A Swing XXI. századi királya – Michael Bublé koncertjén jártunk
(Michael Bublé koncert 2023.02.08. Papp László Budapest Sportaréna, koncertbeszámoló)
Michael Bublé saját bevallása szerint is túl rég járt hazánkban, pontosan 9 éve. Ha lehet hinni a kedves szavainak, akkor valószínűleg nagyon hiányozhattunk neki, nagyon visszafogottnak tűntünk a koncert elején, és nagyon jól öltözöttek voltunk. Ezzel meg is erősítette a kérdést a fejemben, amit már a koncertre készülve tettem fel magamban. „Hogyan illik öltözni egy olyan popsztár koncertjére, aki swing feldolgozásokról ismert, mindig ki van öltözve, de sportlétesítményekben lép fel?”. A többség válasza erre az ing, zakó, csinos ruha volt, de volt több szmokingban érkező rajongó is. Meg is kaptuk tőle, hogy úgy érzi magát, mintha templomban lenne, bár ezt inkább ösztönzésnek szánta arra, hogy bulizzunk, ne csak kulturáltan szórakozzunk. Szerencsére a dalok, amiket kaptunk ebben sokat segítettek, akár a saját dalairól, akár a már ismert és a (nekem legalábbis) új feldolgozásairól volt szó. Tőle is ismert klasszikussal, a ‘Feeling good’-dal már a kezdés jó volt.
Mögötte nagy zenekar, hatalmas kivetítők, előtte hosszú kifutó és egy kis színpad a házigazda MVM Dome közepén, amit rendesen ki is használt. Elegáns és egyszerre látványos volt a színpadkép, amiben még volt egy remek meglepetés is. Nem dől össze a világ, amikor az ember viszonylag közel és oldalt ül a színpadhoz képest (az egész helyszín ültetett volt) és a kifutón kiszaladó előadó sokszor a hátát mutatja. Menő megoldás, hogy leereszthető vetítő vásznakat használtak arra, hogy ha az épp a kis színpadon álló Michael Bublé hátát láttad, nem kellett megfordulnod a nagy színpad felé, hogy lásd az arcát, mert abban az irányban is kivetítették az őt mutató közeli képet. Ilyen vizuális körülmények között tett meg Bublé mindent azért, hogy a közönségét elvarázsolja, szavakkal és dalokkal egyaránt. Beszéljünk először a dalokról! Kaptunk régi nagy slágereket, mint az ‘L.O.V.E.’, a ‘Sway’, ‘Cry me a river’, ‘Save the last Dance for me’. Érdekesség volt, hogy bár a ‘When you’re smiling’ c. dalt Louis Prima-éhoz hasonló gyors verzióban ismerhetjük tőle, élőben mégis lassabb, Frank Sinatra-sabb verziót adott elő. Elvis rajongóknak több csemege is volt, eleve Elvis dalok, illetve hozzá köthető dalok is előkerültek. Egy Elvis Presley dalokból készült összeállítás (‘One night with you’, ‘All shook up’, ‘Can’t help falling in love‘) adta a főszerepet a kis színpadnak, amíg ez tartott, a zenekar billentyűse, gitárosa, dobosa és basszusgitárosa is csatlakozott Bubléhoz a terem közepén, illetve ő maga is akusztikus gitárt ragadott. Erre az időre a zenekar többi része függöny mögé került, és talán ez volt az egyik legbulisabb része a koncertnek.
Később még hallottunk ‘Fever’-t és a ráadás záró dala is Elvis-hez köthető volt, ez a ‘You were always on my mind‘ volt. Hogy ezeket a tavaly kijött Elvis c. filmnek köszönhettük-e, vagy sem, ez nem derült ki, de ettől függetlenül szerintem nem csak én örültem nekik. Bár Michael Bublé rengeteg feldolgozását hallottam már, így is volt sok számomra új, volt pl. Bee Gees-től a ‘To Love Somebody‘, Barry White ‘You’re the first, the last, my everything‘-je, még egy Marvin Gaye dal is, a ‘How sweet it is‘. Az este legérzelmesebb pontja a zongorával szólóban előadott ‘Smile’ volt, ami Charlie Chaplin keserédes dala. A legismertebb saját dalai sem maradtak ki. Rögtön a koncert elején, a második dal szerepét a címe alapján találó köszöntő dal a ‘Haven’t met you yet‘ kapta meg. Régebbi dalai közül jött még a ‘Home‘, a ‘Hold on’ és az ‘It’s a beautiful day‘. Talán a legnagyobb örömöt pont az én kedvenc dalom váltotta ki a közönségből is, amit zenei érdekességgel vezetett fel. Elénekelte bevezetés gyanánt a dal első verzióját, amit még 15 évesen írt (állítása szerint a kádban) és csak nyomokban hasonlított a kész dalra, hogy aztán a közönség együtt énekelhesse vele a méltán ismert ‘Everything’-et. A Higher c. 2022-es legújabb albumjáról pedig két dalt hozott, a címadó dalt illetve az ‘I’ll never not love you‘ címűt, és azzal is jogosan eldicsekedett ezekkel kapcsolatban, hogy a koncert előtt két nappal az említett album Grammy díjat nyert. És akkor essen pár szó a szavakról. Mármint amikkel a dalok között illetett minket. Rengeteget beszélt hozzánk majdnem minden dal között, ami akár idegesítő is lehetett volna. Szerencséjére nagyrészt kifejezetten érdekes és vicces dolgokat mondott, másrészt a közönség nagyja amúgy a tenyeréből evett, harmadrészt a mondanivalója jó része a háláról, szeretetről szólt, amit a közönség iránt érzett. Ezeket olyan meghatottsággal mondta, hogy kénytelen voltam elhinni neki, vagy arra gyanakodni, hogy valami szeretetfokozó szer hatása alatt volt. Valószínűleg azzal a többség egyetértett, hogy az ő előadása igazi profi munka volt, ez a zenekarról ugyanúgy elmondható.
Velük kapcsolatban csak az volt kicsit szomorú, hogy nem mindig voltak a legizgalmasabban keverve, sokszor Bublé éneke (ami amúgy megérdemli a rivaldafényt) elnyomta kissé őket, még jobb lett volna a koncert ha ők picit arányaiban hangosabbak. A másik apró kellemetlenség egy érdekes hangtechnikai megoldásnak volt köszönhető. Úgy tűnt, hogy az ének mikrofon a terem közepén lógó hangfalakba lett átkeverve mindig, amikor alattuk énekelt (ennek vannak logikus hangosítástechnikai okai), viszont ez úgy lett kivitelezve, hogy sokszor emiatt a zenekart balról az éneket jobbról hallottam, ami kicsit szokatlan volt. Ez valószínűleg a szemben ülőkkel nem így volt. Kár, mert az MVM Dome és Michael Bublé is tud hihetetlenül jól szólni, itt talán a show ment a hangzás rovására picit. Megbocsátjuk, mert hatalmas show volt, mert rengeteg fekete szövet zsebkendőt kapott Bublé-tól a közönség (ezeket amúgy néha nem tudom honnan varázsolta elő), és mert sok jó dalt kaptunk jól eljátszva. Ahogy a főhős is mondta, úgy érzem mi is elmondhatjuk, hogy reméljük kevesebb, mint 9 évet kell várni a következőre.
Írta: Sághy-Új Gordon
Credit: Live Nation