Akik még mindig hisznek a rockban – Scorpions koncerten jártunk

Akik még mindig hisznek  a rockban – Scorpions koncerten jártunk

Akik még mindig hisznek a rockban – Scorpions koncerten jártunk.

(Scorpions koncert 2022.05.30. Papp László Budapest Sportaréna – koncertbeszámoló)

 

 

Végre úgy néz ki, hogy igazából beindult a koncertszezon. Mostanában kis túlzással minden napra jut egy-egy igazán nagy koncert és a következő hetek is nagyon sűrűk lesznek. A hétfő este a német Scorpions szólt. Az előző koncertjük óta több, mint két és fél év telt el, 2019 végén jártak itt utoljára. A covid időszakot nem töltötték tétlenül, hiszen elkészítették a Rock Beliver című új albumukat, szám szerint a tizenkilencediket, ami kifejezetten jól sikerült. Megérte 7 évet várni rá. Fantasztikus, hogy több, mint 50 év zenélés után egy ennyire energikus, őszinte anyagot ad ki valaki, olyan időszakban, amikor a lemezeladásokból már szinte minimális bevétele van a bandáknak. Ezt hívják igazi elkötelezettségnek. Nem is lehetett volna jobb címet választani az albumnak, mint a Rock Believert.

 

 

A koncert kezdését 8 órára hirdették és mivel a 2019-es buli is elég pontosan kezdődött igyekeztünk időben érkezni. Az Aréna környéke már kicsivel 7 után is tömve volt, elég nehezen találtunk parkolóhelyet. Lehetett tudni, hogy most sem lesznek kevesen a nézőtéren. Jöhetnek a német rockerek akármilyen gyakran, mindig számíthatnak a magyar rajongókra, akik menetrendszerűen megtöltik az Arénát. Valóban így történt, kényelmes teltház jött össze.  

A kezdésre tényleg nem kellett sokat várni, negyed 9-kor már ki is aludtak a fények és lehulltak a színpad elé kifeszített leplek, felfedve az akkor már a színpadon zúzó Scorpionst. 

 

 

A 2019-es koncert botrányos hangosításához képest most minden rendben volt a hangzással. Minden sokkal jobban és legfőképp kicsit halkabban szólt. 

Az első dal rögtön az új album nyitódal volt, a Gas in the Tank. Jó kis darab. Az új albumról még három másik dal is (Peacmaker, Rock Believer, Seventh Sun) is elhangzott az este folyamán. A Rock Beliver kis társaságom véleménye szerint a koncert egyik fénypontja volt. Ha ezt a 90-es években, a Music Televisionnal megtámogatva adják ki, szerintem giga sláger lett volna belőle.

A folytatásban, a Make It Real alatt – csak úgy, mint a legutóbbi alkalommal – felkerült a magyar zászló a kivetítőre. A közönség mindig nagyon hálás egy ilyen gesztusért.

 

 

Nagyon jó lendülettel haladt a koncert, valahogy minden sokkal jobban összeállt, mint az előző alkalommal. Meine sokkal jobb formában volt, jobban énekelt, mint 2019-ben. Sokat ugyan nem futkározott a színpadon, de az vesse rá az első követ, aki 73 évesen több futással énekel végig másfél órát estéről estére. Az egész produkció nagyon egyben volt. A koncert az igazán súlyosan előadott The Zoo-val folytatódott, Matthias Jabs fantasztikus talk-box-os szólójával megfűszerezve. Igazi tökös rock gitározás volt, fülig ért a szám közben. 

Elérkeztünk a mindenki által várt balladás blokkhoz. A Sand Me an Angelt, a nemrég elhunyt Omega frontembernek, Kóbor János, Mecky emlékének ajánlotta Meine, hiszen a két zenekar több évtizedre visszanyúló barátsága legendás. Nagyon szép gesztus volt. A dal után pedig a Winds of Change következett. A szöveg kezdő sorait kicsit átvariálták, hogy így reflektáljon a tragikus ukrajnai eseményekre. A gitárszólóba sajnos egy-két elrontott hang is belekerült. Rudolf Schenker, aki pedig egész este remekül játszott Budapest feliratú gitárpengetőt ábrázoló pólójában kicsit elszúrta ezt a részt. Azt hiszem, hogy a többség azért nem haragudott meg rá igazából. 🙂

 

 

Ezután igazán felpörgött a koncert, a Tease Me Please Me-vel, ezután pedig a már említett fantasztikus Rock Believer következett. 

Ha egy zenekarnak olyan dobosa van Mikkey Dee, akkor mindenképp kell egy tisztességes hosszúságú dobszólót beiktatni a műsorba. A 2019-es koncerthez képest most nem emelték a levegő Mikkey dobemelvényét, de kapott egy baromi ötletes háttérvetítést. Egy félkarú rabló nyerőautomata lett a dobszóló egyes részeivel összekombinálva. Különböző ábrák sokasága jött ki egy-egy szóló szakasz után. A közönség hangos ovációval fogadta a négy Lemmy fejet, de az igazi üdvrivalgást az öt skorpió figura kigurítása eredményezte. Nagyon egyszerű, de remek ötlet volt. 

 

 

A koncert rendes szakasza a Blackouttal és a Big City Nights-al ért véget. Természetesen hosszas vissza taps után még visszajött a banda egy ráadásra.

A Still loving you és a Rock you like a Hurricanenal ért véget ez az emlékezetes este. Meine még a nyakába vett egy magyar zászló, így köszönt el a rendkívül hálás közönségtől. Hiába vannak már ketten is 70 felett a zenekarból, olyan energiával játszanak, hogy azt a fiatalabb zenekarok is megirigyelhetik. Ugyan a műsoridő újra szigorúan csak másfél óra volt, de ha ez az ára a remek teljesítménynek, akkor nem bánjuk. Reméljük, hogy még jó pár ilyen koncertet kapunk tőlük. 

 

 

Beszámoló: B.T.

Fotók: Hetessy-Németh Tünde

Kapcsolódó tartalom:

Scorpions koncertfotók 2022.05.30. Papp László Budapest Sportaréna