő őserő, Christian Eigner, aki azóta is tagja a Mode „élő” csapatának) és egy (Andynél és Martinnál) képzettebb zongorista/billentyűs, Peter Gordeno, aki olyan dolgokat is lehetővé tett a koncerteken, amiket korábban nem tudtak volna megvalósítani és persze eljátszotta Alan Wilder témáit is, aki addigra már elhagyta a bandát. Ezt a felállást láttam én először 2001-ben és olyan koncert élményben volt részem, ami azonnal Mode rajongóvá tett. Azóta minden magyarországi fellépésükön ott voltam a (a Volt fesztivál kivételével) és minden alkalommal újra és újra átélhettem az elképesztő élményt. Ha bárki azzal a teoretikus kérdéssel fordulna hozzám, hogy ha csak egy koncertet nézhetne meg életében, akkor mi legyen az, bátran válaszolnám, hogy válasszon egyet Depeche Mode koncertjei közül.
Fotó: Réti Zsolt
Tehát az, hogy biztosra vettem, hogy a koncert jó lesz, a fentiek után nem is volt kérdés. Ami viszont igen, hogy Andy Fletcher hirtelen és váratlan halála hogyan fogja befolyásolni a koncert összeállítását vagy a zenészek hangulatát, hozzáállását. Az, hogy zeneileg nem lesz jelentős a különbség, azt mindenki sejthette, a színpadon nem Andy-é voltak a legfontosabb zenei feladatok. De hogy mennyire változik az egész esemény egy megemlékezéssé vagy mennyire lesz érezhető a gyász, ezt nem tudhattuk. Szerencsére és ebben valószínűleg Andy is teljesen egyetértett volna a Dave-vel és Martin-nal egyáltalán nem erre került a hangsúly. Nem lehetett csodálkozni azon sem, hogy az időközben elkészült új album, a Memento Mori még Depeche Mode mércével mérve is igén sötétre és depressziósra sikerül. Nem mellesleg pedig ez lett az Exciter óta a legerősebb anyag (szerintem), amit Dave-ék megjelentettek. Az albumhoz pedig természetesen turné is társult (azaz inkább a turnéhoz társul már egy-egy album), a minket is érintő állomásának pedig az időközben elkészült Puskás Aréna nyújtott helyszínt.
Fotó: Réti Zsolt
A koncert előtti hetekben még lehetett kapni egy-egy jegyet a 60 ezres Puskásba, de ezek is elfogytak a koncert napjára és szerencsére az időjárás is megfelelően alakult. Sem tikkasztó hőség, sem eső nem tette tönkre a koncertélményt. Így minden adott volt egy fantasztikus koncerthez. Amitől viszont igazán lehetett tartani, az a hangzás volt. A Népstadion (azaz a mostani Puskás Aréna helyén korábban álló stadion) számos DM koncert számára nyújtott helyszínt, és mindig kiváló volt a hangosítás, de azt a stadiont könnyű volt behangosítani. De az új stadion egy akusztikai rémálom: ha valaki egyet tapsol, a taps hangja még hetek múlva is visszhangzik. Az egy héttel korábbi Guns N’ Roses szerencsére ennek ellenére sem szólt rosszul, ahogy, az azt megelőző Rammstein koncertek sem. És a Depeche Mode esetében is igazán jó munkát végeztek a hangosítók. Mi a színpaddal szemben foglaltunk helyet, innen – leszámítva azt, hogy valóban nagyon visszhangzik minden – az egész koncert alatt nagyon rendben volt a hangzás. A bejutás a stadionba egyébként a Guns koncerthez hasonlóan hihetetlen gyors és gördülékeny volt. A metrófeljárótól számítva 10 perc múlva már az ülőhelyünkhöz értünk. A büfékből innivalót szerezni viszont ugyanolyan esélytelennek tűnt, mint egy héttel korábban, de teljes meglepetésemre, valahogy mégis egész gyorsan lepörgött a sorunk.
Fotó: Réti Zsolt
Aztán 20 óra 40 kor pontosan kialudtak a fények és érkezett a Depeche Mode. Az intro után rögtön az új album két dala, a My Cosmos is Mine és a Waggint Tongue következtek. Ez egyébként teljesen bevett gyakorlat, az első nagyobb sláger előtt mindig az új dalokkal melegítenek be. A színpadi látvány is a már megszokotthoz hasonló, minimalista de annál hatásosabb elemekből lett összeállítva. Ez esetben a Memento Mori album logojából, azaz egy óriási „M” betűből állt. De ebből az egy elemből annyi remek ötletet sikerült előállítani, hogy már azon kaptam magam, hogy várom, milyen lesz a következő dalhoz tartozó vizuál.
Fotó: Réti Zsolt
A zenekar szokásosan már a kezdetektől a maximumot nyújtotta, Dave ugyanolyan elképesztően magával ragadó, mint bármikor a korábbi koncertek alkalmával. Hiába múlt már el 60, ugyanolyan energiával táncolja, pörgi, énekli végig az első daltól az utolsóig a koncertet, hogy azonnal mindenkit bevon az önfeledt bulizásba. Valószínűleg ő a világ egyik legjobb frontembere, egyszerűen tökéletes összekötő kapocs a zenekar és a közönség között és mindezt gyakorlatilag úgy éri el, hogy ha az egész koncerten a „Good Evening Budapest”-en és egy-két „Thank You”-n kívül nem sok mindent mondott.
Fotó: Réti Zsolt
Egyszerűen tökéletesen alátámaszt, felerősít a zenében megtalálható minden fontos dramaturgiai elemet. És akkor a hangjáról nem beszéltünk, amitől minden alkalommal leesik az állam, amikor élőben hallom. Bár néha be-be csúsznak hamis hangok (ezen a koncerten talán egy kicsit több, mint amit megszokhattunk tőle), főleg a magasabb fekvésű és az újabb daloknál, de Dave-é az egyik legjobb ének hang a világon, ez nem vitás. Olyan orgánuma van, amit egyszerűen élmény hallgatni. Martin-on talán jobban látható az öregedés, ő gyűröttebbnek tűnt a kivetítőkön, mint Dave, de ő is hatalmas élvezettel játszotta végig a koncertet, hol gitáron, hol a szintetizátoron. A bemelegítő Memento Mori-s dalok után következhetett az első igazi slágere, a Walking In My Shoes (ez szinte minden turnén a koncert ezen szakaszában szerepel, és sosem hagyják ki – úgy néz ki, hogy ezt a számot nagyon szeretik a DM tagjai is), majd a koncert első felére még két igazi nagyágyú jutott: az In Your Room (különlegesen hatásos és monumentális lett ezen az estén) és az Everything Counts (ami szerintem valaha volt legjobb DM dal és a koncert egyik csúcspontja.) A pár évvel ezelőtt beleszerkesztett új bevezető nagyon feldobja a dal elejét.
Fotó: Réti Zsolt
A koncert tulajdonképp meglepetések nélkül folytatódott. Ahogy megszokhattuk Martin is énekelt két dalt. A teljes zenekaros Question of Luston kívül ezúttal a Stranglove egy szál zongorás és énekes verzióját. Hatalmas közönséggel együtt éneklés és egy újabb csúcspont a koncerten.
Fotó: Réti Zsolt
Andy Fletcher-re a World In My Eyes alatt emlékeztek meg, ahol a kivetítőn Andy egy fiatalabb kori képe volt végig a dal végéig.
Kicsi meglepetést jelentett, hogy ezúttal nem a Violator album dalai voltak túlsúlyban a koncerten, hanem az új album és a Songs of Faith and Devotion albumok végeztek holtversenyben az első helyen. Mind a kettőről 4-4 dal jutott erre az estére. A ráadásban elhangzott Condomnation valami elképesztően sikerült. Ez volt az első alkalom, amikor Gordeno, Martin és Dave trióban adtak elő valamit. Csak azt nem tudom, hogy miért kellett erre 23 évet várnom, hogy ilyet is lássak tőlük. A ráadásra ezúttal a Just Can’t Get Enough, Never Let me Down Again, Personal Jesus trio maradt. A Never Let Me Down again alatt természetesen az egész stadion minden nézője együtt integetett Dave-vel. Kár, hogy nem sikerült közben megvilágítani a nézőteret, így kicsit sötétbe veszett a mindig szenzációsan látványos esemény.
Fotó: Réti Zsolt
Ha valaki aggódott azért, hogy a Depeche Mode esetleg Andy halálával a végjáték felé közelítene, az megnyugodhat, mert Dave és Martin (és Peter és Christian) ugyanúgy csúcsformában vannak, mint 20 évvel ezelőtt. Márciusra már meg is hirdették a turné következő szakaszát és természetesen – ahogy azt már megszokhattuk korábban – egy újabb magyar dátum is bekerült a koncertek listájába. Azt hiszem, hogy érdemes nem elhalasztani a jegyvásárlást, mert pillanatok alatt teltházas lesz az a koncert is.
Írta: B. T.
Credit: Réti Zsolt
Szervező: Live Nation